Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Bp. Honvéd – Győri ETO 2-0
Marco Rossi, Honvéd: – Köszönet jár a játékosoknak, amiért az edzéseken és a meccseken is teljesítik, amit kérek tőlük. Az eredményeket csapatként kell megítélni, egyénileg csak annyit kell mondani, hogy keményen dolgoztak az egész idényben, és ez most látszik is a végeredményen. Elégedett vagyok, és örülök a szurkolók egész szezonbeli támogatásának, nagy hálával gondolok erre.
Pintér Attila, Győr: – Nulla-nullánál volt egy nagy lehetőségünk, ha ott megszerezzük a vezetést, lehet, hogy másképp alakul a mérkőzés. Hátrányban is tették a játékosok becsülettel a dolgukat, nem lehet rájuk panasz, ma ennyi volt bennünk. Nem szeretnék most hirtelen ítélkezni az újoncokról, mindegyiküknek helyén volt a szíve, csinálták a dolgukat. Az első félidőben kevesebbet passzoltunk a középpályán, mint amennyit kellett volna, de a hozzáállásra nem lehetett panasz.
Diósgyőr – Kecskemét 2-1
Kovac Zoltán, DVTK: – Mindenki láthatta, hány szögletet rúgtunk, milyen szép focit mutattunk be. Megérdemlik a győzelmet a játékosok. Kicsit még hiányzik a tempó, a ritmus, hiszen sokkal gyorsabban is lehetne játszani. Örömteli, hogy ma is ennyien szurkoltak a csapatnak.
Horváth Ferenc, KTE: – Tudtuk, hogy a Diósgyőr dominálni fog, szándékosan adtuk át a térfelet. Egyet nem tudtunk, hogy tizenegyes-rúgó bajnokságra érkeztünk. A kapusomon nem volt rajta a láthatatlanná tevő mellénye, nem tudott elugrani a Seydi elől… Legközelebb majd erre is figyelünk.
Videoton – Kaposvár 2-1
José Gomes, Videoton: – Az utolsó negyedórában már nem volt látványos a játékunk, de addig szép akciókat, remek helyzeteket láthatott a közönség. Torghelle rengeteget futott, kár, hogy nem rúgott gólt, de van még két forduló, amikor megteheti.
Prukner László, Kaposvár: – Mindkét félidőt jól kezdtük, de a kapott gólok után jött a rövidzárlat. Ekkor szerencsénk volt, mert további gólokat lőhetett volna a Videoton. Sajnos elveszítettük az önbizalmunkat, és rengeteg energia kellett, hogy ismét szervezetten játszunk. Örülök, mert annak ellenére, hogy az egyéni képességek alapján nem felénk billent a mérleg nyelve, nem álltunk be védekezni, támadtunk. A Videoton összességében megérdemelten nyert.
Eger – Újpest 1-2
Horváth Tamás: – A mi helyzetünkben győzelemmel ér fel ez a mérkőzés. Taktikusan igyekezetünk focizni, ha belementünk volna egy futóversenybe, gyorsan kipurcantunk volna. Ha megkapjuk a licencet, akkor jövő héten már edzeni is tudunk.
Marc Leliévre: – Nyolcvan percig mi voltunk a jobb csapat. Az ellenfél kilenc emberrel védekezett, és az én csapatomban is voltak olyanok, akik nem tudták a dolgukat. Ez nehézzé tette számunkra a találkozót. A kétgólos előny birtokában befejeztük a meccset, legalábbis pár játékosom nem foglalkozott azzal, hogy milyen utasítást adtam nekik.
Ferencváros – MTK 2-0
Ricardo Moniz, FTC: – Eddig is megvoltak a helyzeteink, de most végre sikerült betalálnunk. Még van hátra két mérkőzés, be lehet gyűjteni a második helyhez szükséges pontokat. A legfontosabb, hogy belőjük a helyzeteket.
Garami József, MTK: – Nem ezt terveztük. Az öt-tízméteres passzok mind rosszak voltak, idő előtt elvesztettük a labdákat, sokszor úgy, hogy üresen álltak a játékosok. Folyamatosan rosszul passzoltunk, ezt pedig egy csapat sem bírja el. A Ferencváros jól játszott, mi a szokottnál gyengébben.
Paks – Debrecen 1-2
Tomiszlav Szivics, Paks: – Szeretnék gratulálni a Debrecennek! Mi hoztuk a saját maximumunkat, messze vagyunk még az ilyen jó csapatoktól. Megpróbáltunk a lehető legjobban játszani a legerősebb ellenfelek ellen is. Szokásunk szerint amikor nem rúgunk gólt, akkor kapunk. Van még két forduló a bajnokságból, utána lesz idő beszélgetni, analizálni azokat a dolgokat, amiket már sokszor elmondtam a mérkőzések után, most nem akarom ismételni önmagamat.
Kondás Elemér, Debrecen: – Úgy gondolom, fordulatos mérkőzést láthatott a közönség. Az elején a hazai csapatnak volt gólszerzési lehetősége, kapufát is lőttek. Utána viszont nekünk is volt három lehetőségünk, ebben a meccsben igazából bármi benne volt. Szerencsére ki tudtunk egyenlíteni, és utána is voltak még lehetőségeink, a vezető gólt is meg tudtuk szerezni. A végén ilyen időjárási körülmények között igazából bármi előfordulhatott volna, de nagyon örülök, hiszen egy jó csapatot sikerült legyőznünk, nagyon fontos három pontot szereztünk.
Haladás – Pápa 2-1
Artner Tamás, Haladás: – Az első negyed óra rendben volt, de utána megszerezte a vezetést a Pápa. Szerencsére nem tudtak több gólt rúgni a félidő hátralevő részében. Nálunk Ugrai centerjátéka hiányzott, nem volt összeköttetés a támadók és a középpálya között, ezt próbáltuk kijavítani a második játékrészre. A helyzetek alapján megérdemelten nyertünk egy góllal.
Kovács László, Pápa: – Nézhető mérkőzést játszottunk a Haladással. A hazai csapat a második félidőben mindent feltett a győzelemért, így végül vesztesen távoztunk. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy valóban fault volt-e a büntető előtt. Gratulálok a Haladásnak, jól futballoztunk, de ők is, így ők jöttek ki győztesen.