NB I

Nem foglalkoznak a gondokkal

Farkas Ádám és társai az utolsó pillanatokig harcolnának a bennmaradásért.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában 1-0-ra verte a Kaposvár együttesét, és ezzel megszerezte első tavaszi győzelmet a sereghajtó Egri FC. A hevesiek nagyon gyengén kezdték az idei naptári évet, a somogyiak elleni sikert megelőzően mindössze egy pontot szereztek. A hétvégi összecsapás egyetlen gólszerzője Farkas Ádám volt, aki a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, igazi csapatként küzdöttek, és végre a szerencse is melléjük állt.

– Úgy gondolom, nagyszerűen helyt állt a csapat, és mindenki maximálisan odatette magát. Ez egy igazi csapatsiker volt. Azt mondom, most volt egy kis szerencsénk is, hiszen az ellenfél rúgott két kapufát. Ugyanakkor a Paks ellen nem volt mellettünk a szerencse, hiszen kettő-nullról kettő-kettő lett a vége. Most pedig meg is dolgoztunk a szerencséért, az egész gárda diadala ez. Majdnem egy félidőt emberhátrányban játszottunk, így még jobban felértékelődik a győzelmünk.

– Győztes gólt szerzett a találkozón, hogyan emlékszik vissza a találatra?
– Volt egy szabálytalanság, amit ellenem követtek el, ezért húsz méterre a kaputól szabadrúgást kaptunk. Megbeszéltem a többiekkel, hogy én szeretném elvégezni, és szerencsére jól sikerült eltalálnom a labdát, ez pedig gólt eredményezett.

– Nem muzsikál valami jól a tavasszal az Eger. Hogyan látja a gárda eddigi teljesítményét?
– Úgy gondolom, sok pontot bennhagytunk, tehát lehetne akár több pontunk is tavasszal. Vannak azért problémák a klub körül, talán ezek miatt is szerepelünk valamivel haloványabban, mint az ősszel. Úgy érzem azonban, hogyha ezt a játékot tudjuk tartani, amely persze nem lesz könnyű, akkor szerintem fogunk tudni győzelmeket aratni.

– Bíznak még a bennmaradásban?
– Sportemberek lévén nem tehetünk mást. Amíg van matematikai esélyünk, addig mindent meg fogunk tenni a bennmaradásért, még akkor is, ha különböző problémáink vannak. Csináljuk a dolgunkat, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Nem könnyű a feladat, de profi sportolók vagyunk, kötelességünk megbirkózni ezzel a dologgal.

– Sok gondról és pénztelenségről hallani az Eger együttesével kapcsolatban. A játékosok tapasztalnak ebből valamit?
– Tulajdonképpen mi sem nagyon tudjuk, mi zajlik a háttérben. Azt érezzük és tapasztaljuk, hogy vannak gondok, de próbálunk a játékra koncentrálni. Nemrég arról tájékoztattak minket, hogy minden rendben lesz.

– Milyen érzés hétről hétre ötven-hatvan ember előtt pályára lépni?
– Szörnyű érzés. Amikor ifiben és serdülőben játszottam, akkor volt ennyi néző és hozzátartozó egy mérkőzésen. Rettentően rossz érzés így pályára lépni, és ezt megszokni sem lehet. Mindig van egy idegenbeli meccsünk, ahol kint van két-háromezer ember, utána pedig megint visszacsöppenünk a hazai találkozókra. Mindig bizakodunk, hogy talán egy kicsit többen lesznek, de leírhatatlanul rossz érzés így futballozni.

– Hétvégén Kecskemétre látogatnak, mit vár az összecsapástól?
– A Kecskemét hét közben elmaradt bajnokit pótolt, amelyen remélem, rendesen elfáradtak. Bízom benne, hogy tudunk újra egymásért küzdeni, mert a Kaposvár ellen tényleg megtette mindenki a magáét. Természetesen nekünk minden győzelem bravúr, de ha száztíz százalékot nyújtunk, akkor esetleg bravúrt tudunk elérni Kecskeméten is.

Olvasói sztorik