NB I

Idén is lesz duplázás?

Az elmúlt tíz évben háromszor fordult elő, hogy ugyanaz a csapat nyerte a Magyar Kupát és a bajnokságot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Lassan a vége felé közeledik az idei Magyar Kupa-sorozat, hiszen már az elődöntők első meccseit játszották ezen a héten, amelyekből már lehet valószínűsíteni, kik játszhatják a finálét. A Rangadó.hu múltidézésbe kezdett, végignéztük az elmúlt tíz év kupadöntőit, az összeállításból pedig az is kiderül, hogy ebben az időszakban három olyan csapat volt, amely duplázni tudott, vagyis az adott szezonban a bajnokságban is az élen zárt.

2003

A Népstadionban rendezett döntőben a Ferencváros Tököli Attila két góljával 2-1-re verte meg a Szentes Lázár vezette DVSC-t. A bajnokságban a Fradi csak ezüstérmet szerzett, így ebben az évben elmaradt a duplázás.

2004

Egy évvel később a zöld-fehérek címvédésre készültek. Ezúttal a Bp. Honvéd volt az ellenfelük a fináléban, és újra diadalmaskodtak, hiszen 3-1-re legyőzték a kispestieket. A Ferencvárosnak ezúttal összejött, ami egy évvel korábban nem, hiszen Geráék a bajnoki címet is megnyerték.

2005

A kiállítások döntője volt a 2005-ös. Az FTC zsinórban már harmadszor jutott el a fináléig, amit ezúttal nem Budapesten, hanem Székesfehérváron játszottak. Az ellenfél a Pintér Attila által irányított Matáv Sopron együttese volt, és a dunántúliak 5-1-re lemosták a korábbi két év győztesét, a többi között a Ferencvárosban is megfordult Tóth Mihály és Bárányos Zsolt góljaival. A találkozón Szűcs Lajost, Rósa Dénest, Adem Kapicsot és a soproni Pintér Zoltánt is kiállította a horvát Edo Trivkovics játékvezető.

2006

Tizenegyesekkel dőlt el a kupagyőzelem kérdése 2006-ban. Az Üllői úti döntőbe a Vasas és a Fehérvár jutott be és 2-2-es eredmény után büntetők döntöttek, amit a székesfehérvári piros-kékek bírták jobban idegekkel, és megnyerték a Magyar Kupát.

2007

Folytatódtak az izgalmak egy évvel később is, hiszen a DVSC–Honvéd döntő szintén tizenegyesekkel zárult. A Szusza Ferenc Stadionban 1-1-et hozott a rendes játékidő, és 2-2-vel zárult a hosszabbítás. A büntetők után a fővárosiak örülhettek, hiszen a hajdúságiak részéről csak Sidibe talált be.

2008

A párosítás nem, de az eredmény nagyon megváltozott az előző évhez képest a Magyar Kupa döntőjében. Érdekesség, hogy az előző évekhez képest két mérkőzés döntött a győztes kilétéről, igaz a Bozsik Stadionban a vendég Debrecen már az első meccsen gondoskodott róla, hogy feleslegessé tegye a visszavágót, hiszen 7-0-ra kiütötte a Honvédot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiak kettős emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. A formalitásnak nevezhető visszavágót 2-1-re nyerte meg a Loki hazai pályán. A siker csak azért nem számít történelminek, mert a Ferencváros 1933-ben 11-1-re mosta le az Újpestet. A 2007–2008-as sorozat üde színfoltja volt az az NB II-es Integrál-DAC, amely egészen az elődöntőig eljutott.

2009

A kétmeccses döntőbe 2009-ben is bejutott a Honvéd, amely ezúttal az ETO-val nézett farkasszemet. Abraham góljával Győrben a vendégek nyertek, a visszavágón pedig nem esett gól, így a Kispest valamelyest feledtette az előző évi blamát.

2010

A versenykiírás értelmében újra egy mérkőzésen dőlt el a győztes kiléte. A Puskás Stadionban rendezett döntőbe két vidéki csapat, a ZTE és a DVSC jutott be. A gólgazdag, izgalmas finálét végül a debreceniek nyerték 3-2-re. A Loki nem csak a Magyar Kupát szerezte meg 2010-ben, hanem a bajnokságban is élen végzett.

2011

Ismét a Puskás Stadion volt a helyszíne a döntőnek, amelyet a Kecskemét történelme során először nyert meg, 3-2-re legyőzve a Videotont. A lila-fehéreknél Foxi mesterhármast ért el.

2012

Az utóbbi évtized egyik legjobb, legkiélezettebb összecsapását hozta a tavalyi döntő, amit a Debrecen és az NB II-es MTK játszott a Puskásban. A rendes játékidő egy fergeteges hajrának köszönhetően 3-3-mal zárult. A hosszabbítás nem hozott változást, így a büntetőpárbaj döntött, amit végül 8-7-re Kondás Elemér csapata nyert meg, így ebben az évben a Debrecen a bajnokság mellett a Magyar Kupát is bezsebelte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik