NB I

Sok ütközés, kevés sikerrel

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Újpest – MTK 1-1

Marc Leliévre, Újpest: – Az első tizenöt percben jobban játszottunk ellenfelünknél, de ha az egész mérkőzést nézzük, akkor reális az egy-egyes végeredmény.

Garami József, MTK: – Nem vagyok elégedett, az elején kaptunk egy olyan gólt, amit elkerülhettünk volna. Összességében több helyzetünk volt mint az ellenfélnek, és hozzá kell azt is tenni, hogy sokszor csúszott hiba a passzainkba a tizenhatos előterében is. Ha jobban figyelünk ezekre, akkor más is lehetett volna az eredmény. Persze annak örülnünk kell, hogy az utolsó percekben pontot szereztünk egy gyönyörű szabadrúgásból. Küzdelmes, hajtós mérkőzés volt, sok ütközéssel, melyekből nem jöttünk ki jól.


Kecskemét – Győri ETO 5-2

Pintér Attila, Győr: – Bennmaradtunk az öltözőben, rosszul kezdtünk, azonban vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Biztos volt, hogy egyszer eljön a veretlenségi sorozatunk vége, ez most be is következett. Az élet megy tovább.

Horváth Ferenc, Kecskemét: – Nehezen rakom most össze a mondatokat. Nagyon boldog vagyok. A meccs előtt levetítettem a fúknak a Rocky kettő utolsó két percét, mondtam nekik, ők így vitézkedjenek. Megtették, azzal a különbséggel, hogy Rocky akkor kikapott, mi nem. Minden játékosnak kell egy belső motiváció, ez a legfontosabb, ezt én sem tudom befolyásolni. Nagy siker ez egy olyan csapat ellen, amelynek egy játékosa keres annyit, mint öt középpályásom.


Bp. Honvéd – Ferencváros 1-0

Marco Rossi, Honvéd: – Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Többnyire a Ferencvárosnál volt a labda, nekünk az volt a feladatunk, hogy arra a kis területre bemozogjunk, amit hagytak. Szerencsére meg tudtuk szerezni a vezetést, és ezáltal a győzelem is összejött.

Ricardo Moniz, FTC: – Lassan járattuk a labdát, nem volt meg az igazi koncentráció sem. Ha kilencvenkilenc százalékon játszunk, az nem elég nekünk. Számunkra is nyitott kérdés, hogy miért nem sikerült élesnek lennünk. Ha nyerünk, akkor a harmadik helyre tudtunk volna kerülni, ez elég motiváció kellett volna, hogy legyen. Az első félidőben sem voltunk az igaziak, pontatlanul játszottunk, ők pedig vártak a pillanatra, hogy megbüntessenek minket. Ez ma így sikerült, most jönnek a nagy csapatok. Lehet, hogy sokan túlértékelték a csapatunkat. Most a nagy csapatok ellen kiderül, hogy mire vagyunk képesek.


Siófok – Diósgyőr 3-0

Horváth Károly, Siófok: – A csapat csapatként működött, ennek köszönhetjük a győzelmet. Úgy éreztem, hogy a szombathelyi mérkőzés óta átok ül rajtunk, hiába játszottunk jól, hiába vezettünk, hiába voltunk pariban az élcsapatok ellen, nem tudtunk győzni. Mindig vétettünk egy olyan egyéni hibát, ami megpecsételte a sorsunkat. Ez ma nem így történt, nagyon akartuk a győzelmet, ezért lett meg a három pont.

A diósgyőri edző, Szentes Lázár szava elakadt. Noha odaállt a mérkőzés után a mikrofon elé, de a kérdésekre érdemben nem válaszolt. Annyit mondott, hogy mindent elkövetnek, hogy a folytatás jobban menjen, és szerinte ez volt az a mérkőzés, ahol semmi nem sikerült. Szentest minden bizonnyal a feldühödött diósgyőri szurkolók bekiabálása zavarta meg…

– Az eredmény nagyon rossz számunkra, ami a teljesítményünkkel egyenesen arányos volt. Eddig is voltak gondjaink, amik a vereséggel jócskán megszaporodtak – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Szentes.


Lombard Pápa – Debrecen 1-0

Zsivóczky Gyula, Pápa: – Minden rossz sorozat megszakad, ez most a Debrecen ellen történt meg. Amit nyilatkoztam a meccs előtt, hogy mindenki lépjen ki a komfortzónájából és haljon meg a pályán, azt megtették a játékosok és az égből is segítettek minket, ebben biztos vagyok. A problémák nem szűntek meg, de a győzelem nagy lökést adhat a csapatnak. Igazából a győzelmeknek van jelentőségük a hárompontos rendszerben. Aki ma pályára lépett, mindenki bizonyított.

Kondás Elemér, Debrecen: – Nem tudom, hogyan kaptuk a gólt, valakin megpattant a labda. Előtte nekünk volt helyzetünk, volt egy véleményes szituáció, amikor Szűcs ütközött Szakállyal, de elmaradt a bűnetető… Folyamatosan ott voltunk az ellenfél kapujánál, csak nem tudtunk gólt szerezni. Vannak hiányosságaink játékban, de egy gól nagyot lökne a csapaton, meg egy győzelem. Sajnos ilyen gólokat kapunk, sokkal jobban kell ezekre figyelni.


Haladás – Videoton 0-1

Artner Tamás, Haladás: – Gratulálunk a Videotonnak a győzelemhez! Nagyon jó csapat ellen játszottunk. Talán hiba volt az első játékrészben, hogy megbontottuk a csapatunkat, és két, inkább támadással foglalkozó játékost tettünk a kezdőbe. Simon Ádám beállításával stabilabbá váltunk, ám a helyzeteinket kihagytuk. Három meccsen nem rúgtunk gólt: igazából akkor lennénk mérges, ha helyzetig se jutottunk volna el, ám ezek megvoltak ma is. Ha rutinosabb lesz Ugrai is, Radó is, bemennek ezek.

José Gomes, Videoton: – Nagyon erős és gyors csapat volt az ellenfelünk. Nehéz volt a talaj is. Az első félidőben jobban érvényesült a játékunk, ekkor voltunk inkább fölényben. Komoly veszélyt jelentettek azonban a hazaiak gyors támadásai. Azt, hogy mennyire nehéz meccs volt, az is mutatja, hogy mi vagyunk a második csapat, amely győzni tudott a Rohonci úton.


Pécsi MFC – Kaposvári Rákóczi 0-2

Lőrincz Emil, Pécs: – Nagyon rosszul futballoztunk, ezért nem is tudtunk nyerni. A helyzeteket sajnos kihagytuk, de én inkább onnan nézem a dolgot, hogy nagyon rosszul játszottunk. Rossz felfogásban fociztunk, rossz döntéseket hoztunk és a technikai hibáink eredményezték a vereséget.

Prukner László, Kaposvár: – Nehézzé tettük magunknak a kezdést. A héten volt egy megbeszélésünk, hogy próbáljunk átlendülni ezen a holtponton. A győzelem egyértelműen a csapat akaratának volt köszönhető. Azt gondolom, hogy az akarat meghozta a játékot, és a vezetés után meg is tudtunk nyugodni, és megérdemelten nyertük meg a mai meccset.


Egri FC – MVM Paks 2-2

Olvasói sztorik