NB I

Lázár Bence edzésre jelentkezett

Az Újpest fiatal csatára a vállsérülése miatt külön dolgozott, de a jövő héten már játszani szeretne.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Becserélése után egy perccel hordágyon hagyta el a pályát a Debreceni elleni győztes mérkőzésen Lázár Bence, aki egy ütközést követően a helyszínen súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett. A csatárt már a mérkőzés befejezése előtt Budapestre szállították, ahol a röntgenvizsgálat nem erősítette meg az első diagnózist, így az éjszakát saját otthonában töltötte, kedden délelőtt pedig csapattársaihoz hasonlóan edzésre jelentkezett. Igaz, egyelőre még csak a konditeremben tudott különmunkát végezni – írja a klub honlapja.

– Szerencsére utólag kiderült, hogy az ijedtség nagyobb volt, mint a baj. El sem tudom mondani mennyire megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nincs szükség műtétre – nyilatkozta Lázár Bence. – A konditeremben szobabicikliztem és erősítettem, talán a hét második felében már futhatok is. Szeretném megköszönni a szurkolóknak a sok-sok üzenetet, amit kaptam tőlük, sajnos nem tudtam mindenkinek válaszolni, de nagyon jól esett, hogy várnak vissza. Bízom benne, hogy jövő héten a Kecskemét ellen már ott lehetek a pályán, már csak azért is, mert annak ellenére, hogy nagyjából tíz percre nőttem fel a stadiontól, még sosem volt alkalmam ott játszani.

Olvasói sztorik