NB I

Siófokon várják, hogy felépüljön

Márkus Gábor jelenleg sérült, felépülése után minden bizonnyal félévig a Balaton-parton szerepel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Rangadó.hu értesülései szerint a következő fél évben Siófokon szerepel a korábbi utánpótlás-válogatott Márkus Gábor. A fiatal csatár az osztrák Austria Wien akadémiáján nevelkedett, és 2009-ben hároméves szerződést kötött a klubbal. Többnyire a bécsiek második csapatában lépett pályára, illetve alacsonyabb osztályú együtteseknél futballozott kölcsönben. A 22 éves támadó az ősszel csapat nélkül volt, legutóbb pedig a Haladásnál szerepelt próbajátékon, de a szombathelyi klub jelen állapotában nem tartott rá igényt.

„Ügyes, képzett futballista, de látszik rajta a játékhiány – az őszi szezonban ugye nem volt klubja. Abban maradtunk, hogy erre a fél évre keressen magának csapatot, játsszon, aztán a nyáron visszatérünk az esetleges szerződtetésére” – nyilatkozta a klub honlapján Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője.

Úgy tűnik, meg is találta új csapatát a szombathelyi születésű futballista, ugyanis a Rangado.hu úgy tudja, hogy az FGSZ Siófok számítana a játékosra, és szóban már meg is állapodott vele. Márkus jelenleg sérüléssel küzd, és csakis a lába állapotán múlik, mikor mutatkozhat be a Balaton-parti együttesben. A csatár combját ezen a héten Szombathelyen kezelik, az orvos szerint két hetet kell még kihagynia.

Megkerestük a Siófok vezetőedzőjét, Horváth Károlyt is, aki röviden úgy nyilatkozott, a klub várja, hogy Márkus minél előbb egészséges legyen.

– Gábor jelenleg rehabilitációját tölti Szombathelyen. Ha egészséges lesz, utána minden kiderül. Siófokon várjuk, hogy minél előbb felépüljön – nyilatkozta a tréner, aki egyben a klub ügyvezetője is.

Olvasói sztorik