NB I

„A feladat számít”

Détári Lajosnak elsősorban a szakmai kihívás a fontos, nem az adott csapat osztálya.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tavaly augusztusában, az Újpest elleni vereség után köszönt el a Ferencvárostól közös megegyezéssel Détári Lajos. Azóta nem sokat hallhattunk az egykori hatvanegyszeres válogatott labdarúgó felől, akiről időközben kiderült, egy új sportág meghonosításán is segédkezik kollégáinak. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is nagy népszerűségnek örvendő, korábbi világválogatott játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, elsősorban a feladat, a kihívás, és nem az adott bajnokság befolyásolná döntésében a megkereséseket illetően. A jelentős légiósrutinnal is rendelkező szakember a külföldön játszó, illetve külföldre tartó játékosainkról elmondta, mind a beilleszkedés, mind a megmaradás kemény munkát, rutint igényel.

– Mivel töltötte az elmúlt munka nélküli hónapokat?
– Jól teltek ezek a hónapok, folyamatosan képzem magam, nyelvet tanulok, és követem a labdarúgás eseményeit – válaszolta a Rangadó megkeresésére Détári Lajos. – Mérkőzéseket tekintek meg, illetve külföldi szaklapokat olvasgatok, ezzel is fejlesztve az edzői képességeimet, szakmai naprakészségemet és nyelvtudásomat. Nem maradtam azonban munka nélkül sem, a Footgolf-bajnokság elindításán dolgozunk a kollégáimmal, várhatóan március másodikán indul az első magyar bajnokság ebben az újszerű sportágban. Természetesen emellett hiányzik az edzősködés, a nagypályás labdarúgás.

– Csak NB I-es ajánlatok jöhetnek szóba, vagy vállalná ismét az alacsonyabb osztálybeli munkát is?
– A kihívás és a lehetőségek érdekelnek leginkább. Dolgoztam az NB I-től a Budapest-bajnokságig szinte mindenhol, nem zavarna, ha egy alacsonyabb osztályú együttestől keresnének meg. A felkérés komolyságától függ, hogy vállalnám-e a rám bízott feladatokat, vagy sem, nem az adott csapat osztályától.

– Említette, hogy naprakész a futballt illetően. A magyar első osztály őszi fordulói alapján milyen tavaszra számít, illetve mely csapatot emelné ki a mezőnyből?
– Fejlődés látható a csapatokon, láthattunk jó néhány jó iramú találkozót az ősz során, ha ez tavasszal is folytatódik, akkor elmondhatjuk, hogy elindult egy jó irányba a honi labdarúgás. A mezőnyből a Győr emelhető ki, nagyon meggyőző játékot produkál Pintér Attila együttese. Egyetlen mérkőzést buktak el az ősz során, rögtön az első fordulóban, azóta viszont nem találtak legyőzőre a többi mérkőzésen, teljesen megérdemelten telelnek az élen a bajnokságban. Úgy hiszem, őket már senki sem fogja meg a tavaszi tizenhárom forduló során, ők nyerik az idei bajnokságot.

– Az élmezőnyben is történt egy edzőváltás, ön szerint mennyire zavarhatja meg ez a Videoton tavaszi szereplését?
– Ez egy kicsit más szituáció, hiszen nem szakmai okok vezettek Paolo Sousa távozásához. Egy hároméves tervet tűzött ki maga elé a klub, de ebbe most némileg közbeszólt ez a váltás. Azonban azt is hozzá kell vennünk, hogy kicsit beragadtak a fehérváriak az ősz során, komolyabb hátrányt szedett össze a csapat az éllovas Győrrel szemben. Úgy érzem, nem feltétlenül lesz negatív hatása annak, hogy a télen változás történik egy olyan csapat élén, amely továbbra is a bajnoki címre hajt a bajnokságban. Új impulzust adhat a gárdának az új edző, új elképzelés, játékrendszer valósulhat meg a csapatnál, ami előnyükre is válhat a későbbiekben.

– Úgy tűnik, több volt vagy jelenlegi válogatott játékosunk (leginkább Juhász Roland és a legfrissebb hírek szerint Tőzsér Dániel) is váltani kényszerül, akár már most télen. Ön több külföldi csapatban is bizonyított. Mi a nehezebb légiósként: beilleszkedni vagy megtartani a helyét?
– Mindkettő nagyon nehéz! Napjainkban tapasztalhatjuk, hogy a profi világban semmit sem jelent az érzelem, hogy ha nem bizonyítasz egyik napról a másikra, akkor szó nélkül kitesznek a csapatból. Ha valaki megragad az együttesében, annak minden nap minden edzésen a legjobb tudását kell adnia. De először persze ki kell vívni azt, hogy egyáltalán lehetőséget kapjon az adott játékos a bizonyításra. Ezért mondom, hogy mindkettő nehéz feladat.

– Egyre több tehetséges fiatal kerül reflektorfénybe az NB I-ben is. Ön szerint ki az, aki talán már most is megérett arra, hogy külföldön bizonyítson?
– Csínján kell bánni a külföldi szerződéssel, nem véletlenül mondtam, hogy nehéz feladat egy légiós számára a bizonyítás. Ezeknek a fiataloknak először a magyar bajnokságban kell megmutatniuk, hogy mit tudnak. Stabil játékossá kell válniuk a klubcsapataikban, és csak két-három szezon után érdemes a külföldi szerződésben gondolkodniuk. Sok példa van arra, akár az elmúlt évekből is, hogy túl fiatalon kerülnek ki a játékosaink külföldre, alig tíz-tizenöt NB I-es mérkőzéssel a lábukban, és bizony nem tudják felvenni az adott liga ritmusát, ezért előbb-utóbb váltaniuk kell. Ez nem előrelépés. Azt mondom, hogy tizennyolc-tizenkilenc évesen még nyugodtan szokják a magyar bajnokság ritmusát, erősödjenek az NB I-ben, és utána részletről részletre építsék fel külföldi karrierjüket, először egy magyar bajnokságnál nem sokkal erősebb ligában, majd onnan is ugyanígy folyamatosan lépkedve előre.

Olvasói sztorik