NB I

Gonosz tréfát űz az időjárás

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerdán rendben, de a tervezettnél valamivel később érkezett meg az Újpest FC küldöttsége a törökországi Belekbe, így az első edzésre csütörtökig várniuk kellett a játékosoknak – tudósít a klub honlapja.

Délelőtt a szálloda futballpályáján tréningeztek a játékosok, ekkor leginkább az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, valamint szűkített területen folyt a játék az edzés végén – adódóan a pálya kisebb méretéből is.

Az ebéd és a délutáni pihenő után már buszra szállt a csapat és a beleki edzőközpont felé vette az irányt, ahol a nyolc pálya egyikén taktikai jellegű feladatokat végeztek a keret tagjai, mielőtt az edzés végén, a két térfélen külön-külön gyakorlatoztak volna a támadó- és a védőjátékosok.

Délután a társaktól külön, úgynevezett aquajogging edzésen vett részt kisebb izomsérülés miatt Kovács Dániel, valamint Bruno Moraes, aki kéztörése után fokozatosan kap majd egyre nagyobb terhelést a bajnokság kezdetéig.

Nem mondhatjuk, hogy kegyeibe fogadta az újpestieket az időjárás a téli felkészülés kezdetén, hiszen azután, hogy hétfőn a Fáy utcai sátor beszakadása miatt nem tudott labdás edzést tartani Jos Daerden vezetőedző, ugyanez az eső miatt megtörtént a beleki edzőtábor második napján is.

A csapat délelőtti edzőpályája teljesen víz alá került a környéken egész éjszaka szakadó eső miatt, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a helyszínen edzőtáborozó csapatok gyakorlatilag sorban álltak a konditermek használatáért.

A keretet végül két csoportra osztotta a szakmai stáb. A játékosok egyik fele Steven Vanharen irányítása mellett végezte a gyakorlatokat, a többiek pedig spinning-edzésen vettek részt délelőtt.

Olvasói sztorik