NB I

Nem fér bele az új rendszerbe?

Vernes Richárd önkritikus, azt mondja, régen volt már említésre méltó momentuma.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Eger elleni bajnokin (3-1) egy, a Gyirmót elleni Ligakupa-meccsen pedig három gólt szerzett a Budapest Honvéd fiatal középpályása, Vernes Richárd. A húszéves játékos számára remekül indult a szezon, hiszen az Európa Liga-selejtezőben két meccsen is gólt szerzett. A bajnokság negyedik fordulójában a Paks, majd a hetedik körben a Debrecen ellen is betalált, de utána egy ideig nem hallatott magáról, ami az eredményességet illeti. Most azonban úgy tűnik, ismét jó passzban van. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a közelmúltban úgy jött ki a lépés, hogy minden próbálkozása kifelé pattant, de bízik benne, hogy ezek a gólok segítenek visszanyerni a korábbi formáját.

– Hogy sikerült már az első félidőben lerendezniük a Gyirmótot?
– Ugyanúgy komolyan vettük ezt a meccset, mint egy bajnokit. Mi, akik kevesebb lehetőség kaptunk az élvonalban az utóbbi időben, próbáltunk üzenni, hogy mi is itt vagyunk, és játszani szeretnénk – magyarázta Vernes Richárd. – Az volt a taktikánk, hogy egész pályán letámadjuk az ellenfelet, és szerencsére már a második percben sikerült betalálnom. Ez a csapatnak biztonságot, nekem pedig lendületet adott, és sorban dolgoztuk ki a helyzeteket, még maradt is bennünk egy-két gól. A Gyirmót is kulturáltan focizott, nem játszott alárendelt szerepet, csak nem jutott el a kapunkig.

– Keddi mesterhármasát megelőzően már a hétvégi, Eger elleni bajnokin is eredményes volt…
– A nyolcvankettedik percben álltam be csereként, és néhány percre rá sikerült egy beadásból gólt fejelnem. Azért is örülök ennek, mert régen volt már említésre méltó momentumom. A közelmúltban úgy jött ki a lépés, hogy minden kifelé pattant. Bízom benne, hogy ezek a gólok segítenek visszanyerni a korábbi formámat.

– A vezetőedző mivel indokolta, hogy mostanság kevesebb időt ad önnek?
– Az MTK és a Debrecen elleni vereségek után játékrendszert váltottunk, és az új szisztémában csak a második félidőben számít rám. A Kaposvár ellen hoztuk a meccset, ezért megmaradt az új rendszer. Sajnos, amikor beálltam, akkor sem tudtam azt nyújtani, amit a szakmai stáb és a klubvezetés vár tőlem, illetve én is elvárok magamtól. Rosszul szálltam be, de remélem, az Eger-meccsel ez megszakadt. Bízom benne, hogy a Haladás ellen már több időt kapok, de ha nem, akkor sem leszek letörve.

– Szerdán még a Ligakupa-meccs, vagy már a vasárnapi bajnoki volt a téma az öltözőben?
– Minden meccs után a következő napon értékelünk, aztán már az előttünk álló feladatra, jelen esetben a Haladásra koncentrálunk. Az edzőnk elmondta, örül, hogy a fiatalok hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez a Gyirmót elleni mérkőzésen, de a második félidővel nem elégedett. Huszonegy nap alatt hat meccsünk lesz, az a célunk, hogy mindhárom bajnokinkat megnyerjük, a Magyar Kupában pedig jussunk tovább.

Olvasói sztorik