NB I

Nem tetszik a rendszer?!

A Haladás után a Videotonnál is szót emeltek a Kecskemét durva stílusa ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Videoton FC hazai pályán 2-0-ra nyert a Kecskeméti TE ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában. Az első félidőben a székesfehérváriak két játékosát is sérülés miatt kellett lecserélni.

– Döbbenetes élmény volt a mérkőzés, negatív értelemben. Az pedig még elszomorítóbb, hogy mindezt egy olyan tehetséges, fiatal edző csapatától láttuk, aki pályafutása egy meghatározó részében a Videoton FC mezét viselte (ezzel némi ellentmondást mutat, hogy Paulo Sousa a lefújást követően megjegyezte: a magyar futball fejlődése érdekében olyan edzőkre van szükség, amilyen Horváth Ferenc). Bár ez a játékstílus egy csapat ellen sem tolerálható – mondta a KTE-vel, illetve Horváth Ferenc vezetőedzővel kapcsolatban Garancsi István, a fehérvári klubtulajdonos a hivatalos honlapon közzétett interjúban. – Azt hiszem, elérkeztünk egy olyan pillanathoz, amikor fel kell emelnünk a szavunkat, és meg kell szólalnom, mint tulajdonos, és játékosokba, sportba befektető személy. Ilyen durva, az ellenfél játékosait megfélemlítő, a cél érdekében minden eszközt bevető csapattal még pályafutásom során nem találkoztam. Az ezt végigasszisztáló bíráskodással szintén nem. Nem engedhetjük ezt tovább, nem lehet megengedni, hogy mások munkáját szándékosan tegyék tönkre magukról megfeledkezett játékosok, és ezt a bírók engedjék a pályán.

A fehérvári tulajdonos azt mondta, csak a vakszerencse mentette meg csapatát a súlyosabb sérülésektől, arról azonban nem tett említést, hogy a lecserélt játékosoknak mi bajuk van.

– Az öltöző úgy nézett ki, mint egy kórházi terem. Ennyi rúgást, sérülést fél év alatt szed össze a csapat, nem beszélve arról, hogy a meccs alatt a játékosainknak leginkább arra kellett figyelniük, hogy hogyan kerüljék el a még komolyabb sérüléseket – magyarázta Garancsi István. – Ha mondjuk az ilyen játékból fakadó sérülés miatt nem tudunk az Európa Ligában a legerősebb összeállításunkban szerepelni, akkor az az egész magyar labdarúgás számára veszteséget jelent. Fura, hogy nem szándékos kezezésekért azonnali kiállítások járnak, szándékos, hátulról jövő, alattomos támadásokért pedig semmi, pedig egyértelmű volt több esetben is, hogy nem a labdára, hanem a játékosokra utaztak. Az erről szóló összefoglalókat meg fogjuk küldeni az MLSZ illetékeseinek, jelen pillanatban pedig a jogi megoldásokat keressük a hasonló, durva meccsek elkerülésére. Sajnos nem csak bennünket sújtott ez az ámokfutás.

Az idézett cikk utolsó bekezdése lóg a levegőben, mivel nem derül ki róla, hogy ez is a tulajdonostól származik-e, vagy csak a szerző próbálja levonni a tanulságokat, illetve összegezni a beszélgetést:

A Kecskemét játékosai tehát nem először játszottak egyrészt sportszerűtlenül, másrészt pedig az ellenfél játékosaira veszélyesen. Bízunk benne, hogy – csapattól függetlenül – a magyar futballpályákról a lehető leghamarabb eltűnik a másokat megfélemlítő és mások testi épségére veszélyes játékstílus.

Korábban a Kecskemét–Haladás összecsapást követően Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője is komoly kritikával illette a KTE-t, viszont a mostani székesfehérvári meccset követően a Rangadó.hu állandó szakértője, Tiber László, a Videoton és a Siófok egykori kiváló játékosa, a Videoton tehetségkutató-edzője az alföldiek játékstílusával kapcsolatban úgy vélekedett, „a Kecskemét tördelni akarta a játékot, megakadályozni, hogy a Videoton kibontakozotton. A fehérváriak jó partnerek voltak ebben”.

És hogy még egy-két csapatot belekeverjünk a témába… Erről az egészről Tomiszlav Szivics jut eszünkben, aki a Paks–Kaposvár meccs előtt a következőt nyilatkozta kollégájáról, Prukner Lászlóról: „Ráadásul a kispadjukon egy rutinos edző ül, aki már napok óta sír az újságokban, hogy mit is csináltak velük a játékvezetők. Nem tudom mi a célja ezzel, talán nyomást akar gyakorolni rájuk?”

Olvasói sztorik