NB I

Nyári-élmények a Balaton-parton

Közel fél év után nyert ismét bajnokit a sereghajtó. A győztesgól-szerző szerint oldódott is a hangulat az öltözőben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Megtört a jég Siófokon. Ezt a kijelentést szinte szó szerint is értelmezhetjük, hiszen majdnem tényleg a tél beálltáig, egészen a 14. fordulóig kellett várni az első Balaton-parti győzelemre a bajnokságban. Múlt pénteken azonban eljött a várva-várt siker, hiszen Nyári Tibor góljával 1-0-ra felülmúlták a Lombard Pápát. A gólszerző a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, akár több góllal is nyerhettek volna, de nagyon örül, hogy végre sikerült három pontot gyűjteniük és azon lesznek, hogy a maradék három idei mérkőzésen is minél eredményesebbek legyenek.

– Május tizenkilencedike. Tudja mi volt ezen a napon?
– Megmondom őszintén, ezt most nem tudom megmondani…

– Akkor nyert utoljára a Siófok bajnoki találkozón a pénteki, Pápa elleni győzelem előtt. Egy-nullra a Ferencváros otthonában.
– Az tényleg nem ma volt. Nagyon vártuk már ezt a sikert, sajnos eddig nem jött össze.

– A Lombard ellen viszont megérdemelten nyertek, hiszen jóval több helyzetük volt.
– Nagyon keményen készültünk egész héten, és végre egyszer valóban fölé kerekedtünk az ellenfélnek, ami a helyzetek számát illeti. Több góllal is nyerhettünk volna.

– Az első győzelemtől azért felszabadult valami önökben?
– Mindenképpen pozitív hatással van ez a csapatra. Sokkal jobb az öltözői hangulat, kicsit feloldódtunk, és ezúttal a szerencse is mellénk állt, mert hát arra is nagy szükség van azért a sportban.

– Két fővárosi fellépés, előbb Újpest, aztán Honvéd, majd a kulcsfontosságú Eger elleni, hazai bajnoki vár még a Siófokra idén. Jókor jön majd a téli szünet, vagy épp most lendülnének bele?
– Egy győzelemre azért még nem lehet azt mondani, hogy belelendülnénk. Meg kell várni ezeket az összecsapásokat, hogy erről véleményt lehessen formálni. Persze, az lesz a célunk, hogy minél több pontot szerezzünk a szünetig. Ennek ellenére nem fog rosszul jönni nekünk a tél, hogy rendezzük a sorokat.

Olvasói sztorik