NB I

Áthágta a csapat szabályát

Kulcsár Kornélt nem ok nélkül száműzték a második csapathoz. Artner Tamás szerint javulnia kell, ha vissza akar térni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kulcsár Kornélt a Haladás második csapatába száműzte Artner Tamás vezetőedző, a szombati Diósgyőr elleni találkozó előtt. A 21 éves középpályás a másodosztályban pályára is lépett a Kaposvári Rákóczi II ellen, de az első csapatnál egy darabig biztosan nem játszhat. A döntés okairól maga az érintett számolt be a Rangadó.hu érdeklődésére.

– A pénteki edzésen történt egy szerencsétlen eset, amikor az egymás elleni játék során Nagy Dánielnek sérülést okoztam. A szakmai stáb pedig úgy ítélte meg, hogy szándékos volt az eset, ezért döntöttek úgy, hogy mellőznek az első csapatnál – árulta el Kulcsár Kornél.

– Hogyan tovább? Mi szükséges ahhoz, hogy rendezzék a konfliktust?
– Magam sem tudom még. Én azon leszek, hogy mihamarabb rendezzük a dolgokat. Szeretnék visszakerülni az első csapathoz, ehhez előbb le kell ülnünk, és tiszta fejjel átbeszélnünk a történteket.

– A második csapatban azért pályára léphetett a Kaposvár II ellen. Milyen volt a találkozó?
– Azért ez teljesen más, mint egy NB I-es találkozó. Ettől függetlenül élveztem a játékot, majdnem a lefújásig pályán voltam, próbáltam jól teljesíteni – emlékezett vissza Kulcsár Kornél.

Természetesen kíváncsiak voltunk Artner Tamás vezetőedző véleményére is, aki szerint Kulcsár Kornél nem vágta el magát végleg, de formajavulásra van szüksége.

– A mellőzésének a legfőbb oka az, hogy vannak jobb játékosok is a posztján, többre van szükség tőle ahhoz, hogy kezdőként számoljak vele. A keretből viszont nem ezért került ki. Van egy íratlan szabály a csapaton belül, amely szerint az a játékos, aki sérülést okoz a társának, addig nem szerepel, amíg a sérült fel nem épül. Természetesen Kulcsár Kornél számára nyitva áll a kapu, a későbbiekben visszatérhet, de ahhoz, hogy számításba vegyem, jelentősen javulnia kell – mondta Artner Tamás a Rangadó megkeresésére.

A Haladás vezetőedzője kitért a csapat eddigi teljesítményére is, elmondása szerint nincs oka panaszra.

– A tavasszal elkezdett munkát folytatva az eddigiekkel elégedett lehetek. A négy mérkőzés alatt megszerzett nyolc pont szintén jónak mondható, a teljesítményünk is olyan, amit elvárok. A Diósgyőr elleni bajnokin is csak egyvalami hiányzott a játékunkból: a gól. A továbbiakban is a megkezdett úton kell maradnunk, és akkor elérhetjük a céljainkat – zárta szavait a Haladás edzője, Artner Tamás.

Olvasói sztorik