NB I

Csatárt igazol a Ferencváros

Nem tudja házon belül megoldani a kiutált Pölöskey Péter pótlását az FTC.

Kapcsolódó cikkek

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

A Kecskemét, illetve a Pécs ellen is döntetlent játszott a Ferencváros, nem úgy indult tehát a bajnokság, ahogy arra Détári Lajos vezetőedző számított. A tréner a Bors című bulvárlap hasábjain elmondta, különösen a baranyaiak elleni, gólnélküli meccset fájlalja.

– Ettől a meccstől győzelmet vártam, csakhogy hiába játszottunk a hatvanadik perctől fél órán keresztül emberelőnyben, Somalia ziccert hibázott a 86. percben. Összességében a pontos befejezésekkel akadtak gondjaink – értékelt Détári. – Az általam várt négy helyett két pont jött be az első két fordulóban, ám kétségem sincs afelől, hogy amit elhullajtottunk, azt később pótoljuk.

Arra a kérdésre, vajon a támadó Pölöskey Péter távozása mennyiben befolyásolja a csapat teljesítményét, az edző azt válaszolta, augusztus 31-ig egy magyar vagy külföldi befejező csatár érkezik az Üllői útra.

– Amúgy Péter távozását fájlalom, ugyanis hitem szerint válogatott szintű futballistává növi ki magát – szögezte le Détári, aki hangsúlyozta, tartja magát korábbi ígéretéhez, amely szerint a Fradi a bajnoki címet célozza meg.

Olvasói sztorik