Hamar játékba lendültek a csapatok, és némi meglepetésre egyértelmű győri fölénnyel teltek-múltak a percek. Egyre több és egyre veszélyesebb helyzeteket alakított ki az ETO, mégsem akcióból, hanem a szlovén Kronaveter jóvoltából szabadrúgásból szerzett vezetést a házigazda. A folytatásban sem változott a forgatókönyv, a kisalföldiek kezdeményeztek, irányítottak és veszélyeztettek, de nem tudták növelni a különbséget a szünetig. És a szünet után sem, hiszen a semmiből egyenlített a Haladás, a fiatal Radó András kapott hajszálpontos labdát, és nem hibázta el a ziccert. Megélénkült a játék, mintha rémálomból riadt volna a Győr. A szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás azt üzente: idegenben jó az iksz, hiszen a támadó Kenesei Krisztián helyett a védekező középpályás Rajos Gábort küldte pályára.
Újabb fordulatot jelenthetett volna a 71. percben a győriek büntetője, amit Dudás Ádám lőtt, de Rózsa Dániel lábbal hárított! Érdekesség, hogy az ETO az első körben, a DVSC otthonában is tizenegyest rontott, akkor Trajkovics volt az elkövető. Ez a hiba néhány percre visszavetette a házigazdát, de aztán újult erővel rohamozott, még az utolsó pillanatokban is izgulhattak a vasiak, de a döntetlennél többre ezúttal nem futotta a Győrnek. Nagy zakó az első, szerény döntetlen a második fordulóban, érik a kiábrándító szezonkezdet, ha ez így megy tovább. A szombathelyiek épp ellentétes utat járnak be, hiszen az Eger elleni kötelező siker után most teljesen megérdemelt, értékes döntetlennel folytatták szereplésüket.
Csak emlékeztetőül: tavasszal a Haladás elleni 1-1 után váltott edzőt az ETO…
– Az első félidőben stabilabb volt az ETO, a szombathelyiek előrejátékban kevesebbet mutattak, bár a csapategység végig megvolt náluk – elemezte a látottakat a Rangadó.hu szakértője, Glázer Róbert, a győriek egykori kiváló játékosa, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. – Nagyon buta védőhiba előzte meg a hazaiak szabadrúgásgólját, de az egyenlítő találathoz is kellett a győri Lang Ádám hibája, ami az NB I-ben ritkán látható… Abban az időszakban egyébként is kiegyenlítettebb volt már a játék. A Győrnek az egész mérkőzés folyamán nagyobb lehetőségei voltak, elég csak a tizenegyesre gondolni, a Haladás viszont végig egységesebb volt. Ne felejtsük, az ETO-nál több az új játékos, várható volt, hogy nehéz lesz a szezonkezdet. Többen is nyilatkozták, hogy megint új csapatot kell építeni, s az eddig eltelt idő erre kevés volt, ráadásul az utóbb három hétben is kerültek új játékosok a keretbe. Ennek ellenére a győri szurkolók és a magyar közvélemény biztosan jobb eredményt várt a csapattól. A Haladásban immár kizárólag magyar játékosok szerepelnek, számomra csak ez a filozófia szimpatikus!