Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Kaposvár viszonylag fiatal kerettel vágott neki a szombathelyi Király Kupának. Az első mérkőzését megnyerte a Rákóczi, de a döntőben egy vitatható tizenegyessel alulmaradtak a Diósgyőrrel szemben. A torna után a vezetőedző honlapunknak elmondta, még mindig az ismerkedésé a főszerep Kaposváron.
– Ez még mindig az ismerkedés időszaka számomra, hiszen mióta elmentem, a játékoskeret kétharmada kicserélődött. Július első szerdájától folyamatosan játszuk az edzőmérkőzéseket. Játék közben még inkább fel tudjuk mérni, hogy hol tartunk a felkészülésben. Az első találkozókon inkább a fiatalabb játékosokra voltam kíváncsi, látni akartam, hogy teljesítenek azok, akiket kevésbé ismerek. A rutinos játékosaink, mint például Oláh Lóránt, Waltner Róbert vagy éppen Bank István ezért is maradtak otthon pénteken. A Király Kupán szereplők teljesítményével elégedett voltam, de sokat nem pihenünk, hétfőn már újabb mérkőzést játszunk.
Egyelőre úgy tűnik, nem várható nagy játékosmozgás a Rákóczinál. Prukner László elmondta, még nem tud beszámolni új érkezőkről, illetve távozókról sem. Korábban már megírtuk, hogy elhagyta a csapatot Grumic és Zsók is, Graszl Károly esetleges eligazolásáról pedig még mindig nem kapott információt a klub. Az érkezőknél eldőlt, hogy visszatér Waltner Róbert, illetve a Oláh Lóránt is. Utóbbi játékosnak lejárt a kölcsönszerződése a Ferencvárosnál.
A vezetőedzőt zárásként a csapattal szembeni elvárásairól kérdeztük, illetve arról, hogy megelégedne-e csapata tavalyi helyezésével ebben a szezonban is.
– Nem lehet összehasonlítani a tavalyi és az idei, még kialakuló félben lévő keretet. Sisa Tibor is és én is másképpen gondolkodunk, így várhatóan egy másfajta felfogásban futballozó Kaposvárt láthat majd a közönség. Egyelőre jóslatokba nem bocsátkoznék, azt hiszem, ha két hét múlva már egy kész keret áll rendelkezésemre, akkor lehet majd a célkitűzésekről beszélni – vélekedett a kaposvári vezetőedző.