NB I

Prukner Lászlónak jót tett a távollét

A Kaposvár régi-új edzőjét megviselte az elmúlt sikertelen szezon.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint ismert, a következő bajnoki évadban Prukner László irányítja a Kaposvári Rákóczi csapatát. Az 51 esztendős szakember kétéves kitérő után tért vissza korábbi sikerei helyszínére, a klubvezetés egy plusz egyéves szerződést kötött vele. Az együttes hétfőn délelőtt kezdi meg a felkészülést az új szezonra – írja a klub honlapja.

A kaposvári kötődésű szakemberrel a bajnokság befejezése után néhány nappal vette fel a kapcsolatot a Rákóczi ügyvezető elnöke, Illés János. Ezt követően a felek többször is tárgyaltak egymással, majd a klub elnöksége és az élvonalbeli együttest működtető kft. tulajdonosai is kialakították álláspontjukat. Prukner László végül csütörtökön délben állapodott meg Horváth Miklós egyesületi elnökkel és Illés Jánossal.

– A jövő évi céljainkat ahhoz igazítjuk, hogy az előttünk álló időszakban milyen erősségű játékoskeretet tudunk összeállítani. Továbbra sem vagyunk túl jó anyagi helyzetben, de ezután is arra törekszünk, hogy amit ígérünk, azt teljesíteni tudjuk – közölte Illés János.

Prukner László 28 évig állt a Rákóczi alkalmazásában. 2003 nyarától hét éven át irányította az együttest, amellyel többször is sporttörténelmet írt. A 2004-es feljutás után egymás után hatszor tartotta bent az NB I-ben a csapatot. 2010-ben igent mondott a Ferencváros hívására, és egy évvel később a bronzéremig vezette a fővárosiakat. A tavaly augusztusi távozás után Zalaegerszegre szerződött, de nem tudta benntartani az együttest az élvonalban. A szakember most hazatért.

– Biztos, hogy más lesz az előttünk álló időszak, mint a korábbi évek – kezdte Prukner László. – Huszonnyolc évet lehúztam itt, ami egy folyamat volt. Láttam mindent, benne voltam, és jól is teljesítettünk, talán. Az együttes az elmúlt két évben kicserélődött, csak azok a fiatalok maradtak, akiket én annak idején felhoztam az első csapathoz. Tapasztaltabb lettem, és úgy érzem, jót tett a távollét. Most azt kértem a vezetőktől, hogy szakmailag biztosítsák annak a lehetőségét, hogy eredményesek legyünk a csapattal. Az elmúlt sikertelenebb esztendő nem tett jót nekem, így mindenképpen sikeres szeretnék lenni a kaposváriakkal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik