Megyei foci

30-0 a megyei mérkőzésen

Lakodalom miatt maradt el a meccs, pofont kapott a játékvezető, drón videózta a megye egyes rangadót. Összeállítás a legalsó ligák hétvégi történéseiből.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a focivilág híreiről? Csatlakozz hozzánk facebookon! Klikk.

Baranya megye

Az NB III-ban nagy különbségű győzelem és vereség is született. A Kozármisleny 5-0-ra nyert a Baja ellen, míg a Szentlőrinc 4-0-ra kikapott a Szekszárdtól. A megye egyben nem született meglepetés: a Komlótól már senki nem tudja elvenni a bajnoki címet. A megye kettőben bajnokavató volt, hiszen a Burzán Zoltán által vezetett Boda 1-1-et játszott és a Lovászhetény döntetlenje elég volt a bajnoki címhez. A megye háromban komoly győzelmet aratott a Felsőszentmárton, amely tíz gólt rúgott a szomszéd Drávafoknak.
(Baranyaifoci.hu)

Bács-Kiskun megye

A szurkolók szerint a Bajának annyi esélye maradt az NB III-as bennmaradásra, mint „háromlábú sünnek a hatsávos autópályán”. A megye egyben a listavezető KHTK szabadnapos volt, így a rangadót nyerő Híd SC három pontra megközelítette őket. A hétvégén már ünnepelni is lehetett, a megye hármas Hetényegyháza ugyanis egy ponttal megnyerte az Északi-csoport bajnoki címét.

(Bácskiskunfoci.hu)

Békés megye

Meglepetésre súlyos vereségbe szaladt bele az első számú üldöző Orosházi Rákóczi, így a megye egyes Kondoros szinte már bajnoknak tekinthető. Ugyanitt a Szabadkígyós kilenc gólig jutott, a megye kettőben a Csanádapáca lőtt zseniális gólt, a megye háromban pedig negyven méteres szabadrúgás után született szép találat.
(Békésfoci.hu)

Borsod megye

Bajnokavatás történt: a megye kettő Közép-csoportjában négy fordulóval a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a Mezőcsát együttese, így már készülhet a megyei első osztályra. Egyre inkább az az ember érzése, hogy északon közeleg a csoda. Az Ózd együttese 14 pontos hátrányból kapaszkodik és mindössze három ponttal van lemaradva a Bánhorvátitól, amely folyamatosan betlizik és adják el hatalmas előnyét. A megye egyben a helyzet változatlan: a Tállya, Felsőzsolca, Sajóbábony hármas hatalmas harcot vív a bajnoki címért.
(Bazfoci.hu)

Csongrád megye

Bajnokot avattak a megye egyben: a Hódmezővásárhelyi FC sikeréről és az ünneplésről 210 képes galériával jelentkezünk. A megye kettőben az Üllés két hete vezette a tabellát, most viszont már dobogón sincs, a megye négyben pedig „elfogyott” az Öttömös, már ki sem tudtak állni a hétvégén…
(Csongrádfoci.hu)

Fejér megye

A megye egy friss bajnoka, az Iváncsa hétvégén négyet számolt a sereghajtóra. Az ifik között bajnok lett a Péti MTE. A megye kettes listavezető Pusztavám előnye nyolc pontra olvadt a Bakonycsernye előtt. Mezőszilason és Pusztaszabolcson tíz-tíz találat esett. A megye hármas Jenő 10-1-es győzelmet aratva gyűjtötte be vasárnap az elsőséget.
(Fejérfoci.hu)

Győr-Moson-Sopron megye

A megyei első osztályban óriási meglepetésre egyik dobogós sem tudott nyerni, a Csorna, Győrszemere, Nyúl trió erejéből csupán két pontra futotta. Az ifik között őrzi egypontos előnyét az éllovas Csanak. A megye kettőben a Győrszentiván pontszámban beérte a listavezető Győrújbarátot, miután a Pannonhalma az éllovas otthonában tudott nyerni. Vitnyéden tíz gól mellett három piros is villant. A vendégek a nyolcadik perc végére kilenc főre fogyatkoztak. A megye háromban a Győrladamér gyakorlatilag biztosította az elsőségét.
(Kisalföldfoci.hu)

Hajdú-Bihar megye

Hajdú-Bihar megyében hosszú idő után pontokat veszített a listavezető Sárrétudvari, de ennek semmi jelentősége, hiszen a második Hajdúsámson sem tudott nyerni. Szinte minden jel arra mutat, hogy a Sárrétudvari most már bajnok lesz. A megye kettőben a DEAC egy mérkőzésre van a bajnoki címtől az Északi-csoportban. Délen a Ladány és a Báránd tovább püföli egymást. A Püspökladány együttese hétvégén 11 gólt rúgva üzent ellenfelének, hogy bajnok szeretne lenni.
(Hajdubiharifoci.hu)

Heves megye

Az év rangadóját nyerte vasárnap a Nagyréde együttese a megye egyben. A Heréd elleni ütközet érdekessége, hogy a vendégek kapuját Ifj. Gömöri Ottó védte, míg a hazaiak kispadján édesapja, Gömöri Ottó ült. A második Egerszalók pontokat veszített, így a Réde előnye egyre magabiztosabb a táblázat élén. A megye kettőben ismét fontos három pontot szerzett az Eger és a Heves is, aminek köszönhetően már csak rajtuk múlik, hogy feljutnak-e magasabb osztályba.
(Hevesfoci.hu)

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A megye egyes csúcsrangadót egy drón rögzítette videón, de a hazai öröm elmaradt, a Jászapáti 2-0-ra nyert Karcagon. A megye kettőben Boros Benedek egymaga négy gólt rúgott, így csapata 4-3-ra tudott nyerni, Devits Ádám pedig hét perc alatt rúgott mesterhármast a Nagyiván 9-0-ra megnyert találkozóján. A megye háromban a Jászjákóhalma nem utazott el soros találkozójára.
(Jászkunfoci.hu)

Komárom-Esztergom megye

A meglepetések hétvégéje volt: a megye egyben kikapott a listavezető a kiesőjelölttől, a megye kettőben új listavezetőt avattunk, ahogy a harmadosztályban is. Az eddig egy vereséggel listavezető Vértestolna sorozatban harmadik kudarcát szenvedte el. Az utánpótlásban brutális kiütés volt, a Tata harminc gólt rúgott a hétvégén.
(Kefoci.hu)

Nógrád megye

A megye egyben olyan dolog történt, amire legutóbb hosszú évekkel ezelőtt volt példa: a Héhalom nem utazott el az Érsekvadkert otthonába. A bajnokság hétvégi eseményei közül kiemelhető még a Berkenye kiütéses sikere: 10-1-re nyert Palotáson. A megye kettes pontvadászatokban sok érdekességgel most nem találkozhattunk: a keleti régióban a Jobbágyiban 7-0-ra nyerő Karancsberény, míg nyugaton a Nagyoroszit 8-3-as arányban hazaküldő Dejtár aratta a forduló legsimább diadalát. A nyugati megye háromban bizonyos, a mérkőzés zavartalan lebonyolításával kapcsolatos aggályok miatt nem utazott el a Keszeg a Kálló otthonába.
(Nográdfoci.hu)

Pest megye

Az NB III Nyugati-csoportjában elvileg még nem bajnok a Budaörs, gyakorlatilag viszont már igen, hiszen a riválisok licenc- és egyéb problémákkal küszködnek. A megyei első osztályban hosszú idő után elmozdult a tabella utolsó helyéről a Tápiószecső, miután meglepően sima, 7-2-es győzelmet aratott a Hévízgyörk ellen. A megye kettő Északi-csoportjának bajnoka, a Kisnémedi megszerezte szezonbeli századik gólját is, ráadásul a megyei kupában is bejutott a négy közé, kapujában a veterán Koszta Jánossal.

(Pestmegyeifoci.hu)

Somogy megye

A megye egyben megtörtént a már nagyon várt bajnokavatás, a Balatonlelle 4-0-s sikerével biztosította első helyét – a gárda készül az NB III-ra. A megye kettőben jó néhány érdekes történet akadt, Északon a Lengyeltóti nem utazott el Balatonszentgyörgyre (hogy megússza 3-0-lal), a Szőlősgyörök mérkőzése pedig egy lakodalom miatt maradt el. Délen a Zákány csapata a 0-5-ös félidő után úgy döntött, hogy nem jön ki az öltözőből a folytatásra, de a megye háromban is maradt el találkozó: a Kutas inkább az ifiben játszatta futballistáit, így a felnőtt csapat nem tudott kiállni a Tarany ellen.
(Somogyfoci.hu)

Tolna megye

A múlt heti bravúros, Vác elleni győzelem után most Szentlőrincen rúgott négyet a Szekszárd az NB III Közép-csoportjában. A Bölcske hiába vezetett, kikapott Vácon. A Bonyhád rászámolt a Kölesdre a megye egyben, a Majos hatot lőtt a sereghajtó Kisdorog otthonában. Óriási meglepetésre a Madocsa kikapott Tengelicen, ezzel valószínűleg kiszálltak a bajnoki címért vívott versenyből Bödéék a megye kettőben! A megye háromban a Nagymányok 2-1-re vezetett a listavezető Tolnanémedi ellen, amikor egyik játékosuk megütötte a játékvezetőt, aki lefújta a találkozót!
(Tolnafoci.hu)

Vas megye

Idegenben tudott nyerni a Sárvár az NB III-ban, a mérkőzés fénypontja Németh Renáta játékvezető hölgy, akiről készült egy szuper videós összeállítás is. A megye egy bajnoka a Celldömölk, öt fordulóval a vége előtt behozhatatlan pontelőnyre tettek szert. A megye kettőben rangadót nyert a Söpte a Lukácsháza ellen, Egyházasrádóc hatgólos mérkőzésen ikszelt, a Rum kiütötte ellenfelét. A megye háromban idegenben szenvedett vereséget a Bozsok.
(Vasifoci.hu)

Veszprém megye

A megye egyes éllovas Úrkút hét gólt vágott hétvégén, a 41 éves Korpos Tibor a hajrában húsz percen belül triplázott. A másodosztályú Ősi négy pontra közelítette meg az éllovast. A megye háromban több pályán is gólfesztivált rendeztek a csapatok. A Bakonytamási 16 gólt számolt ellenfelére, de a Badacsonytomaj is 14 találatos meccsen nyert. Tóth A. hat, Deli Á., Ivitz Z. és Kiss G. öt gólig jutott. A megye négyes Magyargencs otthonában 14 találat esett, a csere nélkül kiálló Külsővat 4-10-re nyert. A Dörgicse 13-1-re verte a Nagyvázsonyt.
(Bakonyifoci.hu)

Zala megye

Csaknem botrányba fulladt a Zalaegerszeg–Vasas NB II-es mérkőzés, rohamrendőrök közbelépése akadályozta meg a nagyobb balhét. A megye egyben kiszállt a bajnoki aranyért való küzdelemből a Lenti. Csesztreg tizet rúgott a Kiskanizsának, folytatódik a remek tavaszuk, még pontot sem vesztettek idén, vajon ki fogja megállítani őket? Nyerni tudott az Andráshida és a Hévíz, a forduló meglepetést a Zalaszentgrót szolgáltatta, amely idegenben verte a Gellénházát. A megye kettő dobogósai nem hibáztak egyik csoportban sem.

(Zalaifoci.hu)

Olvasói sztorik