Magyar foci

Szoboszlai a lelátón szurkolt Pécsi Árminnak a Liverpool U21-es csapatának meccsén

Steven Halliwell/MI News/NurPhoto via Getty Images
Steven Halliwell/MI News/NurPhoto via Getty Images

Szoboszlai Dominik a helyszínen nézte meg vasárnap a Liverpool U21-es csapatának Manchester United elleni mérkőzését a klub edzőközpontjában, Kirkbyben, derül ki a Poolbarátok bejegyzéséből, amely képet is közölt a magyar válogatott csapatkapitányáról. A Poolnál Pécsi Ármin állt a kapuban, akinek hat védése is volt, de a hazaiak végül 2-1-re kikaptak.

Úgy gondolom, meg fogja ugrani ezt a lépcsőfokot, ott leszek neki, ha bármiben segítségre lesz szüksége. A többi már rajta is múlik

mondta még júniusban Szoboszlai a magyar újságíróknak Pécsiről, akit a nyáron igazolt le az angol bajnokcsapat Felcsútról.

A Liverpool második csapata eddig egy győzelemmel és három vereséggel áll a Premier League-ben. Mind a négy bajnokin a 20 éves Pécsi Ármin védett.

Kapcsolódó
Edzője mutatott rá ismét Szoboszlai egyik nagy erősségére a városi rangadó megnyerése után
Sokadszorra derül ki, hogy Arne Slot szereti a gólokat is, de az elvégzett mezőnymunkát még jobban.
Olvasói sztorik