Magyar foci

„Matyi megkérdezte, van-e valami baj” – Pécsi Ármin elnémult, mikor megtudta, a Liverpool vinné

Somay Márk / M15
Somay Márk / M15

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Pécsi Ármin Liverpoolba igazolása a magyar futball legnagyobb szenzációja a nyáron. A Felcsút 20 éves kapusa ugyan kiemelkedőt nyújtott az ezüstéremmel zárult szezonban, de arra vélhetően nem sokan számítottak, hogy épp az angol bajnok vásárolja ki őt a szerződéséből.

„Két–három hete hallottam először az érdeklődésről, nagy dolog volt számomra az is, hogy ilyen klubnál szóba kerültem. Kezdem feldolgozni, ami történt” – mondta Pécsi Ármin az újságíróknak az ügyeit képviselő EM Sports Consulting jótékonysági estjén. Hozzátette azt is, hogy első külföldi csapatként, édesapja révén a Liverpoolnak kezdett szurkolni, ezért is különleges számára ez a lehetőség, mert ennek a csapatnak a mezében nőtt fel.

Ezen a ponton megkérdeztem tőle, mit csinált épp, amikor megtudta, hogy gyerekkori kedvenc csapata, amely ráadásul egy európai élklub, komolyan le akarja igazolni.

Hazafele tartottam, vezettem, (Esterházy) Matyi megkérdezte, hogy van-e valami baj, mert vagy egy percig csöndben voltam. Próbáltam összerakni magamban, hogy mi is lehet ez az egész. Kicsit később visszahívtam, mondtam neki, hogy megvagyok, ne haragudjon a némaságért, csak átgondoltam mindent, és mindenképpen szeretném meghallgatni, hogy mit vázolnak fel nekem

– mondta Pécsi, aki nemcsak az NB I-es mezőnyből emelkedett ki, hanem nemzetközi összevetésben is az európai élmezőnybe tartozott a fiatal kapusok versenyében.

Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images

 

2030-ig szól az új szerződése, egy ötéves projektet vázolt fel számára a liverpooli vezetőség, amelynek első évében jelen állás szerint nem is adják kölcsön, hanem a felkészülését segítik.

„Olyan projektet raktak le elém, amire nem tudtam nemet mondani. Az volt elsősorban a legfontosabb, hogy olyan helyre menjek, ahol tudok fejlődni. Az első év azért fontos, hogy felvegyem a ritmust, amiben ők dolgoznak. Mindent szeretnék tőlük ellesni, kapusoktól és mezőnyjátékosoktól egyaránt. Azt, hogy ezek a profi játékosok hogyan élnek, hogyan gondolkoznak” – mondta az U21-es válogatott kapusa.

Amikor kifelé ment a repülőn, még abban reménykedett, hogy nincsen kandi kamera sehol a közelben, hanem ez tényleg megtörténik vele. Persze, bízott Esterházyékban, mert eddig mindig csak olyan dolgokat említettek meg neki, amikor már komoly volt az érdeklődés iránta.

„A hazaút már inkább volt megkönnyebbülés. Most jön el az én feladatom, csak magamra kell figyelnem” – felelte Pécsi.

Napok óta téma egy másik magyar játékos, Kerkez Milos leigazolása Liverpoolban, a védő ráadásul személyes okok miatt elhagyta a nemzeti csapatot. Nem sokkal később egy repülőgép indult Magyarországról Liverpool irányába, a sajtó pedig egyből ráállt a témára, hogy Kerkez tart Angliába, miközben Pécsi volt a repülőgépen.

Este jót mosolyogtunk ezen

– mond Pécsi, aki nem bánja, hogy így alakult, mert ez megfelelő fedősztori volt, és kellő ideig titokban tudták tartani a liverpooli szerződtetését.

 

liverpoolfc.com

Adja magát a kérdés, vajon milyen lehet egy NB I-es klubtól csatlakozni az aktuális angol bajnokhoz, kapott-e esetleg házi feladatot a nyárra, hogy már lényegében lendületből érkezzen meg a közös munkába.

Túl vagyok egy egyéni fizikai felmérésen, ami alapján kapok egy egyéni programot a szünetre – ez még nem érkezett meg. Külön nem emeltek ki semmit, a fejlesztést azt majd teljes egészében ők végzik profi szakemberek között. Persze ott is rajtam múlik majd minden

– mondta.

Pécsi Ármin Ausztriában született, majd a Győr utánpótlásában nevelkedett. 17 évesen került a felcsúti akadémiára, kölcsönben megjárta a fiókcsapatnak számító Csákvárt is. Az NB I-ben 2024 februárjában debütált, mostanra 46 magyar élvonalbeli mérkőzés van a lábában, ezek közül 13-on nem kapott gólt. Tavaly harmadik, idén második lett az NB I-ben, és van már nemzetközi tapasztalata is, négy mérkőzésen állt a kapuban 2024 nyarán a Konferencia Liga selejtezőjében.

Kapcsolódó
Miért kellett Pécsi Ármin a Liverpoolnak?
Mit láthatott meg a világ egyik legjobb elemző részlegével rendelkező angol bajnokcsapat Pécsiben, miért nagyon biztató a fejlődési íve, és miért lesz szükséges a türelem?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik