Magyar foci

Szoboszlai Dominik a válogatottról: Nem az a kérdés, milyen mélyen vagy, hanem hogy vissza tudsz-e jönni onnan

Somay Márk / M15
Somay Márk / M15
Hullámvasútként élte meg az elmúlt egy évet a válogatottnál a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik, aki közben klubjával, a Liverpoollal angol bajnoki címet szerzett. Megkérdeztük tőle, mit szól Jamie Carragher folyamatos kritikáihoz.

Mozgalmas szezonon van túl Szoboszlai Dominik, aki klubcsapatával, a Liverpoollal történelmet írt, ugyanis első magyar játékosként megnyerte az angol bajnokságot – tette mindezt alapemberként. A válogatottal már sokkal hullámzóbb éve volt, a csapat a Nemzetek Ligájában kiesett az elitből a törökök elleni osztályozón, és volt egy ötmeccses nyeretlen szériája is, amit végül Bakuban, az azeriek elleni 2-1-es győzelemmel sikerült lezárni.

„Fáradt vagyok, de frissítően hat a tudat, hogy most tudok pihenni. Közben boldog is vagyok, mert olyan dolgok történnek most velem, amiktől csak boldog lehet az ember” – mondta az ügyeit képviselő EM Sports Consulting jótékonysági estjén az újságíróknak Szoboszlai, aki tavasszal megnősült, a Brighton ellen szerzett gólja utáni ünneplésénél pedig jelezte, hogy hamarosan bővül a család, Buzsik Borkával első gyermeküket várják.

Egy ilyen szezon után jogosan kapta meg a kérdést: melyik lenne az a jelenet, amit ki tudna emelni, mire azt felelte, rendre megkapja ezt a kérdést, de annyi minden történt, hogy csupán egyetlen dolgot nehéz lenne.

Ha nagyon muszáj, akkor azt, amikor bajnokok lettünk a Tottenham ellen, és jött a hármas sípszó – az nagyon bennem maradt. Olyan örömet adott és hozott ki belőlem, amit tényleg nem lehet szavakba önteni

– emlékezett vissza Szoboszlai, aki 36 bajnokin hat góllal és hét gólpasszal vette ki a részét az aranyéremből.

Európai topcsapatként a Liverpool állandó szereplője az átigazolási híreknek, most is sorra dobálja be a sajtó a nagy neveket, akik a csapathoz érkezhetnek. Szoboszlaiék ezekről még nem beszélgettek Arne Slottal, de a középpályás szerint edzője is most inkább a nyarat, a pihenést élvezi. Aztán majd eldől, kik lesznek az érkezők, és hogy utána milyen felállásban lép pályára a csapat a következő szezonban.

Egy biztos érkező már van, nem kis meglepetésre a Felcsút 20 éves kapusát, Pécsi Ármint szerződtette a Premier League győztese.

„Még nem beszéltünk, de szerintem tudok adni neki pár tippet. Úgy gondolom, meg fogja ugrani ezt a lépcsőfokot, ott leszek neki, ha bármiben segítségre lesz szüksége. A többi már rajta is múlik. Magyarosnak nem mondanám még a Liverpoolt, még csak ketten vagyunk. Hogy leszünk-e többen? Felőlem lehetünk tízen is, de ez nem rajtam múlik” – válaszolta, amikor Kerkez Milos esetleges megszerzéséről is kérdezték.

 

Peter Byrne/PA Images via Getty Images A bajnoki serleggel.

Alig több mint egy éve a magyar válogatott 2-1-re kikapott Írországban, amivel egy 14 mérkőzésen átívelő veretlenségi sorozat zárult le. Utána elég mozgalmas időszak kezdődött a csapat életében: jött a végül csoportkörös kieséssel véget ért Európa-bajnokság, majd a Nemzetek Ligája, amelynek végén osztályozót játszott Magyarország, amit végül 1-6-os összesítéssel elbukott Törökországgal szemben, így a sorozat következő kiírásában majd a B divízióban szerepel.

„Hullámvasút volt az elmúlt egy év a válogatottban, voltunk nagyon fent és nagyon lent is. De egy válogatott élete az ilyen, nem tudsz mindig a topon lenni.

Nem az a kérdés, hogy milyen mélyen vagy, hanem hogy vissza tudsz-e jönni onnan.

Ez a célunk, ezen dolgozik mindenki, legyen szó játékosról vagy stábtagról. Minden játékos tudja, hogy ennél nagyobb beleadás és akarat kell a vébére való kijutáshoz. Remélhetőleg szeptemberben ezt látjuk is majd. Ehhez a keretben szereplő 25 játékos kell, mert tényleg mindenkire szükség van. Ez nem egyéni sport. Nagyon nehéz hónapok elé nézünk az ősszel” – utalt a világbajnoki selejtezősorozatra.

A mostani vb-selejtező különösen nehéznek ígérkezik, mert bár csak négy csapat alkotja a mieink csoportját, a ránk váró hat mérkőzést 72 napon belül kell majd lejátszani: szeptember elején kezdődik a sorozat, november közepére pedig már le is zárul a csoportkör.

„Nem tudom, mi lenne a jobb: ha a hat meccset lejátszanánk egymás után, vagy így kettesével. Majd az első után megmondom, hogy bárcsak folytathatnánk vagy hálaistennek, szünet jön. Ez nem az én döntésem. Sokan nyilatkoznak arról, hogy túl sok a meccs, kifiléznek mentálisan és testileg is, de a menetrendről igazából az UEFA-t meg a FIFA-t kell megkérdezni” – mondta.

Európa-szerte témát szolgáltat, hogy a Liverpool korábbi játékosa, Jamie Carragher rendre kritizálja Szoboszlait. A ma már szakértő korábbi védő 17 éven át szolgálta a Liverpoolt, adja magát a kérdés, hogyan fogadja Szoboszlai a kritikát a klubikontól.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik