Az Újpest FC hivatalosan bejelentette, hogy Damir Krznar a csapat új vezetőedzője.
Az 52 éves horvát szakember játékos-pályafutása jelentős részét a Dinamo Zagrebnél töltötte, ahol aztán az edzői karrierjét is elkezdte. Stábtagként összesen öt bajnoki címet és három Horvát Kupát nyert, majd a szaúdi bajnokságban lett asszisztens több csapatnál is, mielőtt 2021 márciusában visszatért a Dinamóba, már vezetőedzőként. Első évében duplázott, vagyis a bajnokságot és a kupát is megnyerte, sőt az Európa Ligában a Tottenhamet is kiejtette.
Még ebben az évben leváltották egy korai kupabúcsú miatt, így a szlovén Mariborhoz szerződött, itt bronzéremig és kupadöntőig jutott, mielőtt a Celjéhez igazolt volna, amellyel bajnoki címig jutott, ám a Bajnokok Ligája-selejtezőt követően közös megegyezéssel távozott.
„Mindenképp olyan vezetőedzőt szerettünk volna a csapat élére állítani, aki a karakterével és a mentalitásával olyan pluszt ad, ami nem csak a következő három mérkőzésen, hanem alapjaiban rázza fel a játékosainkat. Damir Krznar érkezésével egy sikeres, rutinos tréner csatlakozott, aki a vele érkező stábjával együtt már több helyen bizonyította, hogy nem csak azt tudja, hogyan kell látványos támadófutballt játszani, de azt is, hogyan kell trófeákat nyerni.
Az idei szezonban a hatodik helyet, melyet minimális célként tűztünk ki a csapat elé, még elérhetjük, de sokkal fontosabb, hogy erre a három hétre mindenki lehetőségként és kihívásként tekintsen. A következő szezonban a célunk nemzetközi kupát érő helyen végezni, ezért pedig az elkövetkezendő hónapokban az elsődleges feladatunk a keret megerősítése
– mondta el Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.
A lila-fehérek honlapja arra is kitér, hogy Krznar 4-1-4-1-es és a 4-3-3-as felállásokat preferálja, valamint magas, 1,91-es pont/meccs átlagot hozott eddigi pályafutása során. Az NB I-ben hetedik Újpest a következő fordulóban a 10. helyezett Zalaegerszeg vendége lesz.