A Vasas labdrúgócsapata hétfő este 3-1-re legyőzte a Kozármisleny csapatát az NB II 20. fordulójának zárómeccsén.
A találkozó egyik meghatározó pillanata volt, hogy Otigba Kenneth második sárgával a kiállítás sorsára jutott, majd azonnal öngól is esett. Az esetre külön kitért Pintér Attila, a Vasas vezetőedzője is értékelésekor.
Ha megnézik, Révész úr mindig hangzatos dolgokat mondott kifelé, és lám-lám mindig van valami kis döntés a Kisvárda javára. Mi nem tettük ezt, és ország-világ láthatta, hogy mi történt velünk Kisvárdán Kazincbarcikán, vagy éppen most. Otigba második sárga lapja előtt volt egy szituáció, amit ha lefújnak, akkor mi jövünk szabadrúgással.
Mi nem kérünk semmit, de amiért megdolgozunk, legyen az tizenegyes vagy fault, azt kapjuk meg, ne mindig mi jöjjünk ki rosszabb arányban a döntésekből. Nagyon jó ellenfelet tudtunk legyőzni, a második félidőben óriásit játszottunk emberhátrányban” – mondta az angyalföldieket irányító szakember.
Ahogyan az várható volt, a Kisvárda első embere nem hagyta szó nélkül a megjegyzést és a klub honlapján válaszolt a beszólásra. Révész Attila azzal kezdte a mondandóját, hogy jó viszonyt ápol a Vasas szurkolóival és vezetőivel, rendkívül tiszteli a klubot, ezért kizárólag Pintér vádaskodására reagál.
„Amikor sportvezetőként az őszi szezon végén a mi mérkőzéseinkről beszéltem, akkor tényeket említettem, nem pedig vagdalkóztam. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy a játékvezetői küldés nem minden esetben azonos, akkor nem mondtam el, de most megteszem: az őszi szezon utolsó nyolc fordulójában a Vasasnak rendre a NB I-es kerethez tartozó, sőt azon belül öt esetben egyenesen FIFA-bíró vezette a mérkőzését. Mégis, a BVSC, a Gyirmót és a Szentlőrinc vezetői a Vasas elleni mérkőzéseik után számonkértek pontjukba kerülő tizenegyeseket, ezt viszont Pintér úr nem tette szóvá.
Nem történt más, minthogy azóta a mi játékvezetői küldésünk egyenesbe került, semmiféle előnyről nem beszélhetünk. Azóta a mi meccseinken is magasabban jegyzett játékvezetők jelennek meg, ezzel a játékvezetői bizottság elismerte a tévedését és javította a hibáit. Ez a részemről tökéletesen megfelel annak, amit a versenysemlegesség és a versenyegyenlőség megkíván.
– mondta Révész Attila, aki egyben elnézést is kért a Vasas drukkereitől, amiért ilyen dolgokat felemlegetett.
A közleményből egyébként az is kiderül, hogy az angyalföldi vezetők nem osztották Pintér Attila véleményét.