A Vasas labdrúgócsapata hétfő este 3-1-re legyőzte a Kozármisleny csapatát az NB II 20. fordulójának zárómeccsén.
A találkozó egyik meghatározó pillanata volt, hogy Otigba Kenneth második sárgával a kiállítás sorsára jutott, majd azonnal öngól is esett. Az esetre külön kitért Pintér Attila, a Vasas vezetőedzője is értékelésekor.
Ha megnézik, Révész úr mindig hangzatos dolgokat mondott kifelé, és lám-lám mindig van valami kis döntés a Kisvárda javára. Mi nem tettük ezt, és ország-világ láthatta, hogy mi történt velünk Kisvárdán Kazincbarcikán, vagy éppen most. Otigba második sárga lapja előtt volt egy szituáció, amit ha lefújnak, akkor mi jövünk szabadrúgással.
Mi nem kérünk semmit, de amiért megdolgozunk, legyen az tizenegyes vagy fault, azt kapjuk meg, ne mindig mi jöjjünk ki rosszabb arányban a döntésekből. Nagyon jó ellenfelet tudtunk legyőzni, a második félidőben óriásit játszottunk emberhátrányban” – mondta az angyalföldieket irányító szakember.
A vendégek vezetőedzője, Pinezits Máté inkább saját csapatával volt elfoglalva, elmondása szerint két ellentétes játékrészt látott: az első 45 percben szenzációs játékot emlegetett, de az utolsó félórára elszállt csapata bátorsága.
„Az első félidőben akár gólokkal is vezethettünk volna, a második félidő elején folytattuk ugyanazt, de nagyon bosszant, hogy amit felépítettünk, azt utána 30 perc alatt leromboltuk. De az a csapat, amelyik egy félidőt emberhátrányban játszik, és meg tudja nyerni a mérkőzést, annak azt gondolom, hogy gratulálni kell” – értékelt Pinezits.
Győzelmével a Vasas 33 ponttal áll a harmadik helyen, négy pont a hátránya a második Kazincbarcika és hat a listavezető Kisvárda mögött. A Kozármisleny egymás után negyedik bajnokiján kapott ki, így maradt 30 pontos.