A Martina elnevezésű hajó születésnapi partira indult az Elbán 1984. október 2-án. A mulatságból tragédia lett, a jármű a kivilágítatlan Theresa vontatóval ütközött, amelynek kapitányáról, a szörnyű balesetben szintén meghalt Ulrich Wruckról kiderült, hogy farkasvakságban szenvedett, azaz szürkületkor, pláne sötétedéskor jószerivel semmit sem látott.
Nemsokára Hermann Neuberger, az NSZK futballszövetségének elnöke levelet írt Szepesi Györgynek, a legendás riporternek, aki akkor az MLSZ elöljárója volt: „Kedves kollégám és barátom, Szepesi doktor! Az NSZK Labdarúgó Szövetségének egy különösen szívből jövő kérésével fordulok önhöz. Talán hallott arról a súlyos hajószerencsétlenségről, amely néhány héttel ezelőtt a hamburgi kikötőben történt, és sok halálos áldozatot követelt. Szövetségünk azt szeretné, ha válogatottunk mérkőzést játszana egy neves európai válogatott ellen, és mérkőzés teljes bevételét az áldozatok hozzátartozóinak javára fordítanánk.”
Szepesi nem dönthetett Mezey György szövetségi kapitány beleegyezése nélkül, de a szakvezető igent mondott a jótékony célú vendégjátékra. Mivel a válogatott szinte egész januárban Benidormban edzőtáborozott, a magyar fél azt javasolta a nyugatnémetnek, hogy a találkozót a spanyolországi felkészülés végén, 1985. január 29-én rendezzék.
Ebből aztán lett némi kalamajka, mert Benidormban plusz 20, Hamburgban mínusz 10 fok volt. Amikor a válogatott labdarúgók sétálni indultak a Hotel Crestből, másodpercek múltán visszafordultak, annyira a bőrük alá hatolt a tavaszias spanyol időjárás után kiváltképp dermesztő német tél. (A találkozó idején még nem volt biztos a mindmáig utolsó magyar vb-részvétel. De nem lehetett nem felfigyelni a hamburgi szálloda címére: Mexikó körút 1.)
A klímáról a Népsport meg is jegyezte a találkozó után: „Sok szó esett az irreális körülményekről. A jeges talajról meg a hidegről. Kár, hogy így alakult, mert sokan maradtak otthon a televízió mellett még a jegytulajdonosok közül is. A játékot azonban az időjárás nem befolyásolta különösebben, mert mind a két csapat túl tudta tenni magát az előzetes fenntartásokon.”
A magyar válogatott pedig, amely több mint negyedszázada nem győzött az NSZK legjobbjai ellen, 1-0-ra nyert. (Az előző – 4-3-as – diadal 1959. november 8-án született a Népstadionban. Németországban még rosszabb volt a helyzet: a magyar csapat vendégként az 1911. december 17-én Münchenben elért 4-1 óta nem aratott sikert, kivéve az NDK együttesével vívott találkozókat. Ám azok közül is csak hármat nyert meg idegenben, majd 1963-tól a német újraegyesítésig egyszer sem győzött a nevében demokratikus köztársaságban.)
Hamburgban komoly erők fogadták a csapatot, az NSZK válogatottja így állt fel: Stein (Schumacher) – Berthold (Herget), Jakobs, Karl-Heinz Förster – Littbarski (Mill), Thon (Kroth), Matthäus, Magath, Briegel (Frontzeck) – Völler, Karl-Heinz Rummenigge. E tizenhat játékos közül tizenhárom vb-ezüstérmet nyert 1986-ban, majd Berthold, Matthäus, Thon, Mill, Littbarski és Völler világbajnok lett 1990-ben.
A nehézsúlyúak ellen ez a gárda lépett pályára: Disztl Péter – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy Antal, Détári – Kiprich (Bodonyi), Nyilasi, Esterházy (Pölöskei). És a csapat nemhogy felvette a bokszkesztyűt, de Péter Zoltánnak a második félidő elején szerzett góljával 1-0-ra győzött. A gólpasszt Esterházy Márton adta, majd azt mondta:
„Régi szabály, hogy csak futó embert lehet helyzetbe hozni. Mezey György taktikája lehetőséget ad arra, hogy a felfutó hátvéd is kapura törjön. Erre több példa volt már az osztrákok vagy a hollandok elleni vb-selejtezőn is, csak akkor Varga »Kacsa« játszott a védelem bal oldalán. Most Péter Zoli bizonyította, hogy ő is jól illeszkedik a gépezetbe.”

A meccs hőse így nyilatkozott: „Első gólomat szereztem a válogatottban, s éppen az NSZK ellen, amelynek kapuját a második félidőben a kontinens legjobbjának tartott Harald Schumacher őrizte. A mérkőzés előtt gól nélküli döntetlent tippeltem, de soha ne legyen kínosabb tévedésem!”
Péternek abból a szempontból is emlékezetes volt az este, hogy az akkoriban az Austria Wienben futballozó, németül tökéletesen beszélő Nyilasi felhívta őt szállodai szobájából, kiadta magát a Bild újságírójának, és interjút kért a gólszerzőtől. Megkérdezte tőle, melyik klubban játszik. Mondta: ZTE. Az melyik városban van? Zalaegerszegen – válaszolt a balbekk, mire a „bildes” arra kérte, ezt betűzze le.
A zalai hátvéd már hazafelé, a repülőgépen megvigasztalódott, mert azt olvasta a Népsportban: „Péter volt a legjobb, de Disztl Péter, Kardos, Róth és Détári is kitett magáért.” A Magyar Hírlap ezzel a főcímmel jelent meg: „Okos, taktikus, kulturált játék.” Majd Németh Péter helyszíni jelentésében az állt: „Ennek a csapatnak van tartása, tud játszani, és hisz is saját erejében.”
Szepesi György lelkendezett: „Végigolvastam a német sajtót. Ennyi elismerést már régen kapott a magyar labdarúgás, mint most.”
A Die Welt azt írta: „Nagy volt a különbség a két csapat között.” A Frankfurter Allgemeine Zeitung meg azt: „A magyarok a nehéz pályaviszonyok ellenére megmutatták, miért vezetnek pontveszteség nélkül vb-selejtezőcsoportjukban.”
A legfrappánsabban a Bild fogalmazott. Így üzent a világhírű veszteseknek: „Nem baj, fiúk, jó célt szolgált!”