Magyar foci

Bognár György a paksi kupagyőzelem után: Az első és legfontosabb a bennmaradás lesz az NB I-ben

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Paks egy sok szabálytalanságot, egy-egy piros lapot, egy kihagyott egy tizenegyest, majd egy hosszabbítást hozó Magyar Kupa-döntőben győzte le 2-0-ra a Ferencvárost Papp Kristóf és Haraszti Zsolt góljának köszönhetően. Ez a klub történetének legnagyobb sikere.

Az eredményeket tekintve ez edzői karrierem legnagyobb sikere, de a paksi futball történetében is ezek a srácok most a legnagyobb sikert érték el. Ez egy nagyon erős közösség, nagyon jó csapatjátékot tudunk játszani, ezt ma is bizonyítottuk tízen is, ha kell, akkor csúsznak-másznak. Amit megbeszéltünk taktikát, azt több-kevesebb hibával, de maradéktalanul megcsinálták

– értékelt az M4-nek lefújás után a vezetőedző, Bognár György,a ki azt is elárulta, túl sok vizet ivott, azért ment be a második paksi gól után az öltözőbe.

A meccs összefoglalója:

Bognár azzal folytatta, hogy csapata a padlóról állt fel az első félidőben, amikor gyors egymásutánban a Ferencváros tizenegyest rúghatott (Szappanos védett), majd Vécsei Bálintot kiállították. „Próbáltuk húzni az időt hogy minél tovább maradjon döntetlen, aztán a végén ráhúzunk valamit” – jegyezte meg.

A Paks az elmúlt években sokgólos meccseket játszott, a mostani szezonban azonban változtattak Bognárék, inkább a stabilitást helyezték előtérbe. Ennek lett az eredménye a kupagyőzelem is, illetve az, hogy a bajnokságban a második helyről várja az utolsó fordulót a csapat.

A profi futballban az eredménnyel el kell számolni, ez nagy siker volt, megérte ez az év, de ha választanom kellene a régebbi foci és a mostani között, akkor a régebbit választanám. Inkább a játékra törekednék, hogy még több esemény legyen egy meccsen, még jobban szórakozzanak a nézők és mellette persze nyerjünk is.

Megkérdezték a következő szezon céljairól is, mire azt mondta, nyáron ki kell értékelni a döntéseket, és reálisan kell meghatározni, hogy miket érjen el a csapat.

Úgy kell meghatározni a célokat, hogy az reális legyen. Kupagyőzelem, bajnokság – ezek butaságok. Jelen pillanatban a Ferencváros előttünk jár. Más csapatok is bizonyos szempontból előttünk vannak. Az első és legfontosabb lépés a bennmaradás

– mondta Bognár, aki az MTI-nek később azt is mondta, ő már belecsöppent a paksi projektbe, ez a kupasiker pedig egy felépített siker a klub részéről.

Kapcsolódó
Kubatov: Gyönyörű a Magyar Kupa-serleg, már elképzeltem, hogy viszem haza az autóval, és beteszem a vitrinbe
A Fradi elnöke azt is elmondta, a Paks gyakran elmegy a sportszerűtlenség határáig, és ő ezt biztos nem hagyná, ha a pályán lenne.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik