Magyar foci

Kivédte a Fradi szemét a Kisvárda tehetsége, de így is megvan a címvédés

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Megvédte bajnoki címét a Ferencváros labdarúgócsapata, miután gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Kisvárdával.

A találkozó előtt már ismert tény volt, hogy a Paks 5-0-ra kikapott Felcsúton, vagyis a Fradinak egyetlen pont is elég ahhoz, hogy matematikailag is biztossá váljon az aranyérme. A kiesésben reménykedő, de nem bizakodó Kisvárda alaposan felforgatott csapattal állt ki – Feczkó Tamás a mérkőzés előtti felvezető interjúban utalt rá, hogy ennek a Magyar Kupa-elődöntő az oka, amelyben a Pakssal találkozik az együttese.

Ennek megfelelően a vendégek behátráltak és mindent elkövettek annak érdekében, hogy lehozzák az összecsapást kapott gól nélkül. A Fradi még így is húsz lövéssel próbálkozott, amelyből tíz talált kaput, de Kovács Marcell parádés védésekkel járult hozzá a bravúros pontszerzéshez.

Kovács Marcell statisztikái a Fradi ellen.

Lefújás után pályára rohantak a ferencvárosi szurkolók, hiszen az egy pont azt jelentette, hogy sikerült megvédeni a bajnoki címet, sőt zsinórban hatodjára zár első helyen az FTC. Ez klubcsúcs, az eddigi legjobb teljesítmény öt egymást követő aranyérem volt 1909 és 1913 között.

OTP Bank Liga, 29. forduló

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 0-0
Groupama Aréna, 13 749 néző, v.: Káprály
sárga lap: Varga B. (71.), illetve Nikolov (42.), Stefan (51.)

Ferencvárosi TC:
Dibusz – Makreckis, Abena, Cissé, Civic – Maiga, Stj. Loncar (Kodro, 66.) – Zachariassen (Traoré, a szünetben), Abu Fani, Marquinhos (Szevikjan, 88.) – Varga B. (Ben Romdhane, 88.)

Kisvárda Master Good:
Kovács M. – Stefan, Lippai, Matic, Széles – Osztrovka (Ötvös, a szünetben), Lucas (Spasic, 70.) – Nikolov (Balogh N., 83.), Navratil (Melnyik, 70.), Camaj – Ilievski (Mesanovic, 75.)

Olvasói sztorik