Magyar foci

Megszakadt a Fehérvár rettenetes szériája

A harmadik helyen álló Fehérvár 1-0-ra nyert szombaton a Kecskemét otthonában a labdarúgó NB I 25. fordulójában. A vendégek sorozatban elszenvedett három vereség után nyertek ismét és közel egy hónap elteltével voltak újra eredményesek a bajnokságban. A hazaiak idén először kaptak ki saját közönségük előtt.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat támadólag lépett fel, a hazaiak tűntek valamivel veszélyesebbnek. A kiegyenlített első húsz perc után a félidő derekán néhány percre beszorította ellenfelét a Kecskemét, közel állt a gólhoz, de nem sikerült betalálnia. A Fehérvár szórványos ellentámadásokat vezetett, s kissé váratlanul az egyik ilyenből megszerezte a vezetést: Christensen a 16-os jobb oldaláról eresztett el egy nem túl erős lövést, amelybe Varga Bence belepaskolt, de a kezei között végül a hálóba gurult a labda (0-1).

A vendégek 362 perces és közel egy hónapos bajnoki gólcsendjüket törték meg ezzel.

Az első játékrész hajrája is a hazaiaké volt, de a Fehérvár vonulhatott előnnyel a pihenőre, írta az MTI.

A szünet után nyomás alá helyezte a fehérváriak kapuját a hazai csapat, a védelem azonban jól zárt, illetve a válogatottba is meghívott Tóth Balázs többször bravúrral hárított. Az 55. percben csereként pályára lépett Fiola Attila, aki sérüléséből felépülve több mint öt hónap után kapott ismét játéklehetőséget.

A hajrához közeledve az iram kissé visszaesett, a Fehérvár elsősorban az eredmény tartására törekedett, a Kecskemét pedig fáradni látszott.

Az utolsó negyedórában nagyon sok volt a hiba, a játékmegszakítás, a reklamálás, teltek a percek, ez pedig a székesfehérváriaknak kedvezett, akiknek sikerült megőrizniük előnyüket a lefújásig – Tóth a 96. percben még védett egy nagyot.

NB I, 25. forduló

Kecskeméti TE – Fehérvár FC 0-1 (0-1)
Széktói Stadion
v.: Vad II
Kecskemét: Varga Be. – Szabó A. (Pálinkás, 70.), Belényesi, Katona L. (Májer, 91.) – Szűcs, Vágó, Zsótér (Helmich, a szünetben), Zeke – Banó-Szabó – Horváth K., Szendrei (Lukács, a szünetben)
Fehérvár: Tóth B. – Serafimov, Spandler (Fiola, 55.), Gergényi – Bese, Sigér, Christensen (Simut, 94.), Csongvai, Schön – Gradisar (Tóth T., 71.), Katona M.
gól: Christensen (32.)
sárga lap: Katona L. (18.), Lukács (78.), Banó-Szabó (81.), Szűcs (95.), illetve Csongvai (3.), Schön (44.)
piros lap: Májer (a lefújás után)

 

Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-2 (0-0)

 

Diósgyőri VTK – Paksi FC 2-1 (1-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik