Élő Magyar foci

Egy perc után még örült, végül kikapott a Fradi Görögországban

Illyés Tibor / MTI
Harcosságban nem volt hiány az első meccsen.
Illyés Tibor / MTI
Harcosságban nem volt hiány az első meccsen.
75 másodperc után akár vezetetett is volna a Ferencváros az Olympiakosz vendégeként, azonban Varga Barnabás gólját les miatt nem adta meg a játékvezető, a görögök pedig végül egy hajrában begyötört találattal 1-0-ra megnyerték a Konferencia Liga-nyolcaddöntőért vívott párharc első mérkőzést.

A Ferencváros nem is kezdhette volna jobban a mérkőzést, ugyanis Varga Barnabás már a második percben a görög kapuba fejelt, csakhogy a videobíró érvénytelenítette a találatot les miatt.

Ezt követően megnyugodtak a felek, így többnyire mezőnyjátékkal teltek a percek és a görögök első igazán nagy helyzetére a 32. percig kellett várni, akkor Carmo fejelhetett kapura közelről, Dibusz elképesztő reflexszel hárított.

A gyenge színvonal nem sokat javult a folytatásra, a védelmek rendkívül stabilak voltak, így helyzet sem akadt egyik oldalon sem.

Az 55. perctől a magyar bajnok szorította be görög riválisát, ebben a hét-nyolc perces periódusban több szöglete is volt, de gólveszélyes szituációt nem sikerült kialakítani, írta tudósításában az MTI.

Az Olympiakosz aztán rendezte sorait, a cserékkel sikerült frissítenie, és kissé veszélyesebben futballozott – egy ízben, el-Kabi lövésénél Dibusznak ismét nagyot kellett védenie.

A marokkói csatár a hajrában már nem hibázott, a 83. percben Rodinei jobb oldali beadás eljutott el-Kabihoz, aki átvette a labdát, majd közelről a jobb sarokba lőtt (1-0).

A görögök kispadján így sikerrel debütált a spanyol vezetőedző, José Luis Mendilibar, aki pályafutása során még soha nem szenvedett vereséget bemutatkozása alkalmával.

Konferencia Liga, a 16 közé kerülésért, 1. mérkőzés

Olympiakosz (görög) – Ferencváros 1-0 (0-0)
Pireusz, Karaiszkákisz Stadion
v.: Glenn Nyberg (svéd)
Olympiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Doi, David Carmo, Ortega – Joao Carvalho (Jovetic, 78.), Alekszandropulosz (Horta, 62.), Hezze – Fortunisz (Iborra, 90+1.), El-Kabi (El-Arabi, 90+1.), Maszurasz (Podence, 62.)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, I. Cissé, Ramírez – Makreckis, Maiga – Marquinhos (Ben Romdhane, 75.), Abu Fani (Besic, 81.), Zachariassen – Varga Barnabás (Pesic, 75.)
gól: El-Kabi (83.)
sárga lap: Alekszandropulosz (51.), Carmo (59.), illetve Makreckis (37.), Wingo (77.), Ben Romdhane (90.)

 

További eredmények:
Sturm Graz (osztrák) – Slovan Bratislava (szlovák) 4-1 (2-1)
gól: Biereth (4.), Gorenc Stankovic (27.), Kiteisvili (64.), Camara (91.), illetve Rodrigues (8.)
piros lap: Weiss (Slovan, 78.)

 

Union Saint-Gilloise (belga) – Eintracht Frankfurt (német) 2-2 (1-2)
gól: Rasmussen (31.), Nilsson (68.), illetve Chaibi (3.), Kalajdzic (10.)
piros lap: Vanhoutte (Saint-Gilloise, 78.)

 

Molde (norvég) – Legia Warszawa (lengyel) 3-2 (3-0)
gól: Gulbrandsen (12., 19.), Kaasa (24.), illetve Josue (64.), Augustyniak (71.)

 

Servette (svájci) – Ludogorec (bolgár) 0-0

 

Betis (spanyol) – Dinamo Zagreb (horvát) 0-1 (0-0)
gól: Petkovic (76., tizenegyesből)
piros lap: Spikic (87., Dinamo)

 

Ajax (holland) – Bodö/Glimt (norvég) 2-2 (0-1)
gól: Van den Boomen (91.), Berghuis (97.), illetve Grönbaek (16., 64.)
piros lap: Björtuft (90., Bodö/Glimt)

 

Maccabi Haifa (izraeli) – Gent (belga) 1-0 (0-0)
gól: Pierrot (65.)

Kapcsolódó
„Igazi poklot akarok!” – a visszavágón ordító szurkolókra vágyik a Fradi edzője
Dejan Stankovic szerint méltó módon képviselték a Ferencvárost.

Hajrában kapott góllal botlott el a Fradi

1-0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz vendégeként a Ferencváros labdarúgócsapata a Konferencia Liga-nyolcaddöntőért vívott párharc első mérkőzésén.

Tapsol a közönség

Lement a gólszerző El-Kabi, akit El-Arabi váltott, míg Fortunisz helyére Vicente Iborra érkezett.

1-0 El-Kabi

Vezet az Olympiakosz El-Kabi góljával.

Mekkora védés!

Dibusz ebben a félidőben is bemutatott egy nagy védést, ezúttal El-Kabi lövését ütötte ki bravúrral.

Cserél a Fradi

Varga Barnabás helyére Pesic állt be, míg Marquinhost Ben Romdhane váltotta.

Rossz löket

Hezze próbálkozott, de a labdának csak a kapu mögötti szurkolók örülhettek.

Hazai helyzet

Hú, ez helyzet volt: Podence beadását El-Kabi lőtte a kapu mellé.

Megkezdődnek a cserék

Alexandropulosz és Maszuras lement, a helyükre André Horta, illetve Daniel Podence állt be.

Egy hazai védés

Egy ideje nyomás alatt tartja a Fradi a hazai kaput, a legnagyobb védést Abu Fani beadásánál kellett bemutatnia Paszhalakisznak.

Kis figyelmet!

Néha kaotikus hátul a Fradi, fél percen belül Maiga, majd Zachariassen is eladta a labdát.

Görög sárga

Marquinhos repült nagyot, Alekszandropulosz meg is kapta érte a sárgát.

Folytatódik

Egyelőre csere egyik oldalon sem történt.

Csak itt nincs gól

A Konferencia Liga-mérkőzések közül eddig egyedül Pireuszban nem született gól.

További félidei eredmények:
Sturm Graz (osztrák) – Slovan Bratislava (szlovák) 2-1
Union Saint-Gilloise (belga) – Eintracht Frankfurt (német) 1-2
Molde (norvég) – Legia Warszawa (lengyel) 3-0

Félidő

Félóra után azt is írhattuk volna, bűnrossz a mérkőzés… most elégedjünk meg annyival, hogy egyszerűen rossz.

Szünet.

Ráadás

Négy perc a hosszabbítás.

Kaput el találó Fradi-lövés

Abu Fani harcolt ki szabadrúgást a kaputól mintegy 26 méterre, a sértett el is vállalta a lövést, de Paszhalakisz  kapus védett.

Olvasói sztorik