Magyar foci

„Igazi poklot akarok!” – a visszavágón ordító szurkolókra vágyik a Fradi edzője

Illyés Tibor / MTI
Dejan Stankovic szerint még semmi sem dőlt el
Illyés Tibor / MTI
Dejan Stankovic szerint még semmi sem dőlt el
A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett a görög Olympiakosz vendégeként a labdarúgó Konferencia Liga 16 közé jutásért zajló párharcának első, csütörtöki felvonásán. Dejan Stankovic edző szerint még minden nyitott a továbbjutást illetően.

„Az első félidő elképesztő volt, szervezetten futballoztunk, megvalósítottuk azt, amit terveztünk. Volt esélyünk a gólszerzésre is, de 5-6 centin múlt minden, végül les lett” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Dejan Stankovic.

A szerb szakember szerint számítottak arra, hogy a második félidő változást eredményez, hiszen nagyon sok energiát veszítettek azzal, hogy megpróbálták uralni a meccset.

„A hajrára elveszítettük a kontrollt, az ellenfél minőségi és gyors játékosokat küldött pályára. De elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével, büszke vagyok rájuk. A hozzáállásunkkal méltó módon képviseltük a Ferencvárost.”

Szerinte nem dőlt el semmi, még minden nyitott a továbbjutást illetően.

Most mi játszunk 25 ezer néző előtt. Azt szeretném, ha ordítanának a szurkolók, igazi poklot akarok.

A görögök kispadján sikerrel debütált a spanyol vezetőedző, José Luis Mendilibar, aki pályafutása során még soha nem szenvedett vereséget bemutatkozása alkalmával.

„Ez volt a debütálásom, fontos a győztes kezdet. De van még egy mérkőzés, az 1-0 nem életbiztosítás, igaz, kezdetnek jó. A visszavágó remélem nem olyan lesz, mint a mostani, hiszen ezúttal a Ferencváros jobban futballozott. Nagyon sok gondot okozott nekünk, de ahogy csordogált a mérkőzés, sokat javultunk. Budapesten jobban kell kezdenünk és jobban kell teljesítenünk.

Ellenfelünk a hajrára elfáradt, mert iszonyú sok energiát beleölt a mérkőzésbe. Mi pedig kihasználtuk ezt.

Kapcsolódó
Egy perc után még örült, végül kikapott a Fradi Görögországban
Alacsony színvonalú meccsen 1-0-s vereséget szenvedett a görög Olympiakosz vendégeként a Konferencia Ligában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik