Magyar foci

Nem lesznek vendégdrukkerek a magyar-montenegrói meccsen

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) zárt kapus büntetéssel és pénzbírsággal büntette a szerb szövetség az októberi, Montenegró elleni mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt. A montenegrói szövetség is büntetést kapott:

nem árusíthat jegyeket a csapat következő idegenbeli mérkőzésére, ami a budapesti, Magyarország elleni találkozó lesz a Puskás Arénában, az Európa-bajnoki selejtezősorozat zárófordulójában.

A montenegrói szövetség ezen felül kapott egy 15 ezer eurós pénzbírságot, illetve fedeznie kell az ötezer eurós kárt is, amit a szurkolói okoztak a belgrádi stadionban.

Ami a magyar szurkolókat illeti: számukra pénteken, délelőtt 10 órakor kezdődik a jegyárusítás a válogatott utolsó Eb-selejtezős mérkőzésére, amelyet november 19-én játszik. Több mint 30 ezer szurkoló már előzetesen, bérlet formájában megváltotta a jegyét.

Első körben a Szurkolói Klub tagjai válthatják meg belépőjüket, és csak ezt követően kezdik meg a jegyek nyílt árusítását, azonban az elmúlt találkozók tapasztalatai alapján várhatóan néhány órán belül elfogynak majd a belépők.

Fontos, hogy az elővásárlás során nem elég a futballkártya megléte, a jegyek megváltásához klubtagnak kell lenni a vásárlónak is, és a további személyeknek is, ha mások számára is vásárol jegyet.

A legolcsóbb jegy ára 5 ezer forint, a Szurkoló Klub tagjai 15 százalék kedvezményt kapnak az árakból.

Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén legalább egy pontot szerez, már biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re.

Kapcsolódó
Sejtelmesen nyilatkozott a várható keretről Marco Rossi
Nem kizárt, hogy újoncokat hív majd be a válogatott szövetségi kapitánya az Eb-selejtező hajrájára.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik