Magyar foci

Kalmár Zsolt: Idejöttek nagy arccal, aztán hazamentek nulla ponttal

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU
ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

A magyar labdarúgó válogatott szombat este 2-1-re legyőzte Szerbiát Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Arénában.

A lefújás után előbb a pályán, majd az öltözőben is óriási ünneplés vette kezdetét, majd elsőként a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik bukkant fel, hogy az újságírókkal beszélgessen. Elsőként rögtön határozott válasszal szolgált, amikor azt kérdezték tőle, mennyire volt nehéz a mérkőzés:

„Nagyon!”

Ezután arról beszélt, hogy nagyon meg akarta nyerni a mérkőzést a csapat, ezért mindenki hatalmasat küzdött. A továbbjutásról elmondta, hogy még matematikailag nincs meg az Eb-szereplés, ezért mindenképp le kell győzni Litvániát.

„Nem amiatt szeretnénk kijutni, hogy a másik két-három csapat mit játszott, hanem mert megnyerjük a litvánok elleni meccset.”

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU Szoboszlai Dominikkal nehezen bírtak a szerb játékosok.

Szoboszlai külön kiemelte két csapattársát is, az egyik Loic Nego volt, akiről elmondta a Liverpool játékosa, hogy kiemelkedően teljesített az utóbbi mérkőzéseken. Nego lecserélésekor jelezte is a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel.

“Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, majd kitért a sérülés miatt hiányzó Willi Orbánt pótló Fiola Attilára is.

Willi egy nagyon jó játékos, nagyon jól szervezi hátul a játékot, de nagyon jó a keretünk és teljesen mindegy, ki játszik. Ez a sport a küzdésről és az akarásról szól és nem akarok csúnyát mondani, de van egy Fityónk, aki, ha anyukája van ott, őt is agyonrúgná! Ilyen játékosokra és hozzáállásra van szükségünk!

A csapatkapitány zárásképp azt is megemlítette, hogy az Eb-szereplés volt a mérkőzés tétje, ezért nem csoda, hogy feszült volt a hangulat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy Kalmár Zsolt lefújást követően is odaszólt valamit a szerbeknek, amiből akkora dulakodás lett, hogy végül megkapta a második sárga lapját is a Fehérvár FC középpályása.

„Valaki hátulról belém jött, én elkocogtam. Vagy az összeszólalkozásom miatt a kapussal, vagy a lökdösődés miatt, de akkor az egész csapatot ki lehetett volna állítani.

Nem tudom, mit kell tennünk ahhoz, hogy ilyen csapatok tiszteljenek minket. Ez bennünk volt, láttuk, hogyan nyilatkoztak, hogyan jöttek ide: nagy arccal. Aztán hazamentek nulla ponttal

– összegzett Kalmár, aki eltiltás miatt így nem léphet pályára Litvániában, de így is a csapattal tart, hogy a helyszínen támogassa a társait.

A találkozó végén hatalmasat védő Dibusz Dénes is beszélt a meccs után, ő is arra hívta fel a figyelmet, mint Szoboszlai, hogy még nincs bebiztosítva a továbbjutás.

„Nem sikerült mindig jól megjátszani a labdákat, de amikor mégis sikerült, akkor nagyon szép támadásokat vezettünk. Sajnos kevés alkalommal valósult ez meg, a mérkőzés nagy részét védekezéssel töltöttük nagy nyomás alatt. Nagyot küzdött mindenki, érezhető volt, hogy a vérünket adtuk volna a győzelemért! Ma olyan csapat volt a pályán, akiért érdemes kijönnie 65 ezer embernek. Kulcsfontosságú három pont volt. Nem akarok álszent lenni, fél lábunk már ott van az Eb-n, kedden be kell lépnünk a másikkal is. Litvániában nagy alázattal és elbizakodottság nélkül, de kellő önbizalommal kell pályára lépni.”

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU Dibusz Dénes rávetődik a labdára.

Szalai Attila, a védelem egyik kulcsjátékosa is úgy vélte, hogy nem játszott igazán jól a magyar csapat, de pontosan azt kapta a szerbektől, amire számítani lehetett. A küzdés, sok párharc meg is volt, a technikás foci viszont elmaradt.

De az eredmény nagyon fontos volt, mindenki nagyot küzdött és a szurkolóknak is köszönjük ezt a támogatást, hiszen a nehezebb periódusokban rengeteget segített, hogy így biztattak minket.

Folyamatosan letámadtak minket, persze ez annak is köszönhető, hogy vezettünk a mérkőzés nagy részében. Milinkovic-Savic, Tadic, Mitrovic, extra minőségű játékosaik vannak támadásban, a tizenhatoson belül életveszélyes játékosok. A csapat védekezése rendben volt, de Dini bravúrjai is kellettek, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.”

A magyar válogatott sikerével valóban karnyújtásnyira került attól, hogy matematikailag is Európa-bajnoki résztvevővé váljon. Ehhez kedden Litvániában kell győzni, azzal a három ponttal már nem kéne számolgatni novemberben a Bulgária és Montenegró elleni meccseken.

Kapcsolódó
Itthon is megverte a szerbeket a fociválogatott, karnyújtásnyira az Eb-részvétel
Volt itt minden, fantasztikus Sallai-gól, két lesgól a vendégektől, lécen csattanó magyar fejes, két szerb kapufa egy támadáson belül, piros lap a lefújás után. A lényeg, a magyar csapat oda-vissza verte a szerbeket, és ha nyer kedden Litvániában, kint van az Eb-n.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik