Élő Magyar foci

Kiütés helyett ikszelt a Fradi a Fiorentinával

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Nagyon közel állt ahhoz a Ferencváros labdarúgócsapata, hogy csoportrangadót nyerjen, hiszen nagyszerű játékkal már 2-0-ra is vezetett Firenzében, végül a Fiorentina nagy hajrával kiegyenlített a Konferencia Liga második fordulójában.

Még el sem kezdődött a mérkőzés, máris változtatnia kellett az olaszoknak, ugyanis a bemelegítésnél megsérült a kapusuk, így Oliver Christensen helyett Pietro Terracciano védett.

A Fiorentina aztán nagy lendülettel kezdett, két perc alatt vezetett két veszélyes támadást, de a Ferencváros hamar felvette a meccs ritmusát, nem játszott alárendelt szerepben, sőt, a váratlanul kezdőbe került Terraciano eladott labdája után helyzete is volt, a kapus azonban Marquinhos lövésének védésével javított, Varga próbálkozását pedig már blokkolták.

Elöl mindkét csapat kifejezetten kombinatív játékot mutatott, amivel alkalmanként sikerült is zavart kelteni, de a védők többnyire a lövések blokkolásával tudtak menteni. A firenzei hálóőrnek kétszer védenie is kellett, a legnagyobb helyzetnél viszont Kayode mentett hatalmasat Marquinhos elől alig öt méterre a kaputól.

A 25. percben a veszélyesebb és lendületesebb futballt mutató FTC megérdemelten szerzett vezetést: Zachariassen passzából Ben Romdhane futott el a jobb szélen, tökéletes centerezése után Varga 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (0-1).

A gól alaposan visszavetette a Fiorentinát, amely nem találta a ritmust, sok labdát vesztett, így ebben a periódusban csak elvétve jutott el a támadó harmadig, de helyzetet akkor sem tudott kidolgozni. Ellenben a magyar bajnoknak ekkor is voltak ígéretes támadásai, viszont előnyét nem tudta növelni.

Térfélcserét követően ismét megpróbált támadólag fellépni a Fiorentina, de ezt gyorsan megbüntette a Fradi, amely labdaszerzések után szélsebesen rohant át a rivális középpályáján és védelmén is.

Elsőre a videobíró még megmentette a firenzei csapatot, mert a Varga buktatásáért megítélt büntetőt visszavonta les miatt, azonban néhány perccel később Abu Fani bal oldali szögletéből Cissé mégis megduplázta az FTC előnyét (0-2), amely akár el is dönthette volna a három pont sorsát, mivel egy újabb mesteri kontra végén Ben Romdhane került ziccerbe, de közeli lövése a jobb kapufán csattant.

A hazaiak hármat cseréltek, az átalakítás után fölénybe került a Fiorentina, amely helyzeteket is kidolgozott, de a befejezések eleinte elkerülték Dibusz kapuját, mígnem egy szabadrúgás utáni Barák-fejessel sikerült szépítenie (1-2).

A Ferencváros ezután még jobban beszorult, záporoztak a lövések a kapujára, azonban Dejan Stankovic vezetőedző tanítványai hősiesen tartották az eredményt, mert a védők önfeláldozóan belevetődtek a lövésekbe, néhány alkalommal pedig Dibusz hárított. Egy ízben a magyar válogatott kapusa is tehetetlen volt, viszont a videobíró a Ferencvárost is megmentette, mert a Fiorentina találata lesről született.

A hétperces hosszabbítást végül nem bírta ki az elfáradó Ferencváros, mert egy újabb csereember, Ikoné góljával egyenlített a Fiorentina (2-2), amely a végén majdnem a győzelmet is megszerezte, írta a tudósításában az MTI.

Konferencia Liga, F csoport, 2. forduló

Fiorentina (olasz) – Ferencváros 2-2 (0-1)
Firenze, Artemio Franchi Stadion
v.: Daniel Schlager (német)
Fiorentina: Terraciano – Kayode, Martínez Quarta, Ranieri, Biraghi (Parisi, a szünetben) – Bonaventura (Ikone, 79.), López (Arthur Melo, 60.), Mandragora (Barak, 60.) – González, Beltrán, Sottil (Kouame, 60.)
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cissé, Ramírez – Ben Romdhane (Owusu, 67.), Sigér – Marquinhos (Civic, 82.), Abu Fani (Besic, 67.), Zachariassen (Abena, 88.) – Varga B. (Pesic, 82.)
gól: Barak (67.), Ikone (93.), illetve Varga B. (25.), Cissé (51.)
sárga lap: González (87.), illetve Sigér (23.), S. Mmaee (55.), Varga B. (57.), Ben Romdhane (66.), Dibusz (73.)

 

A csoport másik mérkőzésén:
Cukaricki (szerb) – Genk (belga) 0-2 (0-2)
gól:
Heynen (10.), Paintsil (21., 11-esből)

 

A csoport állása:
1. Ferencváros 4 pont (5-3)
2. Genk 4 (4-2)
3. Fiorentina 2
4. Cukaricki 0

Megnyert meccset adott ikszre a Fradi a Fiorentina ellen

A mérkőzés két harmadában abszolút ellenfele fölé nőtt a Ferencváros, amely úgy szerzett kétgólos vezetést Varga Barnabás és Cissé révén, hogy közben egy kapufát is lőtt, a VAR pedig elvett egy tizenegyest. A kiütés helyett azonban feltámadt a Fiorentina, amely Barák révén szépített, a VAR elvett egy gólt, a 93. percben aztán Ikoné egyenlített (2-2).

2-2 Ikoné

Nem bírta ki a Fradi, Ikoné kihasználta a védelmi hibát (2-2).

Megúsztuk

Arthur alig-alig lőtt a bal kapufa mellé, Dibusz ezt csak nézte.

Fradi-csere

Zachariassen helyére Abena állt be.

Kimaradt a meccslabda

Pesic kilépett egyedül, de a rohanás végén felkínálta a labdát a kapusnak.

2-2 Nico González

A cserejátéákos Ikoné nagy passzát Kouamé lőtte kapura, Dibusz védett, a kipattanót Kouamé középre tette, Nico González pedig egy lépésről nem hibázott (2-2).

De a VAR nézi!!!

Dibusz-bravúr

Bonaventura 20 méteres lövését Dibusz tolta ki a léc alól.

Nagyon nyom a Fiorentina

Húúú: Arthur beadását González fejelte kevéssel a kapu mellé. Aztán Barák került helyzetbe, ő  a bal kapufa mellé lőtt.

Cserél a Fradi is

Ben Romdhane és Abu Fani helyére Owosu, illetve Besic érkezett.

Barák 1-2

A szabadrúgás után szépített a Fiorentina, barák érkezett jól és 9 méterről nem hibázott fejjel (1-2).

Újabb sárga

Ben Romdhane is besárgult mezrángatás miatt.

Nagy lövés, kirúgás

González került lövő helyzetbe, de 16 méterről a jobb kapufa mellé durrantott.

Nagy hazai helyzet

Nagy szépítési lehetőség maradt ki, egy lecsorgó labdára Bonaventura robbant be, de 11 méterről a kaput sem találta el.

Hármas csere

Hármat cserél a Fiorentina: Mandragora, Sottil és Maxime Lopez helyére Barák, Kouamé és Arthur állt be.

Kár érte

Varga Barnabás kapott sárga lapot labdaelrúgásért.

Olvasói sztorik