Magyar foci

„Nem leszek senkinek a bohóca, belőlem gyerekek nem csinálnak viccet”– kizárt az MLSZ egy magyar csapatot

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Hiába vannak nagyszerű körülmények Visontán, ha a megye II-es csapat nem tud U19-es együttest kiállítani, akkor a Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírása értelmében ki kell zárni a bajnokságból a felnőtteteket is. Szomorú látlelet.

Miután az október elsejére kisorsolt Tarnamente SSZE elleni U19-es bajnokit létszámhiány miatt lemondta a Visonta SC (és ilyen már negyedszer fordult elő), az MLSZ versenybizottsága nem csupán az utánpótláscsapatot, de a Heves megyei bajnokság másodosztályában szereplő felnőtteket is kizárta a 2023-24-es szezonból.

„Az idény kezdetén 22 játékengedélyem volt az ifjúságiaknál. Sajnos azonban, akiket igazoltunk, azok közül akadt, aki eddig egyszer sem jelent meg. Az pedig borzasztó, hogy idegenben egyszerűen nem jöttek el futballozni a fiatalok. Azt már a szezon előtt elmondtam, hogy a vasárnap délelőtti időpont nem jó, és tudom, hogy ez nemcsak nekem jelentett problémát. Ezekkel a fiatalokkal – legalábbis, akik nálunk játszottak – teljesen irreális vasárnap reggel 8 vagy 9 órakor elindulni mérkőzésre” – nyilatkozta a Heol.hu-nak Dérfi Zoltán, a Visonta SC elnöke, edzője.

Szerinte azok, akik szombaton lejátszották a felnőtt meccset, vasárnap már nek akartak U19-ben is pályára lépni.

Ezek a gyerekek azért annyira nem szeretik a focit, hogy szombat-vasárnap játszanak.

A másik, hogy mindenféle kispályás tornákat szerveztek ránk szombat délelőttre. Akadt Szüreti-kupa, bányásznapi kispályás torna, no meg emléktorna az elmúlt három hétvégén. Aki kijátszotta magát délelőtt, az el se jött, vagy pedig eljött úgy, hogy le kellett cserélni a félidőben, mert nem volt levegője, vagy mert nem tudta kinyújtani a lábát. Úgy nem lehet futballozni, hogy az égvilágon mindent előbbre helyeztek a focinál.”

Hozzátette, ezt a szerencsétlenkedést már a második ki nem állásnál megunta, amikor Vámosgyörkre menet a buszsofőrrel és vele összesen négyen ültek a buszon. Történt mindez a papíron 22 fős kerettel.

Akkor odáig jutottam, hogy ebből elég volt, nem leszek senkinek a bohóca, belőlem ilyen gyerekek viccet nem csinálnak. Letettem már ebbe a fociba annyit, hogy olyanok ne szórakozzanak velem, akik helyből tarkón rúgják magukat.

Szerinte annak semmi értelme, hogy a környező falvakból olyan játékosokat hordanak össze, akiknek semmilyen kötődésük nincs a településhez. pedig állítja, azok a körülmények, amelyek Visontán vannak, nem sok településnek adatnak meg.

Kapcsolódó
Kétszer harminc percig tartott a magyar focimeccs, mert a bírónak másik pályán akadt dolga
Ráadásul a vendégcsapat is otthon felejtette a játékengedélyeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik