Adrián Zoltán / 24.hu
Magyar foci

„Egy újabb ok, hogy büszkék legyünk a csapatra” – Rossival olyat tett a válogatott, amit még sosem

A magyar labdarúgó-válogatott bravúrt ért el, amikor Belgrádban 2-1-re nyerni tudott a rivális Szerbia ellen, így megerősítette a helyét az Európa-bajnoki selejtezősorozat G csoportjában. Ritkaságszámba megy, hogy Magyarország egy nála magasabban jegyzett csapat otthonában arasson győzelmet, hát még az, hogy mindezt hátrányból fordítva tegye meg.

A molcsapat.hu keresése szerint utóbbi még sosem történt meg. „Egy újabb ok, hogy büszkék legyünk a csapatra” – reagálta minderre Marco Rossi.

A szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az öt évvel ezelőtti kinevezésekor tudta, hogy mentálisan lesz majd sok dolga a csapattal, ennek a munkának az eredménye is a szerbiai győzelem. Ugyanis a játékosok már nemcsak a taktikai tervben hisznek, hanem sok nagy meccset nyertek meg, így a játékosai már tudják is, hogy képesek megoldani egy ilyen szituációt. Rossi büszke rá, hogy már nincs olyan csapat, amelyik egyértelműen biztosra mehet Magyarország ellen.

Ez óriási szó ahhoz képest, ahonnan indultunk. Nyilván nem azt mondom, hogy mi vagyunk az esélyesek az elitcsapatok ellen, vagy hogy nincs benne a vereség mondjuk a bombaerős szerbekkel szemben. Csak annyit állítok, hogy bárkit képesek vagyunk megizzasztani, és ezt többször bizonyítottuk is.

Marco Rossi szerint, ha egyéni képességeket tekintve még nem kelhet versenyre a legjobbakkal a magyar válogatott, csapatként, a szurkolókkal kiegészülve már igen, és jó érzés számára ehhez a közösséghez tartozni.

A magyar válogatott legközelebb a szerbeket fogadja majd a selejtezősorozatban október 14-én, majd három nappal később Litvániában lép pályára.

Kapcsolódó
Csercseszov nem érti, miért váltották le Máté Csabát a Fradinál
Nem biztos abban, hogy már képes volt összerakni, mi miért történt a klubnál.