Felfoghatatlan, hogy tudott lest fújni a Honvéd ellen a bíró

Kapitális hiba volt.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Szombathelyi Haladás 2-1-re győzött a Budapesti Honvéd ellen.

A mérkőzés egyik kulcspillanatában azonban Zimmermann Márió játékvezető és stábja bődületesen nagyot hibázott még 1-0-s Honvéd-vezetésnél. Az egyik asszisztense ugyanis hevesen lengetni kezdett, amikor a 77. percben Kocsis Dominik kapott egy remek kiugratást, pedig a kispestiek támadója bőven a saját térfeléről indult.

Két perccel később egyenlített a Haladás, majd emberhátrányba került a Honvéd és a hajrában egy büntető miatt kikapott. Azt pedig már nem tudjuk meg, mi lett volna a fenti akció vége.

Kapcsolódó
Hiába cserélt kapust a büntető miatt, így is kikapott a Honvéd
A 92. percben másik kapust küldött be Pinezits Máté, hátha ő védeni tudja a tizenegyest, de nem jött be.