Magyar foci

Az MLSZ hibázott, Busai Attila lefejelős ügyében új eljárás indul

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu
Az áprilisi BKV Előre – Kisvárda II (1-2) NB III-as bajnoki mérkőzés óta zajlik a vita, a bizonyítási eljárás, hogy a korábbi Fradi-játékos lefejelte-e a sporit, vagy sem, és ha igen, azért milyen büntetési tétel szabható ki.

A Busai Attila ellen negyed éve zajló sportfegyelmi eljárásban Dr. Dányi Szilárd képviseli a korábbi Ferencváros labdarúgót. A jogi képviselő megkeresésünkre arról számolt be, hogy az MLSZ fellebbviteli bizottsága kedden kézhez vett határozatában

másodszor is hatályon kívül helyezte a Busai Attila ellen az MLSZ fegyelmi bizottság (továbbiakban FB) által első fokon kiszabott hatéves fegyelmi büntetést.

„Az indoklás szerint az FB a bizonyítási eljárást nem folytatta le teljeskörűen, ugyanis a játékvezetői és az ellenőri jelentés kiemelt a többi bizonyíték közül néhányat, azokat a többinél előbb értékelte, miközben figyelmen kívül hagyta az érintett személyek meghallgatása során előadottakat,

különösen azt, hogy a személyes előadások eltértek a leírt játékvezetői, illetve ellenőri jelentésben foglaltaktól. Ezért a fellebbviteli bizottság új eljárásra kötelezte az MLSZ FB-t, és azt várja el, hogy a bizonyítékokat teljes körűen értékelje, azokat vesse össze, és ha bármelyik bizonyítékot nem venné figyelembe, akkor megfelelő indokkal támassza alá miért is zárja ki azt a bizonyítékok köréből

– tájékoztatta honlapunkat Dr. Dányi Szilárd.

A történet hátteréhez áprilisig kell visszalapozni. A BKV Előre – Kisvárda II (1-2) NB III-as bajnoki mérkőzés 75. percében történt, hogy Busai, a hazaiak csapatkapitánya előbb nyújtott lábbal letarolta a kisvárdai kapust (a videón 3:40-től), amiért sárgalapot kapott és miután ez már a második volt, a játékvezető kiállította. A Fradi korábbi labdarúgója ezt nehezményezve nekiment a sporinak és egyes állítások szerint lefejelte Büki Gábor játékvezetőt.

A fordulót követő MLSZ ülésen a BKV Előre középpályását a fegyelmi bizottság nem a szokásos 1-4 meccsre, hanem hat évre és mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta.

Azóta zajlik a fegyelmi eljárás, és ezek szerint negyed év elteltével kezdődhet minden elölről, tovább folyik a jogi vita, egészen pontosan az, hogy a „lefejelés” ténye megfelelő bizonyítékokkal és egyértelműen alátámasztható-e, vagy sem, és ha igen, akkor mekkora büntetés szabható ki ezért.

Ugyanis az esetnek nyílni látszik egy a sportügyön túl mutató, szaknyelven anyagi jogi vetülete is.

Az MLSZ FB ügyfelem mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől való eltiltása álláspontom szerint jogszabálysértő. Ugyanis a sporttörvény tételesen meghatározza, hogy milyen sportfegyelmi büntetések szabhatóak ki. Eszerint egy sportolót, jelen esetben Busai Attila labdarúgót csak a sportolói tevékenységtől lehet eltiltani, minden más sporttal kapcsolatos tevékenységtől viszont nem. Így maga a büntetési típus jogszerűen nem alkalmazható, hiszen jogszabálysértő

– érvelt a jogi képviselő.

Busai Attila a paragrafusok negyed éve tartó csűrése, csavarása közben sem lógatta a lábát.  Júliusban a ponyvalegeny.blog.hu szúrta ki, hogy az eset után meg sem állt Ausztriáig, és a regionális liga dél/délkeleti csoportjában érdekelt USC Kirchschlag játékosa lesz. Abban a hiszemben egyezett meg a klubbal, hogy az érvényben lévő eltiltása miatt Magyarországon ugyan nem léphet pályára, de miután a honi szövetség fegyelmi döntései külföldön nem hatályosak, így a határon túl kedvére futballozhat majd. Az osztrák harmadik vonal hétvégi első fordulójában azonban hiába keresnék kedvencüket a Busai-rajongók a Kircschlag keretében.

Attila valóban szeretné a sportolói pályafutását Ausztriában folytatni, azonban e tekintetben ismereteim szerint az MLSZ arra hivatkozva nem adta ki az osztrák klubnak a labdarúgó szerződtetéséhez szükséges játékengedélyt, hogy eljárás folyik ellene

– folytatta Dányi, aki hozzátette, mivel az átigazolásában nem jogi képviselője Busainak, ezért ebben a kérdésben csak az ügyfelétől hallott információkat tudja elmesélni.

Olvasói sztorik