Magyar foci

A csúfos kupakiesést már nem úszta meg a Vasas edzője

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Vasas vezetősége csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Kondás Elemér vezetőedzővel.

A szakember szeptemberben, a 7. fordulót követően vette át az együttes irányítását Kuttor Attilától, az azóta eltelt időszakban 18 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, mérlege 3 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség.

Kondás Elemér irányításával a Vasas ugyan bejutott a legjobb négy közé a MOL Magyar Kupában, a szerdai elődöntőben azonban sima 3-0-s vereséget szenvedett a másodosztályú Budafok otthonában.

A klub közleménye szerint a csapat csütörtöki edzését Desits Szilárd másodedző tartja, az új vezetőedző személyével kapcsolatban később adnak tájékoztatást. A Vasas a hétvégi fordulóban a Budapest Honvédot fogadja, amely jelen állás szerint szintén búcsúzna az élvonaltól.

Kapcsolódó
Kondás Elemér: Nagyon szégyellem magam a csapat nevében
Berecz Zsombor csapatkapitány szerint innentől csak az maradt a Vasas-játékosok számára, hogy az önbecsülésükért játsszanak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik