Magyarország első labdarúgó-bajnokságát olyan csapat nyerte meg, amely ma már nem létezik. A Budapesti Torna Club visszalépett az 1945-1946-os idénytől, azóta csupán a történelemkönyvekben létezik. Pedig az ezredfordulón felvetődött a felemelekedés lehetősége, miután a Rákosmente csapata felvette a nevét, ám mindössze két évvel később újra eltűnt a BTC neve a magyar futballból. De miért tűnt el már-már nyomtalanul egy ilyen nagymúlttú klub?
Az első magyar bajnok története természetesen szorosan összefügg a magyar labdarúgás formálódásával, amihez több anekdota és elmélet fűződik. Az egyik legnépszerűbb elbeszélés szerint a londoni tanulmányainak köszönhetően Löwenrosen Károly honosította meg idehaza a futballt, az asztalos ugyanis magával hozott Angliából egy labdát 1896-ban és a Pék-erdőben, az MTK pályájától nem messze játszottak egy jó kis „angol rúgdosósdit”. Ez a név találóbb lehetett a játék akkori állapotára, mivel Dr. Takács Ferenc egyetemi tanár visszaemlékezése szerint a Sport-Világ másnap így summázta a látottakat:
Ez nem fehér embernek való játék.
A magyar sport pantheonja című könyvben azonban egészen más történet szól a labdarúgás magyarországi meghonosodásáról. Gerhárd Lajos könyve szerint a MAC atlétáinak brit edzője, Harry Perry mutatta meg a Ludovika Akadémia tanulóinak és tanárainak a játékot, majd egy 1895-ös sportbemutató keretein belül a nagyközönség is megtanulhatta, mit takar az úgynevezett foot-ball.
Takács Ferenc kutatása szerint azonban még ennél is korábban, már 1893-ban tartottak futballal kapcsolatos órákat a Ferenc József Fiúnevelőben. Az arisztokraták, főtisztek és diplomaták gyerekeit foglalkoztató intézmény a korabeli angol mintát követte, ennek köszönhetően nagy volt az izgalom 1893-ban, amikor Szaffka Manó tanár úrhoz csomag érkezett Angliából, benne egy bőrlabda, pumpa, valamint egy rövid szabályismertető. Ezt Szaffka annak dacára is megpróbálta lefordítani, hogy nem beszélte a nyelvet, így a kivezényelt gyerekek, kézzel ütlegelték a labdát.
,,A labdát csakis kézzel szabad ütni, lábbal csak a két kapus rúghat bele!” – hangzott a tanár úr hibás fordítása, amelynek következtében hamar kék-zöld foltosra verték kezüket a labdán a gyerekek. Ösztönös reakcióként mindannyian rúgni kezdték a labdát, így aztán a „várkaput” védő kapushoz hasonló módon kezdtek játszani. Szaffka úr meg is állapította, ehhez a sporthoz még éretlenek, fegyelmezetlenek a gyerekek. Később a szabályzat további tanulmányozásának hála a tanár rájött, hogy nem jól fordította le a szabályokat, így egy újabb óra keretein belül ismét előkerült a focilabda, akkor már élvezettel rúgtak bele hatalmasakat a gyerekek.
Akkor atlétikai klubok már léteztek, sőt a BTC elnöke, Ottó József egy 1895-ös közoktatásügyi út alkalmával már találkozott a labdarúgás alapjaival. A sportvezető abban az évben be is mutatta a sportágat itthon, klubjában élénk érdeklődés mutatkozott a foot-ball iránt. Ennek köszönhetően sajátította el Stobbe Ferenc és Ray Ferenc az alapokat, 1896 decemberében pedig maguk is láthatták, mennyire élvezik a diákjaik a játékot, miután egy Angliából kapott labdával megtatották első órájukat.
Ezt akkoriban kevésbé értékelhették az emberek, mert a végeredményről egyetlen információ maradt az utókor számára: három ember lába törött el a nagy hóban zajló rugdosódásban. Ennek ellenére a BTC úttörő maradt, mert egyrészt a svájci nevelésnek köszönhetően Ray ismerte a játékszabályokat, másrészt nagy hírverésű bemutató mérkőzést is rendezett a klub májusban. A BTC piros-fehér mezesei 5-0-ra verte a kék-fehér mezekeset, elsősorban annak köszönhetően Ray a győztes csapatban játszott és csak ő tudta, hogyan kell cselezni. Emellett az első nemzetközi összecsapást is ez az egyesület hozta össze a bécsi Wiener Cricketer und Football Club ellen, amely szintén rengeteget segített a sportág népszerűsítésében.
Még mindig csak bontogatta szárnyait a sportág, amikor 1901-ben megalapították a Magyar Labdarúgó Szövetséget, egyúttal kiírták az első élvonalbeli és másodosztályú bajnokságot is. Ezen a ponton meg kell emlékezni Iszer Károlyról is, aki 1885-ben kulcsfontosságú szereplője volt a BTC megalakulásának, majd az MLSZ létrehozásának is, ám sportszerűségből elutasította, hogy a szövetségben és a legerősebb csapatban egyszerre legyen tisztségviselő. Helyette viszont folyamatosan propagálta a játékot újságjában, a Sport-Világban.
Visszakanyarodva az első élvonalbeli szezonhoz: öt csapat alkotta a mezőnyt – míg a másodosztályba nyolc egyesület került –, így mindössze nyolc fordulóból állt a bajnokság. Sokat elárul a színvonalról, hogy a Budapesti Torna Club úgy nyerte meg az első két bajnoki címet, hogy mindössze egy meccsét nem tudta megnyerni, az óbudai 33 FC tudott 2-2-es döntetlent kicsikarni 1902-ben.
Érdemes kiemelni az egyesület későbbi elnökét, Hajós Alfrédot is.
Az MLSZ-ben is több posztot elvállalt a későbbiekben, sőt a magyar válogatott edzője is volt 1906-ban. Belekóstolt a játékvezetésbe is, összesen 14 mérkőzésen fújta a sípot, így nyugodtan állíthatjuk, kimagaslóan fontos személyisége volt ő a magyar labdarúgás kialakulásának.
A BTC egyeduralma azonban nem tartott sokáig. Egyrészt az FTC-nek és az MTK-nak sokkal több atlétája volt, így aztán a nagyobb merítési lehetőségből egyre jobb csapatot tudtak összerakni. Másrészt pedig az MLSZ-szel is rendszeresen vitában állt a klub, mivel a szövetség azt szerette volna, ha kizárólag magyarok szerepelnek a magyar bajnokságban. A létszámában folyamatosan növekvő élvonalban még egy ezüstérem és két bronzérem összejött a BTC-nek, de az első két bajnoki címéhez soha nem szerzett már újabbat.
A jelentős háttér hiánya egyre komolyabb problémát okozott az első bajnoknak, az első világháború kitörése után ráadásul az egyesület összes sportolója bevonult a hadseregbe. A középszerűségbe szürkülő BTC leghőbb vágya egy saját pálya lett volna, ehhez a telket meg is kapta Pluhár István Magyarországi sportegyesületek története című könyve szerint.
Bognár Elek doktor, ügyvezető elnök közbenjárására a Székesfőváros az új lóversenytér tőszomszédságában, a X. ker. Fehér út mentén 13,5 hold területet adományozott az egyesületnek sporttelep létesítése céljából.
Ezen a területen kialakítottak ugyan egy focipályát, de erről a korabeli leírások úgy emlékeznek vissza, hogy „nem méltó” az egyesülethez. Pedig az 1920-as években egy egészen erős csapat jött össze, így igazán megérdemelt volna a BTC egy komoly pályát. Nem ezért, de hamarosan ki is esett a csapat az élvonalból.
„Legyen az utókor őszinte és megengedő, később nem is volt már szükség rá. Pedig az 1924-es csapat még nagyon erős volt. Soraiban a Borsányi, Zsin, Schweng fedezetsorral, amelyből „Borcsa” később az Újpesttel bajnoki címeket nyert, Schweng, magyarosított nevén Sütő József pedig Törökországban futott be fényes edzői karriert. Vagy a veterán Petz-Nagy Árpáddal, akinek a polgári foglalkozása magántáncos és hegedűtanár volt, s akit nem mellékesen az egyik első igazi lesipuskás középcsatárként emlegettek. Nem utolsósorban pedig Zsilizy Józseffel, aki a húszas évek végén egészen a Milan FC-ig jutott, és egyetlen bajnokin játszott is – mindeddig utolsó magyarként – a piros-feketék színeiben.
Nem hogy jó, túl jó volt az alakulat! A játékosok egy része hirtelenjében külföldön kereste az érvényesülést, a nagy vérveszteséget pedig nem bírta el a BTC
– írta Dénes Tamás és Sándor Mihály a Baj-nok-csa-pat! című könyvében.
1926-ban végül teljesen kivonta magát a Budapesti Torna Club a futballból, mivel teljesen ellentétesen látta a labdarúgás jövőjét, mint az MLSZ. Miközben sorra folytak be kisebb-nagyobb kifizetések a fociba, az elsőosztályú bajnokság pedig hivatalosan profivá vált, addig az ország első bajnoka ragaszkodott hozzá, hogy szigorúan amatőr maradjon. Ezért történhetett, hogy 1926-tól a BTC tagjai nem vállaltak semmilyen tisztséget az MLSZ-ben, a csapat pedig nem indult a profivá váló bajnokságban. 1928-ban a budapesti amatőr ligában szerepelt a klub, az 1940-es években már az amatőr osztályok leggyengébbikének is a végére csúszott. Hivatalosan 1948-ban szűnt meg az egyesület, de 1945-től nem szerepelt már labdarúgó-bajnokságban.
Az ezredfordulóig kellett várni, amíg megkísérelték a klub feltámasztását, a harmadosztályból kiesett Rákosmenti TK vette föl a BTC nevét. A 2000-2001-es szezonban meg is nyerte a BLSZ I. osztályát a BTC-Rákosmente, ráadásul a következő idényben az NB III Duna-csoportjának is az élén zárt, de ezzel végleg le is zárult a BTC története. A másodosztályú indulás jogát átadta az Ózdi Kohásznak, mivel már az NB III-as idény is túlságosan megterhelőnek bizonyult anyagilag.
Egyelőre itt tart a 126 éves futballcsapat története, de ha a Budapesti Atlétikai Klub újra életre kelhetett, a remény tán még él.
