Magyar foci

Huszti Szabolcs a Vidiről: Az a minimum, hogy az ember meghal a pályán, és ezt sokaknál nem látom

M4
M4

Vereséggel mutatkozott be Huszti Szabolcs a Fehérvár kispadján, csapata a hazai, Puskás Akadémia elleni 0-1-gyel be is fejezte a szezonra a kupaszereplését. A vezetőedző az M4-nek úgy nyilatkozott, hogy csalódott az eredmény miatt, nem ilyen debütálásra számított.

Csalódtam egy-két emberben is

tette hozzá, de neveket nem akart mondani, mert azt a klub belügyének tartja, de változásokat ígért a hétvégi, Paks elleni bajnokira.

A felcsútiak győztes gólja:

„Ha a motiváció hiányzik egy játékosból, az már régen rossz. Olyan játékosokat szeretnék használni a jövőben, akik élnek-halnak a csapatért, és nem a saját, egyéni érdeküket helyezik előtérbe. (…)

Ha nincs eredmény, akkor önbizalom sincs. Viszont az a minimum, hogy az ember meghal a pályán, és ezt sok embernél nem látom

– folytatta Huszti, aki a sajtótájékoztatón is érintette a témát, ahol annyival egészítette ki ezt a gondolatot, hogy akkor is azokat játszatja, akik a klubért küzdenek, ha esetleg papíron kevesebb kvalitással rendelkeznek.

Említett pozitívumot, Schön Szabolcs játékát kiemelte, az edző szerint jól oldotta meg a feladatát, hozzá hasonló karaktereket keres.

Kapcsolódó
Még az összefoglalóban is elfáradni, annyi bravúrja volt a Fradit legyőző Iváncsa kapusának
A harmadosztályú csapat kapusa néhány hatalmas védéssel segítette csapatát a sikerhez.

A Fehérvár a szezont még Michael Borisszal kezdte, de miután a 11. fordulóban már a hatodik vereségét szenvedte el vele a csapat, a német edző távozott, valamint lemondott Sallói István sportigazgató is. Utóbbi helyére Juhász Roland érkezett.

Olvasói sztorik