Élő Magyar foci

Tíz emberrel aratott hősies győzelmet a Fradi az EL első fordulójában

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az FTC 3-2-re nyert a török Trabzonspor ellen az Európa Liga csoportkörének első fordulójában.

Álomszerűen kezdte a meccset a Fradi: Vécsei nagyon ügyesen emelt a védők mögé, Tokmac pedig kapásból beverte, és megtörte május óta tartó gólcsendjét.

Az ideális kezdésbe aztán alaposan belerondított, hogy Civic csúnyán megtaposta Larsen bokáját, így a videózás után a 16. percben kiállította a Fradi balbekkjét az olasz bíró.

A piros lap miatt Csercseszovnak át kellett szerveznie a csapatát, az orosz edző Bolit áldozta be, hogy behozhassa Botkát.

A Trabzon a 25. perc tájékán kezdett éledezni, ekkor Dibusznak rövid időn belül három védést kellett bemutatnia, Maxi Gómez ziccerénél és ravasz lövésénél is bravúrral hárított a Fradi kapusa.

Varga Jennifer / 24.hu Zachariassen is hasznos tagja volt a Fradinak

A Fradi, ahogy kiszabadult a nem túl erős nyomás alól, egyből meglőtte a második gólt, Tokmac gurította keresztbe a labdát, a törökök kapusa elaludt, ezt pedig Traoré használta ki.

A 39. percben Vécsei rossz átvétele sokba került a magyar bajnoknak, a törökök ugyanis jól játszották le a 4 a 2 elleni szituációt, amelynek végén Maxi Gómez emelte át elegánsan Dibusz fölött a labdát.

A szünetre mégis visszaállt a kétgólos különbség, egy kezezés miatt megítélt tizenegyest Tokmac értékesített.

A második félidőben sokat birtokolta a labdát a török csapat, Avci edző pedig egymás után küldte be a támadókat, de csak a 71. percben sikerült szépíteni Bozok révén. A Fradinak kontrákból megvolt a lehetősége, hogy lezárja a meccset, ám végül izgulnia kellett, és pár másodpercig úgy tűnt, kiegyenlített a Trabzon, ám Yazici gólját les miatt végül elvették a videózást követően.

Így aztán maradt a 3-2, ami nagyon komoly bravúr a Fraditól. A magyar csapat a második körben a Crvena zvezda otthonában 1-0-ra nyerő Monacóhoz látogat.

A meccs statisztikája:

www.sofascore.com

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló:

FTC – Trabzonspor (török) 3-2 (3-1)
Groupama Aréna, 17 987 néző
v.: Maresca (olasz)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Civiv – Vécsei (Laidouni, 76.), Besic (Kovacevic, 90.) – Zachariassen, Tokmac (Gojak, 76.), Traoré – Boli (Botka, 20.).
Trabzonspor: Tepe – Larsen, Bartra, Vitor Hugo (Yazici, 46.), Denswil (Djaniny, 72.) – Ömür (Bozok, 60.), Bakaszetasz, Gbamin (Elmali, 46.), Bardhi (Hamsik, 46.), Trézéguet – Maxi Gómez.
gól: Tokmac (5., 44., a másodikat 11-esből), Traoré (29.), illetve Maxi Gómez (39.), Bozok (71.)
sárga lap: Besic (41.), Wingo (80.), Dibusz (83.), Knoester (90+2.), illetve Bardhi (42.)
piros lap: Civic (16.)

 

A csoport másik meccsén:
Crvena zvezda (szerb) – AS Monaco (francia) 0-1 (0-0)
gól: Embolo (74., 11-esből)

 

A csoport állása: 1. Ferencváros 3 pont (3-2), 2. AS Monaco 3 (1-0), 3. Trabzonspor 0 (2-3), 4. Crvena zvezda 0 (0-1)

 

A többi magyar érdekeltségű csapat közül a Freiburg a sérült Sallai Roland nélkül nyert, a Szalai Attilával felálló Fenerbahce szintén győzött, de csak a 90+2. percben született meg a három pontot érő gól Michy Batshuayi révén.

 

Nem jutott viszont sikerélmény Schäfer Andrásnak (Union Berlin), Gyurcsó Ádámnak (AEK Larnaca) és Lang Ádámnak (Omonia Nicosia).

 

A csoport:
FC Zürich (svájci) – Arsenal (angol) 1-2 (1-1)
PSV Eindhoven (holland) – Bodö/Glimt (norvég) 1-1 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Arsenal 3 pont, 2. Bodö/Glimt 1 (1-1) és PSV Eindhoven 1 (1-1), 4. FC Zürich 0

 

B csoport:
AEK Larnaca (ciprusi) – Stade Rennes (francia) 1-2 (1-1)
Fenerbahce (török) – Dinamo Kijev (török) 2-1 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Rennes 3 pont (2-1) és Fenerbahce 3 (2-1), 3. AEK Larnaca 0 (1-2) és Dinamo Kijev 0 (1-2)

 

C csoport:
PFC Ludogorec (bolgár) – AS Roma (olasz) 2-1 (0-0)
HJK Helsinki (finn) – Real Betis (spanyol) 0-2 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Real Betis 3 pont (2-0), 2. Ludogorec 3 (2-1), 3. AS Roma 0 (1-2), 4. HJK Helsinki 0 (0-2)

 

D csoport:
Malmö FF (svéd) – SC Braga (portugál) 0-2 (0-1)
Union Berlin (német) – Union Saint-Gilloise (belga) 0-1 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Braga 3 pont (2-0), 2. Union Saint-Gilloise 3 (1-0), 3. Union Berlin 0 (0-1), 4. Malmö 0 (0-2)

 

E csoport:
Manchester United (angol) – Real Sociedad (spanyol) 0-1 (0-0)
Omonia Nicosia (ciprusi) – Sheriff Tiraspol (moldovai) 0-3 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Sheriff Tiraspol 3 pont (3-0), 2. Real Sociedad 3 (1-0), 3. Manchester United 0 (0-1), 4. Omonia Nicosia 0 (0-3)

 

F csoport:
Lazio (olasz) – Feyenoord (holland) 4-2 (3-0)
Sturm Graz (osztrák) – Midtjylland FC (dán) 1-0 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Lazio 3 pont (4-2), 2. Sturm Graz 3 (1-0), 3. Midtjylland 0 (0-1), 4. Feyenoord 0 (2-4)

 

G csoport:
Nantes (francia) – Olimpiakosz (görög) 2-1 (1-0)
SC Freiburg (német) – Qarabag FK (azeri) 2-1 (2-1)

 

A csoport állása: 1. Nantes és Freiburg 3 pont (2-1), 3. Olimpiakosz és Qarabag 0 (1-2)

Hatalmas bravúrral kezdte a Fradi az EL-csoportkört

Az FTC 3-2-re nyert a török Trabzonspor ellen az EL-csoportkör első fordulójában.

Vécsei nagy passza után Tokmac szerzett vezetést a Fradinak, de a hazaiak a 16. percben megfogyatkoztak Civic kiállítása miatt. Mégis a Fradi növelte az előnyét Traoré révén, majd a félidő végén jött egy gyors gólváltás: Maxi Gómez emelésére Tokmac válaszolt tizenegyesből.

A második félidőben a Trabzon nyomott, de nem jöttek futószalagon a helyzetei, és végül csak szépíteni tudott, bár Yazici pár másodpercig úgy érezhette, hogy kiegyenlített, de a videózás után les miatt elvették a gólját. A Fradi a második fordulóban a Monaco vendége lesz.

Vége!

Emberhátrányban is győzött a Fradi 3-2-re a török bajnok ellen. Komoly bravúr, szép munka volt!

Ebből nem lett baj

Jó helyről kapott szabadrúgást a Trabzon, de elakadt a sorfalban a labda, majd végül Wingo tisztázott.

Veszélyes Fradi-kontra megint

A nemrég beállt Gojak kínálta meg egy életerős lövéssel Tepét, aki szögletre mentett. A sarokrúgás után Wingo bombája ment mellé.

Traoré nagyon szépen csinálta

Besic emelt a 16-oson érkező Traoréhoz, aki remekül csinálta meg magának a lövőhelyzetet, majd jobbal megcélozta a bal felsőt, de Tepe nagyot védett.

Besic a tűzzel játszott

Van már egy sárgája, és csúnyán felborította a félpályánál az ellenfelét, de szerencsére nem került kettős emberhátrányba a Fradi.

Befejezte a Trabzon kapitánya

Ömür számára véget ért a meccs, jött a helyére az a Bozok, aki tavaly a Kasimpasa színeiben 20 gólt szerzett.

Ezt elpuskázta a Fradi

Traoré és Tokmac vezette a Fradi kontráját, Traoré azonban röviden tette át a labdát, és Denswil becsúszva menteni tudott Tokmac elől. Tokmac lent maradt, de a törökök nem rúgták ki a labdát, végül S. Mmaee ezt megtette, hogy lehessen ápolni Tokmacot.

Tokmac megelőzte Varga Zoltán

Andy Clark, az UEFA tudósítója szerint a mai duplájával Tokmac 12 gólnál tart a nemzetközi porondon, ezzel megelőzte Varga Zoltánt, és Fenyvesi Mátéval holtversenyben az örökranglista ötödik helyén áll.

Tokmac berúgta

A kapus balra vetődött, a Fradi tízese a jobb alsót választotta. 3-1!

Tizenegyes!

Zachariassen beadásába Vitor Hugo ért bele a karjával, az olasz bíró befújta a 11-est.

Sárga ott is

Bardhi kaszálta el Zachariassent, a sárgák tekintetében 1-1-re állnak a felek.

Olvasói sztorik