Élő Magyar foci

Tíz emberrel aratott hősies győzelmet a Fradi az EL első fordulójában

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az FTC 3-2-re nyert a török Trabzonspor ellen az Európa Liga csoportkörének első fordulójában.

Álomszerűen kezdte a meccset a Fradi: Vécsei nagyon ügyesen emelt a védők mögé, Tokmac pedig kapásból beverte, és megtörte május óta tartó gólcsendjét.

Az ideális kezdésbe aztán alaposan belerondított, hogy Civic csúnyán megtaposta Larsen bokáját, így a videózás után a 16. percben kiállította a Fradi balbekkjét az olasz bíró.

A piros lap miatt Csercseszovnak át kellett szerveznie a csapatát, az orosz edző Bolit áldozta be, hogy behozhassa Botkát.

A Trabzon a 25. perc tájékán kezdett éledezni, ekkor Dibusznak rövid időn belül három védést kellett bemutatnia, Maxi Gómez ziccerénél és ravasz lövésénél is bravúrral hárított a Fradi kapusa.

Varga Jennifer / 24.hu Zachariassen is hasznos tagja volt a Fradinak

A Fradi, ahogy kiszabadult a nem túl erős nyomás alól, egyből meglőtte a második gólt, Tokmac gurította keresztbe a labdát, a törökök kapusa elaludt, ezt pedig Traoré használta ki.

A 39. percben Vécsei rossz átvétele sokba került a magyar bajnoknak, a törökök ugyanis jól játszották le a 4 a 2 elleni szituációt, amelynek végén Maxi Gómez emelte át elegánsan Dibusz fölött a labdát.

A szünetre mégis visszaállt a kétgólos különbség, egy kezezés miatt megítélt tizenegyest Tokmac értékesített.

A második félidőben sokat birtokolta a labdát a török csapat, Avci edző pedig egymás után küldte be a támadókat, de csak a 71. percben sikerült szépíteni Bozok révén. A Fradinak kontrákból megvolt a lehetősége, hogy lezárja a meccset, ám végül izgulnia kellett, és pár másodpercig úgy tűnt, kiegyenlített a Trabzon, ám Yazici gólját les miatt végül elvették a videózást követően.

Így aztán maradt a 3-2, ami nagyon komoly bravúr a Fraditól. A magyar csapat a második körben a Crvena zvezda otthonában 1-0-ra nyerő Monacóhoz látogat.

A meccs statisztikája:

www.sofascore.com

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló:

FTC – Trabzonspor (török) 3-2 (3-1)
Groupama Aréna, 17 987 néző
v.: Maresca (olasz)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Civiv – Vécsei (Laidouni, 76.), Besic (Kovacevic, 90.) – Zachariassen, Tokmac (Gojak, 76.), Traoré – Boli (Botka, 20.).
Trabzonspor: Tepe – Larsen, Bartra, Vitor Hugo (Yazici, 46.), Denswil (Djaniny, 72.) – Ömür (Bozok, 60.), Bakaszetasz, Gbamin (Elmali, 46.), Bardhi (Hamsik, 46.), Trézéguet – Maxi Gómez.
gól: Tokmac (5., 44., a másodikat 11-esből), Traoré (29.), illetve Maxi Gómez (39.), Bozok (71.)
sárga lap: Besic (41.), Wingo (80.), Dibusz (83.), Knoester (90+2.), illetve Bardhi (42.)
piros lap: Civic (16.)

 

A csoport másik meccsén:
Crvena zvezda (szerb) – AS Monaco (francia) 0-1 (0-0)
gól: Embolo (74., 11-esből)

 

A csoport állása: 1. Ferencváros 3 pont (3-2), 2. AS Monaco 3 (1-0), 3. Trabzonspor 0 (2-3), 4. Crvena zvezda 0 (0-1)

 

A többi magyar érdekeltségű csapat közül a Freiburg a sérült Sallai Roland nélkül nyert, a Szalai Attilával felálló Fenerbahce szintén győzött, de csak a 90+2. percben született meg a három pontot érő gól Michy Batshuayi révén.

 

Nem jutott viszont sikerélmény Schäfer Andrásnak (Union Berlin), Gyurcsó Ádámnak (AEK Larnaca) és Lang Ádámnak (Omonia Nicosia).

 

A csoport:
FC Zürich (svájci) – Arsenal (angol) 1-2 (1-1)
PSV Eindhoven (holland) – Bodö/Glimt (norvég) 1-1 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Arsenal 3 pont, 2. Bodö/Glimt 1 (1-1) és PSV Eindhoven 1 (1-1), 4. FC Zürich 0

 

B csoport:
AEK Larnaca (ciprusi) – Stade Rennes (francia) 1-2 (1-1)
Fenerbahce (török) – Dinamo Kijev (török) 2-1 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Rennes 3 pont (2-1) és Fenerbahce 3 (2-1), 3. AEK Larnaca 0 (1-2) és Dinamo Kijev 0 (1-2)

 

C csoport:
PFC Ludogorec (bolgár) – AS Roma (olasz) 2-1 (0-0)
HJK Helsinki (finn) – Real Betis (spanyol) 0-2 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Real Betis 3 pont (2-0), 2. Ludogorec 3 (2-1), 3. AS Roma 0 (1-2), 4. HJK Helsinki 0 (0-2)

 

D csoport:
Malmö FF (svéd) – SC Braga (portugál) 0-2 (0-1)
Union Berlin (német) – Union Saint-Gilloise (belga) 0-1 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Braga 3 pont (2-0), 2. Union Saint-Gilloise 3 (1-0), 3. Union Berlin 0 (0-1), 4. Malmö 0 (0-2)

 

E csoport:
Manchester United (angol) – Real Sociedad (spanyol) 0-1 (0-0)
Omonia Nicosia (ciprusi) – Sheriff Tiraspol (moldovai) 0-3 (0-1)

 

A csoport állása: 1. Sheriff Tiraspol 3 pont (3-0), 2. Real Sociedad 3 (1-0), 3. Manchester United 0 (0-1), 4. Omonia Nicosia 0 (0-3)

 

F csoport:
Lazio (olasz) – Feyenoord (holland) 4-2 (3-0)
Sturm Graz (osztrák) – Midtjylland FC (dán) 1-0 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Lazio 3 pont (4-2), 2. Sturm Graz 3 (1-0), 3. Midtjylland 0 (0-1), 4. Feyenoord 0 (2-4)

 

G csoport:
Nantes (francia) – Olimpiakosz (görög) 2-1 (1-0)
SC Freiburg (német) – Qarabag FK (azeri) 2-1 (2-1)

 

A csoport állása: 1. Nantes és Freiburg 3 pont (2-1), 3. Olimpiakosz és Qarabag 0 (1-2)

Szépített a Trabzon

Vécseitől vették el a labdát a törökök, akik 4 a 2-ben mentek, és le is játszották a figurát, az akció végén Maxi Gómez emelt Dibusz fölött a hálóba.

Bardhi lövésének örül a Fradi-tábor

Egy röviden kitett labdát próbált egyből kapura lőni az északmacedón középpályás, de jó fél méterrel elvétette a jobb alsót. Jött is a gúnyos morajlás a hazai szurkolóktól.

Ott a második Fradi-gól!

Tokmac gurította keresztbe a labdát, úgy tűnt, simán a török kapusé lesz, de Traoré előbb ért oda, és elemelte a kapus fölött.

Dibusz első védése, Aztán rögtön a második is

A görög Bakaszetasz lövését ütötte ki a Fradi kapusa. Egy perccel később Maxi Gómez került ziccerbe, de hosszan tolta meg a labdát, így Dibusz közel került hozzá, és Gómez már nem tudta elpöckölni mellette-alatta a labdát.

Piros Civicnek

Jelentős ütemkéséssel taposta meg Larsen bokáját. Ez így nagyon meleg lesz, 74 perc emberhátrányban.

Lehet, hogy baj van

Civic taposta meg Larsen bokáját, Marescát kihívták, hogy nézze meg az esetet. Elég ronda taposás volt.

Gyönyörű gólpassz volt

Vécsei ívelt be a védők mögé Tokmacnak, aki májusban, a ZTE ellen volt utoljára eredményes. A legjobbkor törte meg a gólcsendet.

Vezet a Fradi!

Tokmac kapott remek labdát, és kapásból húzta a hálóba. Előny a Fradinál!

Dibusz zsákmánya lett az ívelés

Jobbról érkezett a labda a Fradi kapuja elé, középen sem a védő, sem a csatár nem érte el, így Dibusz könnyedén húzta le a labdát.

Elindult a meccs

A Fradi a hazai mezében játszik, vagyis fehérben zöld csíkokkal, a törökök bordó-kékben nyomulnak.

Volt már meglepetés ma este

Például az, hogy a Ludogorec 2-1-re legyőzte a Romát. Az Arsenal viszont a MU elleni bajnoki vereség után javított, és 2-1-re verte a Zürichet.

Himnuszok

Az Európa Liga himnusza után a Fradi-tábor a Himnusszal hangolt a kezdésre.

A legértékesebb játékosuk csak pados

A Transfermarkt szerint a kapus, Ugurcan Cakir a keret legértékesebb játékosa a maga 18 millió eurós értékével. Ő most csak a kispadon kap helyet, mert a kapuban Muhammet Taha Tepe áll.

Egy régi ismerős a Trabzonban

Enis Bardhi ismerős lehet a magyar focidrukkerek számára, hiszen korábban, 2014 és 2017 között az Újpest játékosa volt. Onnan igazolt a spanyol Levantéhoz, majd a nyáron lett a Trabzonspor focistája.

Kezdés a török bajnok ellen

A Trabzon hétszer nyerte meg a török bajnokságot, kilencszer a török kupát, és idén a Fradihoz hasonlóan a BL-selejtezőben próbált szerencsét, de a dán Köbenhavn 2-1-es összesítéssel elbúcsúztatta, így került át az EL-be.

Olvasói sztorik