2005, majd 2011 után harmadszor is debütált az MTK első csapatában a Szeged elleni 2-1-es győzelem alkalmával. Érzett különbséget a 17 évvel ezelőtti NB I-es, illetve a két NB II-es „első” fellépése között?
Ez egy új stadion, azaz a körülmények terén mindenképp. Az is újdonság, hogy életember először csapatkapitányként vezettem pályára társaimat. De maga a légkör, a klub nem sokat változott. Ugyanazt az irány követi, mint akkor.
Amikor egy hónapja bejelentették, hogy az MTK-nál folytatja, azt nyilatkozta, hogy a legjobb pillanatban igazolt haza. Egy veretes külföldi karrier után miért, vagy mitől a legjobb pillanat az NB I-ből éppen kieső csapathoz a másodosztályba igazolni?
A debreceni szakítást követő hónapokban folyamatosan arra törekedtem, hogy újra, harmadszor is Amerikába igazoljak. Fél év alatt azonban kiderült, ez már nem jön össze.
Júniusra le tudtam zárni magamban az amerikai álom kergetését, és úgy voltam vele, ha már Magyarországon folytatom, már csak egyetlen klub, az MTK jöhet szóba.
2014-ben igazolt a Kansasba. Előtte megfordult Angliában, Görögországban és Hollandiában, azóta pedig Katarban, újra az MLS-ben, majd Szlovákiában, a DAC-nál is futballozott. A kétszer két amerikai év alatt annyi pozitív benyomás érte, annyira jól érezte magát, hogy mindenáron visszavágyott az MLS-be?
Az MLS az a liga, ahol maximálisan ki tudtam teljesedni. Talán a legsikeresebb éveimet töltöttem ott.
Annyira, hogy 2015-ben az „MLS Év gólja” szavazást is megnyerte a Portland Timbersnek lőtt találatával. Minek köszönhető a másodvirágzás?
Az MLS kifejezetten feküdt nekem. Olyan volt, mintha a régi MTK-ban futballoztam volna. Nyilván az is szerepet játszott ebben, hogy a klubmenedzser, Vermes Péter bízott bennem.
Miben más az ottani futball és hétköznapi élet, ami összességében meghatározza egy idegenlégiós labdarúgó mindennapjait?
Egyrészt minden csapat támadófocira törekszik, ami nekem, mint csatárnak nyilvánvalóan kedvezett, mégis sokkal többet számított az a pozitív mentalitás, ami jellemzi az ottani közeget. Nem rágódnak a múlt történésein. Együtt, csapatként és előre gondolkoznak, soha nem hagynak egyedül, ha nem megy, ha bármi miatt bajba kerülsz. Ez a közeg húz magával, ami rendkívül motiváló. Amerikai léptékkel mérve Kansas ráadásul egy kisebb város, a szurkolók és a labdarúgók is közelebb állnak egymáshoz.
2016 januárjában mégis Katarba igazolt. Akarta a dohai kalandot, vagy mennie kellett?
Kansasben végre olyan csapatra leltem, amelynél minden szempontból jól éreztem magam. A menyasszonyommal berendezkedtünk, minden téren kiteljesedhettem, a játék is jól ment, úgy éreztem innen megyek nyugdíjba. De annyira jól sikerült az első évem, hogy miközben mi szerettünk volna jobb kondíciókkal új megállapodást kötni, amit az MLS rendkívül szigorú, „fizetési sapka” néven ismert pénzügyi szabálya nehezen tett lehetővé, érkezett értem egy 3 millió dolláros ajánlat is.
Ingyen érkeztem Kansasba, a klub nem akart nemet mondani ekkora üzletre, a menedzsereim, a katariak is arra tereltek, hogy Dohában folytassam.
Amikor Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhoventől a világ végére, Dagesztánba, az azóta az orosz harmadosztályba csúszó Anzsi Mahacskalába igazolt, arra az üzletre is azt mondták, a futballban van olyan szituáció, „egyszer előforduló üzlet”, amikor a labdarúgó minden józan sportszakmai és emberi érve ellenére kénytelen elfogadni egy-egy ajánlatot.
Nehezen tudtam megemészteni a helyzetet, sokáig tiltakoztam is ellene, de tény, ez volt a legjobb megoldás mindenki számára. Bernd Storck szövetségi kapitány is azt mondta, nyugodtan fogadjam el, ha játszom, ugyanúgy meghív a válogatottba, ez adta meg a végső lökést, az aláíráshoz.
A honi futballközbeszéd a háttér pontos ismerete nélkül mégis mindkét esetben rásütötte a labdarúgóra, hogy „többszörös pénzért feladta a szakmai célt, a szebb karrier lehetőségét”.
Sose tagadtam, hogy nagyságrenddel több pénzt kerestem Katarban, mint bárhol máshol.
Akkor ennek ellenére vacilláltam, maradni akartam a fenekemen, mert tényleg minden tekintetben elégedett voltam a kansasi helyzetemmel, viszont mai fejjel már azt mondom, egy olyan szintű labdarúgónak, mint ahol én álltam 2016-ban, hatalmas szerencse, ha ilyen ajánlat érkezik az életében.
A katari liga milyen játékerőt képviselt a korábbiakhoz képest?
Minden bajnokságnak megvan a maga nehézsége, ezért bárhol játszik is az ember, mindig ahhoz kell tudni alkalmazkodni. A Premier League-ből, a holland és a görög bajnokságból is igazoltak rutinos játékosok Amerikába és Katarba is. A többség azt gondolja, hogy könnyebb lesz, ám különböző okok miatt sokan mégsem tudták hozni azt a szintet, amit vártak tőlük. Minden bajnokságnak más a ritmusa, stílusa, más a játékvezetői felfogás is, és ha ehhez nem tudsz alkalmazkodni, akkor annyi. Egy-egy átigazolás előtt inkább azt kell eldöntened, a stílusodhoz melyik bajnokság passzol, melyik nem.
2005-2022 között hét nemzeti bajnokság 14 klubjában fordult meg, mondhatni, akadt alkalma ilyen típusú tapasztalatszerzésre. Ezek szerint nem mérlegelt minden esetben jól?
Ez a 21. századi foci sajátossága. Főleg támadóposzton – ha jól játszol, azonnal jön érted egy ajánlat. Ez egy olyan körforgás, ami nyilván nem mindenkire igaz, de a pályafutásom alatt általában így alakultak a dolgok.
A helyzete annyiban más, hogy nem fokonként lépkedett fölfelé, hanem miután 16 évesen debütált az NB I-ben és elkezdte szórni a gólokat – például 2006 őszén már mesterhármast jegyzett a Vasas ellen –, 2007-ben, 18 évesen egyből a legmagasabb polcra, a két évvel korábban BL-győztes Liverpoolhoz igazolt. Álomszerű rajt, amely után itthon mindenki azt várta, fantasztikus karriert fut majd be. Miért nem jött össze?
Nem fogom a sérülésekre, bár hátráltattak többször is. Csak rajtam múlt. Oda tudtam kerülni a tartalékoktól az első kerethez, de egyszerűen akkor még fejben nem voltam azon a szinten, hogy meglépjem a szükséges lépcsőfokokat.
Mekkora a különbség a Liverpool első csapata és a tartalékok között?
Akkoriban még jóval nagyobb volt a mozgás a tartalék- és az első csapat között. Gyakran előfordult, hogy a reserve bajnokságban egy-egy Liverpool-Manchester United meccsen Gary Neville vagy Michael Carrick jött velem szembe, miközben Martin Skrtel, Daniel Agger adta a védelmünk tengelyét. Nyilván akadt különbség, meccsen különösen a visszajátszó sztárok és a feltörekvő fiatalok rutinja között. Edzésen pedig Steven Gerrard tízből tízszer megfelelő technikával, erővel és pontossággal oda rúgta, ahova akarta. Nyilván nekem is kellett idő, amíg felvettem a ritmust, annak ellenére, hogy az agárdi akadémián a magyar átlagtól eltérő, nemzetközi szintű munka zajlott akkoriban. Bele lehetne menni hosszasan azokba a tényezőkbe, hogy miért akadt mégis különbség köztünk és a velünk egykorú angol fiatalok között, miért futnak be ők szebb, jobb karriert, mint mi, de…
Menjünk bele.
A topbajnokságok utánpótlásában felnővő gyerekek előtt teljesen más lehetőségek állnak, mint itthon, annak ellenére, hogy az NB I színvonala is fejlődött annyit, hogy komoly ugrásra késztesse azt a fiatalt, akinek lehetőséget adnak. Kint azt tapasztaltam, hogy amikor egy 18-20 éves angol gyerek bekerült a felnőtt keretbe, és megadták neki a lehetőséget, már kész játékos volt.
Míg mi évente egy-két nagy iramú meccset játszottunk ifiben, ők minden hétvégén. A tartalékbajnokság színvonala sokkal jobban közelíti az első csapat által megkövetelt döntéshozatali és játéksebességet, a játékrendszert, a taktikai követelményeket, fegyelmet. Akit a szakmai stáb innen kiemelt, az alkalmassá vált arra, hogy minden téren megugorja a Premier League színvonalát.
De, aki nem került be rögtön az első keretbe, és a reserve csapatban játszott hétről hétre, netán kölcsönadták a másod- vagy a harmadosztályba, azok is olyan rutinos labdarúgókkal találkoztak és olyan intenzitású edzéseken, mérkőzéseken vehettek részt, ami fejlesztette őket. Ez hatalmas előny.
Gerrard azért lő pontosabban, mert így született, mert jobb képzést kapott gyerekkorában, vagy a többieknél szorgalmasabb gyerek lévén minden edzés után kint maradt, százat lőtt kapura, és eközben senki nem akarta hazazavarni?
Százból, ezerből egy olyan akad, mint Gerrard. Most is róla beszélünk, ezért extrém példa.
Németh Krisztiánnak mi volt az erénye, az extrája, amelybe Rafa Benítez beleszeretett?
Jó kérdés…
Emlékeim szerint fiatal kora ellenére az NB I-ben úgy vezette, fedezte a labdát, hogy a honi védők vagy sehogy, vagy csak szabálytalanul tudták szerelni. Miközben a Premier League szintjén ez a belső védőktől a csatárokig alapkövetelmény, addig itthon manapság is kevés ilyen kvalitást lát az ember. Ösztönösen vezette így a labdát, vagy a győri, majd az MTK-s edzői „verték” bele ezt a tudást?
Ezekben az ösztönös dolgokban tényleg jó voltam. Ezen túl a váratlan cseleimmel, mozdulataimmal, befejezéseimmel tudtam kitűnni.
Miben érzett hiányosságot?
Fizikális téren.
Pedig azt mondják, azt a legkönnyebb megszerezni, vagy pótolni.
Az alapokra gondolok. Angliában rengeteget kellett dolgoznom azért, hogy egyáltalán kibírjam az ottani edzések intenzitását, eleinte elviseljem, később megszokjam a rendszeres konditermi edzések terhelését. Foglalkoztak velünk külön is, de alapvetően ugyanannak az elvárásnak kellett megfelelni, ugyanazt edzette mindenki. Nem egyik napról a másikra ment a változás, bő egy év kellett, míg megszoktam, és gyakran saját káromon tanultam meg dolgokat.
Azért rögzítsük: mindezek ellenére az első évében a tartalékbajnokság gólkirálya lett, 2008 nyarán felvitték az első csapathoz, ahol jól teljesített, gólokat lőtt a nyári felkészülési meccseken, Beníteztől megkapta a 29-es mezt, majd hazajött az U21-es válogatottba, ahol bokasérülést szenvedett, két hónapra kidőlt. A felépülését követően, 2009 januárjában kölcsönadták a másodosztályú Blackpoolnak, ahol az első meccsén eltörött az arccsontja.
Vége is lett a szezonomnak. És amikor visszatértem, a tartalékcsapatban újra formába lendültem, újra rugdostam a gólokat, nyáron jött az AEK Athéntól egy ajánlat.
Visszatekintve ezt az egész pályafutásomat eldöntő, vagy meghatározó momentumként élem meg. Szerintem, ha úgy döntök, maradok, valószínűleg bemutatkozom a Liverpoolban.
Mondhatott volna nemet?
Persze. De akkor úgy gondoltuk, ez a jobb út, mert Fernando Torres, Dirk Kuyt szintű labdarúgók álltak előttem a rangsorban.
Kikkel gondolták úgy?
Az akkori menedzsereim, Pataki Tibor és Kövesdi Viktor, illetve a vezetőedző, Rafa Benítez véleménye befolyásolt. 2010. májusában bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban, és itthonról is azt sugallták, ha csak a Liverpool kispadján ülök és továbbra is a tartalékcsapatban játszom, úgy nem kapok a meghívót. Ezért döntöttem végül a kölcsönadás mellett. Aztán Torres megsérült, a holland Kuyt mellett N’Gog (2019/20-as bajnokságban a Honvédban is játszott – a szerk.) maradt csatárként a keretben – a szintén 1989-es születésű francia maradt a fenekén. Korábban vele versenyeztem a csapatba kerülésért, a következő években majd százszor lépett pályára a Premier League-ben, tucatnyi BL- és EL-meccse van Liverpool-mezben.
Miért nem maradt visszaút Liverpoolba?
2010-től Roy Hodgson váltotta Benítezt és mindent átalakított, amit a spanyol edző évek alatt felépített. Főképp angol vonalra helyzete a hangsúlyt, sok légiós távozott, engem sem hívtak vissza a kölcsönből, inkább eladtak. Onnan kezdve kezdődött a hullámvasút a pályafutásomban.
Pedig Athénban elég jó szezont futott. Miért nem maradt ott, miért igazolt az Olympiakoszhoz?
Maradni akartam, ők is szerettek volna végleg megtartani, de Athénban óriási anyagi problémák adódtak, az AEK nem tudta kifizetni a Liverpool által kért összeget, később ki is estek a másodosztályba. Jó lett volna egy-két évet még ott eltölteni, de pont a jó szezonom miatt a konkurencia is bejelentkezett értem, és az Olympiakosz ki is fizette az átigazolási díjamat.
Komoly összegért, a transfermarkt.com nyilvántartása szerint 1,2 millió euróért vásárolták ki az angol szerződésből. Pireuszban azonban ennek ellenére nem sokat játszott, ráadásul fél év után azonnal kölcsönadták. Miért?
Ott a szerb válogatott Marko Pantelic, a dán válogatott Dennis Rommedahl mögé igazoltak. Ma már elárulhatom, a következő nyáron a Standard Liege-nél már átmentem az orvosi vizsgálaton, és mindenben megegyeztünk az Olympiakosszal is, hogy elengednek újabb egy év kölcsönbe. Az átigazolási időszak utolsó napján ott ültünk aláírásra, meg arra várva, hogy a Standard eladja a csatárát, és felszabaduljon számomra a pozíciója. Ám éjfél előtt pár órával kiderült, hogy az az üzlet meghiúsult, így hiába egyezett meg a két klub is egymással, kútba esett az én átigazolásom is. Az Olympiakosznak nem volt B-terve, a maradék pár órában nem tudott kölcsönadni, nem tudott több pénzt kivenni a játékjogomból, ezért nem tartott rám igényt. Mire mindez lejátszódott, bezárult az átigazolási piac, csapat nélkül maradtam. 2011 őszén ezért jöttem haza az akkor is éppen NB II-es MTK-ba. Előbb csak edzettem velük, majd le is igazoltak egy rövid időre, játszottam is a Pécs ellen, meg pár kupamérkőzésen is.
Mi múlik a menedzsereken?
Sok minden függ a munkájuktól, de a futballban a játékoson múlik minden. Ha sokat és jól játszol, a menedzsernek is könnyebb dolga van. Ha sérült vagy, vagy ilyen-olyan okok miatt nem léphetsz pályára, netán játszatnak, de nem megy a futball, a menedzser patthelyzetbe kerül.
Visszatekintve nem dolgoztunk rosszul a CMG-vel. Mindig a több és biztosabb játéklehetőséget kerestük, hiszen arról a labdarúgóról, aki nem játszik, sosem derül ki mire képes. Sokat köszönhetek nekik, mert együtt csináltunk végig tizenvalahány évet, rosszat nem is tudok mondani rájuk.
Az első, 2014-es kansasi szerződése előtt 2,5 évet töltött Hollandiában. Miért nem maradt inkább azon az angol, vagy görög piacon, ahol már nevet, ismertséget szerzett magának?
Ott volt egy olyan kontakt, aki segített abban, hogy folyamatos játéklehetőséghez jussak.
A futballbizniszben a menedzserek mellett az is fontos, hogy sok helyen legyen „beépített kontakt”?
Az évek alatt egyre több ismeretségre tesz szert az ember. Fontos a korábbi edző, sportigazgató, a már visszavonult játékostárs, stb., aki segíthet.
Avagy a labdarúgás világában minél több embert ismersz, annál könnyebb megfelelő sínre rakni, vagy sínen tartani a játékoskarriert?
Valahogy így. A Waalwijk edzője fél év után tovább állt Rodába, és vitt magával. Jól ment a játék.
A holland foci milyen az angolhoz és a göröghöz képest?
Teljesen más. Inkább az amerikaira hasonlít, mert sok az egy-egyezés, minden csapat támadófocit játszik. Itt kezdtem megtalálni önmagamat, és innen igazoltam Kansasba. Utóbbiért itthon szinte megköveztek.
Miért?
Mert Magyarországról az az útvonal akkoriban még nem volt kijárva. Az a kép élt itthon az emberekben, hogy az MLS gyenge, oda csak levezetni járnak a sztárok. Ehhez képest Vermes Péter négyéves tervet rakott elém, elmagyarázta, hogyan működik ott a futballpiac, és óriási potenciált láttam ebben.
Akadt olyan döntése a karrierje során, amit megbánt, amin, ha lehetne, módosítana?
Egyedül az, hogy nem maradtam Liverpoolban. Ha beleállok, és harcolok a helyért, meglehet, betesznek, nekem lesz több tucat Premier League-meccsem, még magasabb polcról indul a karrierem, ami ki tudja, milyen jövőt hozott volna.
A szerencse szerepe mekkora a futballkarrierben?
Nem hiszek a szerencsében, mert az ember magának dolgozik meg a szerencséjéért. Nem ismerek a futballban olyan posztot, ahol ne lehetne extrát nyújtani, kitűnni. A labdarúgó a játékával, a személyiségével alakítja ki azokat a helyzeteket, amely jobb vagy rosszabb döntéshelyzetet hoz magával.
És az edzői bizalomnak mekkora a szerepe abban, hogy az adott labdarúgó a legtöbbet hozza ki magából?
Na, annak már óriási. Ám
bármit is éreztet veled az edző, inkább türelemre, kitartásra intenék minden fiatalt. Tapasztalatból mondom, a lefontosabb, hogy reálisan lásd a képességedet, a csapaton belüli helyzetedet. Lehet, hogy úgy érzed, üt, vág, de ha jó vagy, előbb utóbb betesz az edző.
Számos példa van arra, aki ott maradt a helyén, és a kevés játéklehetőség ellenére összeszorított foggal küzdött, annak meg lett az eredménye.
Amikor az idén nyáron aláírt az MTK-hoz, Zakor Sándor tulajdonos azt nyilatkozta: „A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia 21 év alatt 21 válogatott játékost adott a magyar labdarúgásnak. Az egyik legnagyobb most hazatér, hiszen a mezőnyjátékosok közül Németh Krisztiánnál többször senki nem viselte eddig a magyar címeres mezt.” Tényleg az egyik legnagyobbnak érzi magát?
Kanta Józsit mindenképp magam elé helyezném.
Kanta Józsi sosem tért haza, mindig is itthon játszott, hiszen sosem hagyta el az MTK-t.
Ez igaz. Helyette említhetném Pintér Ádámot, akinek több tucat spanyol első osztályú mérkőzés szerepel a neve mellett.
A futballista miben méri a karrierje sikerességét? Miben látta a sikert 21 évesen, és miben most?
Ha a kitűzött álmaidat, a célodat elérted, az már mindenképp siker. Kis koromban arról álmodoztam, hogy egyszer majd bemutatkozhassak az NB I-ben, majd válogatott legyek. Amikor még Győrben játszottam, és Fehér Miki Portugáliába igazolt, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy jé, ide is eljuthat egy magyar labdarúgó. Akkoriban egyetlen akadémia működött Magyarországon, a Sándor Károly, az MTK magasan a legjobbnak számított minden korosztályban, persze, hogy mentem, amikor 14 évesen hívtak. Aztán felpörgött a történet, és szép sorban minden álmom teljesült.
Mit élt meg pályafutása legnagyobb pofonjaként?
Amikor először, végül közös megegyezéssel el kellett jönnöm Kansasből. Az még a mai napig bennem van.
A külföldi karrierje kapcsán is elégedettséget érez?
A potenciál bennem volt, hogy egy komolyabb karrier is összejöjjön, de ennél lehetett volna rosszabb is. Sok mindenen keresztül mentem, elégedett kell legyek.
Önmagában az a tény, hogy 15 éven át két kisebb megszakítással külföldön állta meg a helyét, nem számít sikernek a mai magyar futballban?
De, az. Különösen büszkévé tesz, hogy ha találkozom olyan angol szurkolókkal, akik akkoriban követték a Liverpoolt, a többségük felismer és emlékszik rám.
Ugyan az MTK Budapest csak bérlője a Hidegkuti stadionnak, ennek ellenére nem furcsállja, hogy miközben a Liverpool-szurkolók évtizedes távlatból is felismerik, a beszélgetésünk előtt a stadion aulájában posztoló portás megkérdezte, kit tisztelhet önben, kihez szeretne menni? MTK-nevelésként, 37-szeres válogatottként nem zavarja ez a szemmel látható különbség a magyar és a többi megismert futballkultúra között?
A válogatottban sok pozitív visszajelzést kaptam, főleg a 2016-os Eb után, ami életem legszebb sportsikere. Azóta jobb Magyarországon futballistának lenni. Amúgy a futball mindenhol olyan, ha jól játszol, felemelnek, ha nem, meg sem ismernek.
