Magyar foci

Hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt az NB II-ben az MTK

mtkbudapest.hu
mtkbudapest.hu

Az MTK Budapest házigazdaként 2-1-re legyőzte a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatát a labdarúgó NB II első fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A 34. percben Temesvári Attila egy szöglet után a vendégeket juttatta vezetéshez, majd a második félidőben Futács Márkó fordított: a 61. percben egy kapáslövéssel egyenlített, a 67. percben pedig büntetőből a győztes gólt is megszerezte a fővárosiaknak. A hazai csapatnak ezután is több lehetősége volt a gólszerzésre, de Molnár Tamásnak több védése is volt, majd 90. percben szabadrúgásból veszélyeztetett a vendégcsapat, de a kapus magabiztosan hárított.

A szünetben az 1987-ben bajnoki aranyérmet nyert MTK játékosait és még élő stábtagjait köszöntötték ünnepélyesen a gyepszőnyegen.

Kapcsolódó
Kikapott a Diósgyőr az NB II-es rajton, de a szurkolók így is megtapsolták a csapatot
A Siófok 1-0-ra verte a másodosztály egyik favoritját.

Az MTK az előző szezonban az utolsó előtti helyen végzett az NB I-ben, két ponttal maradt el a bennmaradást érő helyektől. A nyáron aztán Bognár Györgyöt nevezték ki szakmai igazgatónak, a hétfői bajnokin ő irányította a csapatot. Olyan erősítések érkeztek, mint például Bognár Tamás, Németh Krisztián, Poór Patrik vagy Zsóri Dániel. A klubnál az azonnali visszajutást tűzték ki célul.

NB II, 1. forduló

MTK Budapest – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (0-1)

Olvasói sztorik