Magyar foci

Bognár György szerint nem a Diósgyőr az NB II másik favoritja

M4 Sport
M4 Sport

Győzelemmel kezdte az NB II-t az MTK, amely Futács Márkó duplájával fordított a Szeged ellen.

Kapcsolódó
Hátrányból fordított, győzelemmel rajtolt az NB II-ben az MTK
Futács Márkó a második félidőben perceken belül duplázni tudott.

„Nagyon lassan, nagyon körülményesen játszottunk, ami biztató ebben, hogy így is volt nyolc-tíz lehetőségünk. Mi lesz, ha jól játszunk? – na, ez a pozitív része. A győzelemnek örülök, de a Szeged nagyon megnehezítette a dolgunkat, szerintem ők jó napot fogtak ki, jól is játszottak” – értékelt Bognár György, az MTK edzője.

Hozzátette, játékosai teherként élik meg, hogy a csapattól elvárják a feljutást, és szerinte az NB II másik favoritja az MTK mellett a Gyirmót. Hogy ehhez mit szólnak Diósgyőrben, azt nem tudjuk, de a keret erőssége alapján a borsodi csapat is odaérhet az első két hely valamelyikére, annak ellenére, hogy a nyitókörben kikapott Siófokon.

Kapcsolódó
Kikapott a Diósgyőr az NB II-es rajton, de a szurkolók így is megtapsolták a csapatot
A Siófok 1-0-ra verte a másodosztály egyik favoritját.
Olvasói sztorik