Magyar foci

Olaszországba igazolt a válogatott védő Fehérvárról

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A magyar válogatott Nagy Ádámot is foglalkoztató Pisa focicsapata Fehérvárról igazolt: Rus Adrián az olasz másodosztályban folytatja. Bár a csapatok nem hozták nyilvánosságra a vételárat,

Romániában azt írják, hogy nyolcszázezer vagy egymillió eurót kap majd a magyar csapat a tizennégyszeres román válogatott védőért. 2026-ig szóló szerződést írt alá.

A 26 éves Rus a szezon első tétmecsén kezdőként végig játszott az azeri Gabala ellen a Konferencia Liga-selejtezőben. Azt a találkozót 4-1-re nyerte meg a Vidi, Rus 92 százalékos pontossággal passzolt, gólt is szerzett, 21 párharcából pedig 11-et nyert meg, a levegőben hatból ötöt.

2019-ben igazolt Fehérvárra, 70 mérkőzésen játszott az első csapatban, két gólja és három gólpassza volt. Egy bajnoki és egy kupaezüstje volt a Vidivel.

Kapcsolódó
Meglepő húzás: a másodosztályba igazolt a világbajnok focista
Állítólag kétéves szerződést kötött. Nem sikerült jól a legutóbbi szezonja, márpedig szeretné szépen lezárni a karrierjét.

Ugyancsak román sajtóhírek szerint 450 ezer eurós éves fizetése lesz majd Pisában, de bónusz jár azért, ha a csapat kiharcolja a feljutást. Nagy Ádámék az előző szezonban közel jártak ehhez, a feljutásért rendezett rájátszás döntőjét bukták el a Monzával szemben.

Olvasói sztorik