Élő Magyar foci

Harminc év után visszavágott a Fradi a Slovannak

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Azok után, hogy egy hete, hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata, a pozsonyi visszavágón 4-1-re legyőzte a Slovan Bratislavát a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában és továbbjutott. A siker azért is örömteli a zöld-fehéreknek, mert 30 éve, 1992-ben éppen 4-1-re kapott ki riválisától egy emlékezetes meccsen.

Akkor, 1992 szeptemberében nem csupán a súlyos vereség, de a rendőrök erőszakos fellépése is beégett a szurkolók emlékezetébe, így nem véletlen, hogy a helyi erők nagyon készültek, hogy ezúttal semmi reváns ne történhessen meg – legalábbis a pályán kívül és a lelátón.

Kapcsolódó
Szalai a 89. percben még megmentette csapatát, de kiesett a Fener a BL-selejtezőből
A magyar válogatott védő védhetetlen fejessel jelentkezett, de végül ez is kevésnek bizonyult.

De így is 1000 szurkoló érkezett Magyarországról, akik az első félidőben boldogan láthatták, hogy a 20. percben Boli ledolgozta a hátrányt, Zachariassen pedig már meg is fordította az állást.

Szünet után erősített a Slovan, de a meddő mezőnyfölénye mellett Boli és Traoré szerezhetett volna újabb gólokat. Aztán a 70. percben az első kapura lövésből szépített a Slovan, Barszegjan jobb oldali szögletére De Marco érkezett jól (1-2).

A hazaiak már a hosszabbításra készültek, úgy próbáltak cserélni és frissíteni az utolsó percekben, de a magyar bajnok nem szeretett volna túlórázni: a 89. percben Traoré közelről, a ráadásban Laidouni is betalált, beállítva az 1-4-es győzelmet.

Adrián Zoltán / 24.hu Teljes lehet az öröm

A Fradira a BL-selejtező következő körében az azeri Qarabag vár, amely a hazai egygólos győzelmét követően hosszabbításban 2-2-es döntetlent játszott a svájci aranyérmes FC Zürich otthonában.

BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó

Slovan Bratislava (szlovák) – Ferencváros 1-4 (0-2)
Pozsony, Téglamezei Stadion
v.: Di Bello (olasz)
Slovan: Chovan – Medvedev (Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87.; Holman 90+3.) – Barszegjan, Kankava (Agbo, 90+3.), Kucka, Csakvetadze – Saponjic (Cavric  87.)
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Esiti, Laidouni – A. Traoré, Zachariassen, Toknmac (Thelander, 90+3.)– Boli (Vécsei, 63.)
gól: De Marco (70.), illetve Boli (20.), Zachariassen (31.), Traoré (89.),Laidouni (90+5.)
Összesítésben: 3-5.

Olimpiakosz (görög) – Maccabi Haifa (izraeli) 0-4 (0-1)
továbbjutott: a Maccabi, 5-1-es összesítéssel.

 

FC Zürich (svájci) – Qarabag FK (azeri) 2-2 (1-0, 2-1, 2-2) – hosszabbítás után
továbbjutott: a Qarabag, 5-4-es összesítéssel.

 

Malmö FF (svéd) – Zalgiris Vilnius (litván) 0-2 (0-1)
továbbjutott: a Zalgiris Vilnius kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

 

Fenerbahce (török) – Dinamo Kijev (ukrán) 1-2 (0-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
továbbjutott: a Dinamo Kijev, 2-1-es összesítéssel.

 

Bodö/Glimt (norvég) – Linfield FC (északír) 8-0 (4-0)
továbbjutott: a Bodö/Glimt, 8-1-es összesítéssel.

 

A BL-selejtező harmadik fordulójának párosítása:
Bajnokok ága:
Qarabag (azeri) – FERENCVÁROS
Maccabi Haifa (izraeli) – Apollon Limassol (ciprusi)
Ludogorec (bolgár) – Dinamo Zagreb (horvát)
Sheriff Tiraspol (moldovai) – Viktoria Plzen (cseh)
Bodö/Glimt (norvég) – Zalgiris (litván)
Crvena zvezda (szerb) – Pjunik Jereván (örmény)

 

Nem bajnokok ága:
AS Monaco (francia) – PSV Eindhoven (holland)
Dinamo Kijev (ukrán) – Sturm Graz (osztrák)
Union Saint-Gilloise (belga) – Rangers FC (skót)
Benfica (portugál) – Midtjylland (dán)

Erre mi szükség volt?

Máté Csaba, a Fradi másodedzője a lefújás után a Slovan szerb csatárának, Saponjicnak szólt oda valamit, aki persze ment volna, hogy lerendezze a dolgokat, szerencsére lefogták.

Jól hajrázott, végül simán továbbjutott a Fradi

Boli és Zachariassen góljaival már az első félidőben megfordította a párharc állását a Ferencváros a Slovan otthonában, és ugyan a hazaiak szépítettek, a hajrában Traoré és Laidouni eldöntötte a továbbjutást a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójában.

1-4 Laidouni

Laidouni bombagóljával 1-4 – továbbjutott a Fradi.

Újabb Slovan-cserék

Újabb cserék, Kankava és a megsérült Weiss le, Agbo és Holman Dávid be a hazaiaknál.

Tokmacot pedig Thelander váltotta.

1-3 Traoré

Micsoda hajrá! Botka jobb oldali beadását csak megcsúsztatták a védők, Traoré hat méterről kapásból lőtt, de a kapus csak beljebb tudta segíteni (1-3).

Továbbjutásra áll a Fradi!

Két szlovák csere

Vajon már a hosszabbításra cserél idősebb Weiss?

Jön a fia, ifjabb Weiss, aki Pauscheket váltja, míg Saponjic helyére Cavric állt be.

Újabb veszély

Ezúttal egy balról érkező beadásra Kucka érkezett, de fejese elkerülte a kaput.

Sajnálhatja a Fradi

El lehetett volna ezt dönteni legalább kétszer, ez a gól pedig most nagyon bepörgetheti a Slovant. A szurkolók máris életre keltek, pedig kezdett kicsit lankadni a lelkesedésük, mivel a hazaiak nem találták a fogást a Fradin.

1-2 De Marco

Szépített a Slovan: Barszegjan jobb oldali szögletére De Marco érkezett jól (1-2).

Összesítésben 3-3.

Hihetetelen!

Előbb Botka középre adását védte a szlovék kapus, majd a kipattanót Traoré lőtte rá, de egy védőről szögletre vágódott.

Hű, mi maradt ki?!

Boli kapott kiváló labdát, egy csellel elfektette a védőjét, majd abszolút ziccerben, hét méterről az oldalhálót választotta.

Hullanak a lapok

Traoré révén nagy helyzetig is eljutott volna a Fradi, de elveszítette a labdát, majd a leforduló Csakvetadzét megrúgta – ez is sárga.

Kettős sárga

Zachariassen földre vitte Kuckát, ő hátba rúgta a ferencvárosit – salamoni döntéssel mindegyikük sárgát kapott.

Adrián Zoltán / 24.hu

Kankava-sárga

Kankava szabálytalankodott Bolival, majd reklamált – sárga lap.

Elsuhanó szabadrúgás

Boli a saját térfeléről nagy rohammal elvitte a labdát az ellenfél 16-osáig, ahol Zachariassenhez passzolt, de őt felrúgták. A 23 méteres szabadrúgást Civic elvállalta, de nem találta el a kaput.

Folytatódik

Nézzük, mire lesz képes a két csapat a következő 45 percben!

Félidő

Sok minden nem történt a ráadásban, de örüljünk, mert az első félidőben a Fradi megfordította a párharcot.

De még van egy játékrész.

Jegyezzük meg Laidouni mentését!

Green rossz beadása előtt pár másodperccel meleg lehetett volna a helyzet, Barszegjan már lövőhelyzetig cselezte magát, ám lőni Laidouni parádés ütemű közbelépése miatt nem tudott. Az egész akció abból indult, hogy Esiti elszórt egy labdát, Csercseszov ki is osztotta játékosát, aki nem győzött bocsánatot kérni.

Három perc

Ennyi a hosszabbítás.

Adrián Zoltán / 24.hu Botka megbízhatóan és hasznosan játszik

Volt egy kis zűrzavar

Egy kicsit megkavarodott a Fradi védelme, de végül Green megoldotta a helyzetet, és kiemelte a pályáról a labdát – pedig beadásnak szánta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik