Nemzetközi foci bajnokok ligája

Szalai a 89. percben még megmentette csapatát, de kiesett a Fener a BL-selejtezőből

ALI ATMACA / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
ALI ATMACA / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A Fenerbahce hazai pályán bukta el a továbbjutást a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, miután az idegenbeli 0-0-s döntetlent követően a visszavágón hosszabbítást követően 2-1-re kikapott az ukrán Dinamo Kijevtől.

Már a rendes játékidőben is a kiesés szélén táncolt a török csapat, de akkor a 89. percben a magyar válogatott Szalai Attila fejjel még megmentette csapatát. Pedig a hazaiak addigra már tíz emberrel játszottak, Yukseket állították ki második sárga lappal a második félidő elején, valamint egy tizenegyest is kihagytak.

A 114. percben született végül a párharcot eldöntő gólt, egy középre tett labda húzott el mindenki elől, a hosszún azonban érkezett Karavajev, lövését pedig már csak a gólvonal mögül tudta kikanalazni a kapus. A Fener így az Európa Liga-selejtezőben folytatja szereplését.

Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést a hosszabbításban kapott egy sárga lapot is.

Szalai Attila gólja:

Akadt egy vaskos meglepetés is a BL-ben: a litván Zalgiris kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a svéd Malmőt.

Az is eldőlt, hogy a Ferencváros és a Slovan párharcának továbbjutója az azeri Qarabaggal találkozik majd a következő körben. A svájciak a 96. percben mentették hosszabbításra a párharcot, de a vendégek egyenlítettek, a 2-2 pedig a továbbjutást jelentette számukra.

Előbbi párharccal külön cikkben foglalkozunk, amit itt ér el:

Kapcsolódó
Harminc év után visszavágott a Fradi a Slovannak
A hazai vereség után Pozsonyban nem volt ellenfél.

Váratlanul az északír Linfield 1-0-s előnyből várta a Bodö/Glimt elleni visszavágót, de a norvég csapat 8-0-val tudta le a második meccset és továbblépett.

2. forduló, visszavágók

FC Zürich (svájci)-Qarabag FK (azeri) 2-2 (1-0, 2-1, 2-2) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Qarabag, 5-4-es összesítéssel.

Malmö FF (svéd)-Zalgiris Vilnius (litván) 0-2 (0-1)
Tj.: a Zalgiris Vilnius kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Fenerbahce (török)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-2 (0-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
Tj.: a Dinamo Kijev, 2-1-es összesítéssel.

Bodö/Glimt (norvég)-Linfield FC (északír) 8-0 (4-0)
Tj.: a Bodö/Glimt, 8-1-es összesítéssel.

Olvasói sztorik