Magyar foci

Németh Krisztián az NB II-es MTK-nál folytatja

mtkbudapest.hu
mtkbudapest.hu

Visszatér nevelőegyesületéhez, a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapesthez a 37-szeres válogatott Németh Krisztiánszámolt be pénteken a klub honlapja.

A 33 esztendős csatár 16 évesen mutatkozott be a kék-fehérek első csapatában, már a második felnőtt mérkőzésén eredményes volt, nem sokkal később pedig 22 perc alatt szerzett mesterhármast az NB I-ben.

A veterán támadó karrierje során két időszakban játszott az MTK-ban, 2005 és 2007 között, valamint 2011 őszén. Összesen 40 tétmérkőzésen 16 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott, 2007-ben ezüstérmes volt az élvonalban a csapattal.

Kapcsolódó
„15-20 éve ciki volt a magyar válogatottban játszani, most megtiszteltetés”
Az angolverés eufóriája után pár nappal kicsit lehiggadva, a realitás talaján maradva beszéljük át, mi is történt a magyar válogatottal a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzésein.

A karrierje során Angliát, Görögországot, Hollandiát, az Egyesült Államokat, Katart és a szlovák bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyt is megjárt Németh Krisztián legutóbbi klubja a DVSC volt, ahol nyolc meccsen két gólja volt az előző szezonban. A hírekbe viszont leginkább azért került, mert a debreceniek sportigazgatója, Tőzsér Dániel azt mondta róla, hogy havi 115 ezer forintért játszott a csapatnál.

Olvasói sztorik