Magyar foci

Egykori válogatott Fradi-védő lesz a ZTE sportigazgatója

Június elsejétől Dragóner Attila lesz a ZTE FC új sportigazgatója, erről a klub hivatalos honlapja számolt be.

A 28-szoros válogatott védő pályafutása során több mint háromszáz mérkőzést játszott az FTC színeiben, emellett légióskodott Németországban és Portugáliában és tagja volt az 1996-os atlantai olimpián szerepelt csapatnak is.

Kapcsolódó
„Ha Ádám Martin körbe van játszva a Bayern Münchenben, lehetséges, hogy ott is lőne ennyi gólt”
A Paksi FC csatára olyan szezont produkál, amilyenre senki sem volt képes a nyolcvanas évek óta. Edzője szerint ezt bármelyik bajnokságban meg tudná ismételni.

Aktív pályafutását követően éveken át a Ferencváros utánpótlásában dolgozott, majd 2017-től a Soroksár ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

Amióta megüresedett a poszt, azóta egy ilyen karaktert kerestem.

Dragóner Attila mindenben megfelel azoknak a szakmai és emberi kvalitásoknak, amit elképzeltem erre a posztra. Attilától azt várom, hogy az utánpótlástól a felnőtt csapatig összefogja a szakmai feladatokat, és hogy még gördülékenyebb és szervezettebb legyen a munka a klubnál. Emellett természetesen irányvonalat is kell szabnia” – nyilatkozta Végh Gábor, a klub elnök

„Nagy lehetőséghez jutottam, hiszen az NB I-ben mutathatom meg azt a karaktert és azt a céltudatos, precíz munkát, amiben hiszek és amivel eredményes lehet a ZTE. Bízom benne, hogy az előttünk álló időszakban sok örömet szerzünk a városnak és a szurkolóknak” – mondta Dragóner.

Mindig is egy szenvedélyes ember voltam a pályán és azon kívül is, és ezeket az érzelmeket és tapasztalatokat szeretném átadni a velünk dolgozó edzőknek és utánpótlás-szakembereknek.

Rengeteg munkát fogunk beletenni ebbe a projektbe, megvan a stratégiánk, hogy miként fejlődjünk tovább és ehhez szeretnénk azokat az embereket megtalálni – akár edzőket, akár játékosokat – , akikkel közösen építhetjük a klubot.”

Olvasói sztorik