Nemzetközi foci

„Ha Ádám Martin körbe van játszva a Bayern Münchenben, lehetséges, hogy ott is lőne ennyi gólt”

Vasvári Tamás/MTI
Vasvári Tamás/MTI

A Paks vezetőedzője, Bognár György úgy nyilatkozott, hogy a góllövőlistát vezető Ádám Martin a Bundesligában is rúgott volna 29 gólt.

Kapcsolódó
Ádám Martin: Lehet utánam csinálni
A Paks csatára 22 forduló alatt 21 gólt szerzett, mellé kiosztott négy gólpasszt is, azaz meccsenként átlag 1,14 gólban van benne. A válogatott meghívón nem lepődne meg, és azt mondja, a statisztikái miatt keleti és nyugati klubok is érdeklődnek iránta, de nem kapkod. A pénz nem igazán mozgatja, a kilókról pedig nem beszél, mert mindig is masszív srác volt. Interjú Ádám Martinnal, Forráskút leghíresebb emberével.

Az NB I legjobb góllövője 29 találkozón 29 gólnál jár, ehhez fogható teljesítményt utoljára Nyilasi Tibor produkált az 1980-81-es szezonban, a Fradi klasszisa akkor 30-ig jutott. Bognár korábban arra tippelt, hogy Hahn János 20 gól körüli termését hozhatja majd a csatár,

„Még az első bajnoki előtt nyilatkoztam, Ádám Martin is képes arra, hogy 20-22 gólt rúgjon, mint korábban Hahn Jani. Én azt gondolom, hogy ebben a csapatban, ebben a felfogásban van annyi helyzet, hogy lehet gólokat lőni. A 30-40 évvel ezelőtti időkben ez a teljesítmény ezüst-, bronzcipőre feljogosította volna.

Az, hogy a Bayern Münchenben Lewandowski 33, vagy még több gólnál is tart, szerintem teljesen normális, hiszen minden évben meglövi, abban a csapatban lehet – mint ahogy a Paksban is lehet

– fogalmazott Bognár György a DIGI Sport híradójának.

Nyilasi 30 gólos szezonja ezüstcipőt ért a nyolcvanas években, manapság azonban akkora különbségek alakultak már ki a ligák között, hogy súlyozva vannak a találatok. Jelenleg a topbajnokságokban szerzett gólok másfél-, vagy kétszer annyi pontot érnek, így Ádámnak nincs sok esélye dobogóra jutni, de Bognár szerint a Bundesligában is megállná a helyét.

„Ha 30 gólt rúgsz, az 30, ha 20-at, akkor az 20 – mi az, hogy másféllel megszorozzák? Martin nem lőhet a német bajnokságban 29 gólt, ha nem ott játszik. Ha Martin körbe van játszva – és ez a Bayern Münchenben megvan Lewandowskinál, nem kisebbítve nyilván a képességeit -, lehetséges, hogy ott is lőne ennyi gólt.”

A Paksi FC csatárát egyébként nem izgatja nagyon az egyéni díj, sokkal inkább a bajnokságra és a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntőre összpontosít. A fináléra viszont nagyon másképp készülnek a csapatok, ami szemet is szúrt Ádámnak.

„Nem az én dolgom a szorzókat kialakítani, én csak próbálok minél több gólt lőni, de nyilván 65-öt nem fogok rúgni. Mi vasárnap játszunk, a Fradi szombaton, nekünk fontos meccsünk van, a Fradinak, mondjuk úgy, hogy nem igazán. Mi két napot pihenhetünk a kupadöntőre, a Fradi hármat. Én azt gondolom, egy kis hozzáértéssel ezt korrigálni lehetett volna.”

A Paksi FC szerdán Gyirmótra látogat, majd vasárnap a Kisvárdát fogadja, május 11-én pedig jön a Fradi elleni kupameccs.

Olvasói sztorik